:

Szerző: Bizó Dániel

2010. július 23. 15:40

Itt az IBM új mainframe generációja, a zEnterprise 196

Bemutatta következő generációs mainframe technológiáját az IBM, amely szeptembertől válik általánosan is hozzáférhetővé. Az új mainframe látható célja, hogy a központilag menedzselt, kritikus nagyvállalati IT-infrastruktúra középpontjában állhasson.

Az IBM márkafelelősei most sem mulasztották le a lehetőséget, hogy lesújtsanak, így az IBM egy új szervergenerációja mellé ismét új nevet kreáltak. Az új mainframe már nem System z, hanem zEnterprise néven jelenik meg, egyúttal szakít a korábbi generációs jelöléssel is, vagyis véletlenül sem található a 11-es szám a jelölésében.

A zEnterprise z196 fizikailag összesen 96 magot integrálhat egyetlen rendszerben, amelyből maximum 80-at lehet tetszőlegesen konfigurálni különféle feladatokra. A z/OS futtatásán túl a megszokott opciók állnak rendelkezésre, legfeljebb negyvenet-negyvenet lehet Java/XML vagy DB2 kódok futtatására allokálni, úgynevezett zAAP (application assist processor) vagy zIIP (integrated information processor) specializált motorként, és akár mindet Linux-rendszerekhez (integrated facility for Linux), például masszív konszolidációs projektek esetén.

A chipek négy soronkívüli végrehajtással rendelkező, három utasítás egyidejű dekódolására képes processzormagot integrálnak egyetlen lapkára, és 5,2 gigahertzes órajelen üzemelnek, négyszintű cache hierarchiával, és az IBM 45 nanométeres SOI-eljárásán készülnek az East Fishkillben található üzemben - 1,4 milliárd tranzisztor, 512 négyzetmilliméter. A négy processzormag egy nagy, 24 megabájtos eDRAM L3 gyorstáron osztozik.

A processzorok utasításkészletét az IBM mérnökei több mint 110 új specifikus utasítással bővítették a megcélzott alkalmazásterületek gyorsítására, mint amilyen a Java, Linux és WebSphere kódok - így már 984 utasítást ismer a CISC architektúra, és immár hardveresen gyorsítottan végzi a decimális lebegőpontos kalkulációkat, ami elsősorban a pénzügyi területeken kritikus.

A processzorlapkákat (PU, processing unit) a korábbi gyakorlathoz hasonlóan kerámiaüveg multi-chip modulokra (MCM) integrálja az IBM, hatosával, így négy MCM ad ki egy teljes kiépítettségű rendszert. Az MCM-ek közt nagysebességű pont-pont linkek felelnek a gyors adatcseréért. Minden MCM 192 megabájtnyi osztott L4 eDRAM gyorstárral rendelkezik, amely két chipből épül fel (SC, shared cache). A memória maximális mérete gépenként 3 terabájt is lehet, ami kétszerese az előd z10 E64 modelljének maximumának. Nem változott a rendszer I/O-sávszélessége, ez 288 GB/s maradt, viszont immár 1202 PCI eszközt is fogadhat egy gép, amelyekből egyébként továbbra is 32-t lehet fürtözve egyetlen rendszerképként kezelni. A gépeket vízhűtéses opcióval is lehet rendelni, amivel csökkenthető az adatközponti léghűtési rendszer terhelése és fogyasztása.

Az IBM szerint a fejlesztéseknek köszönhetően a hagyományos értelemben vett mainframe kapacitás 40-60 százalékkal magasabb az elődénél - az IBM 50 ezer MIPS-ről beszél egy teljes rendszer esetében. Az IBM nem kevesebbet állít, minthogy egyetlen zEnterprise M80 modellen több mint háromezer Linux virtuális képet lehet konszolidálni, és egyetlen rendszerként menedzselve egy M80-akból felépülő fürtön akár 100 ezer Linux VM is mozoghat. Ehhez a megfelelő megbízhatóságot és rendelkezésre állást a processzorokban intenzíven alkalmazott áramköri redundanciák, ellenőrző, hibajavító és újrapróbáló mechanizmusok mellett a teljesen RAID-szerű memóriaarchitektúra, vagyis a RAIM is támogatja.

Heterogén mainframe komplexum

A zEnterprise generáció lényege azonban nem a nagyobb terhelhetőség, az új processzorchipek vagy a RAIM memóriaarchitektúra, hanem a mainframe bővíthetősége Power7 vagy akár x86 blade szerverekkel. A koncepció szerint az akár több mint kéttonnás mainframe természetesen továbbra is az IT-infrastruktúra és a menedzsment középpontjában maradna. Az IBM ezt a bővítési lehetőséget alapvetően a megbízhatóságra kevésbé igényes, vagy rendkívül számításintenzív feladatok kiszolgálására szánja. Előbbire példa lehet egy intranetes webszerver, például egy autentikáció vagy egy üzleti alkalmazás webes felülete, utóbbira pedig analitikai alkalmazások, mint amilyen az üzleti intelligencia is - az IBM tipikusan olyan többrétegű architektúrákra gondolt, amelyben az adatbázist futtató mainframe áll a középpontban, és azt körbeveszik különféle alkalmazások.

A bővítési lehetőség egy egyedi, úgynevezett zEnterprise BladeCenter Extension (zBX) modulon keresztül történik, amely a mainframe számára telepített külső BladeCenter bővítőkeretekből épül fel, szoros fizikai és logikai integrációval. A zBX-ben lévő, redundáns és leállítás nélkül cserélhető blade szerverek erőforrásainak kezelését a mainframe firmware, az úgynevezett Unified Resource Manager végzi, és a rendszergazda a mainframe integráns részeként látja és kezeli azokat. Ennek egyik következménye, hogy ugyanazokat a szolgáltatási szinteket és szervizelési lehetőségeket kínálja fel - a zBX N+1 redundanciát kínál. Egy z196 mainframe egy zBX bővítőmodult tulajdonolhat, amely fizikailag 8 zBX BladeCenter keretben összesen 112 blade szervert kezelhet.

A mainframe szintre emelt menedzselhetőség és rendelkezésre állás mellett a zBX használatának előnye lehet a biztonság is a hagyományos többrétegű implementációkkal szemben, ugyanis az adatkommunikáció nem lép ki a vállalati hálózatra, ahol rengeteg ponton támadás érheti, hanem fizikailag és logikailag is elzárt módon, a mainframe komplexumában maradva folyik - ez az úgynevezett intraensemble data network, vagyis IEDN, amely redundáns 10 Gigabit Ethernet technológiára épít. Ekkor kizárt, hogy valaki kívülről, logikailag hozzáférhessen az itt folyó adatforgalomhoz, és támadni tudja az analitikai alkalmazáson keresztül az adatbázis-szervert, a fizikai védelem biztosítása pedig egyszerű a szoros telepítés révén. A másik oldalról közelítve pedig, a maximális biztonság érdekében eddig kizárólag a mainframe-en futtatott, számításigényes alkalmazások egy részét pedig a kapacitásokat olcsóbban kínáló zBX blade szerverekre lehet majd mozgatni.

Mivel az IBM specifikusan az üzleti intelligenciát és webes kiszolgálást szem előtt tartva, háromrétegű architektúrákat akar megvalósítani a zEnterprise zBX-szel, ezért egyből komplett megoldást is kínál majd a feladatokra. A DB2-re épülő Smart Analytics Optimizer csomagok előre konfiguráltan, AIX operációs rendszeren megfelelő szoftverekkel, köztük például Cognos analitikai eszközökkel biztosítják a Power7 blade-eket, egyenként 48 GB memóriával. Az IBM 7, 14, 28, 42 és 56 blade-re állított össze sztenderd csomagokat. Az x86 alapú zBX csomagok 2011 első felére várhatóak, és Linux/WebSphere előtelepítésekkel is kérhetőek majd.

A feladatspecifikus zBX installációk mellett az IBM természetesen lehetővé teszi majd a "nyers vasas" telepítéseket is, mikor az ügyfél tetszőlegesen állítja majd össze saját megoldását. Az IBM egyúttal a z10 generáció számára is lehetővé teszi a zBX-ek használatát, azonban egy másik modellel, és kizárólag Xeon/Linux alapokon - a 001 a z10, a 002 a z196 mainframe generáció számára készült zBX változatot jelöli.

Az IBM a várakozások szerint szeptembertől teszi általánosan is elérhetővé a zEnterprise konfigurációkat. Az új mainframe architektúrával kapcsolatos IBM Redbookok előzetesei már elkészültek, szabadon letölthetőek az IBM-től.

a címlapról