Tizedére csökken a Google Maps linkek hossza
A Google törlesztette régi nagy adósságát, s beépítette az URL-rövidítőt a Maps térképszolgáltatásba is. Nem egy óriási fejlesztés, mégis komoly jelentősége van, hiszen a térképek egy pontjára mutató link akár 5-6 sor hosszúságú is lehet, s gyakran okoz problémát a továbbküldése.
Nem túl elegáns sem chat ablakba, sem e-mailbe több száz karakteres URL-t beszúrni. Pedig a Google Map egy nagyon gyakori felhasználási módja, hogy az emberek meg szeretnének mutatni egy helyet vagy útvonalat ismerőseiknek útbaigazítás vagy bármilyen más ok miatt. A link önmagában viszont már a hosszúsága miatt sem küldhető sms-ben vagy Twitter-üzenetben, levelezők és chatprogramok pedig néha széttördelik a linket, ami ezáltal használhatatlanná válik.
Szinte érthetetlen, hogy miért csak most került be a linkrövidítő a Maps felületébe, még akkor is, ha valaki nagyon akarta, akkor eddig is meg tudta oldani a rövidítést. A Google Maps linkrövidítőjéhez először be kell azt kapcsolni a Labs funkciók között, ezt követően a Link gombra kattintva automatikusan a rövid címet kapjuk. Azoknak, akik szoktak térképet beágyazni is, nem jó hír, hogy a jelen állás szerint a bekapcsolt rövidítővel nem érhető el a beágyazható kód, igaz ez még nem a végleges változat.
A linkrövidítő szolgáltatások az elmúlt években terjedtek el és váltak népszerűvé, s főként a Twitter divatossá válása lökte be a folyamatot, hiszen ott az üzenetek hosszúsága legfeljebb 140 karakter lehet. A legnépszerűbb két szolgáltatás a Bit.ly és a TinyURL, de ezeken túl több tucatnyi létezik. Valójában nem különböznek szinte semmiben, a felhasználók akár a domain iránti tetszésük alapján is dönthetnek.
A módszer mindig ugyanaz, az eredeti link helyét a szolgáltató domainje és a mögé rakott 5-7 karakteres véletlenszerűen generált számokból, kis és nagybetűkből álló karaktersor váltja fel. A 6 karakteres végződéssel a bit.ly linkje például pontosan 20 karakter, amiből 7 a http:// előtag. A hat karakter pedig jó ideig elégnek ígérkezik, ugyanis 38 milliárd variációt enged meg. Újra felhasználni egy karaktersort nem lehet, hiszen bárhol be lehet linkelve, archiválva. Ha a hatkarakteres címek elfogynának, a rendszer hétkarakteres módra áll át.
A linkrövidítőket egyébként bárki könnyen használhatja, majdnem minden böngészőhöz vannak telepíthető kiegészítők, így egyetlen kattintással bármilyen linkből létre lehet hozni rövidített változatot. A Google Maps-be való integráció is inkább a kezdő felhasználók segítése miatt fontos. emellett a Google saját URL-rövidítője, a Goo.gl népszerűsításét is szolgálja. A rövid link http://goo.gl/maps/ előtaggal kezdődik, ha valaki ilyen linket kap, akkor bátran kattinthat rá, biztos, hogy a Google Maps oldalán generálták. Egyébként érdemes olyan alkalmazásokat használni, amik ki is bontják a linkeket és az egeret föléjük húzva látjuk, hogy mire kattintunk, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek, például egy ártó kódot terjesztő oldalon találjuk magunkat.