:

Szerző: Koi Tamás

2010. július 9. 16:40

Enyhült a feszültség a Google és Kína közt

Folytathatja, sőt, bővítheti tevékenységét Kínában a Google, miután Peking meghosszabbította az amerikai cég internetes szolgáltatásainak működési engedélyét.

A kínai kormányzat lépése az érintettek egyöntetű véleménye szerint csillapíthatja a keresőcég és az ázsiai ország vezetésének hónapok óta fennálló, meglehetősen feszült viszonyát. A világ legnépesebb országban a pártállami vezetés engedélye szükséges ugyanis ahhoz, hogy egy vállalat internetes szolgáltatást nyújtson, de még napokkal ezelőtt sem volt biztos, hogy a Google - dacára több, korábbi incidensnek - megkapja ezt az engedélyt.

A Google márciusban ellenszegült a kínai cenzúrának, és megszüntette keresőmotorja kínai változatának cenzúrázását. A vállalat a kínai domainre érkező felhasználókat a hongkongi oldalra irányította át, amivel ugyan nem sértette meg az ázsiai ország törvényeit, de alaposan felbőszítette a helyi kormányzati köröket.

Peking végül kilátásba helyezte, hogy a működési engedély meghosszabbításának feltétele, hogy az átirányítást megszüntesse a Google, melynek a keresőcég a múlt héten eleget is tett. Lapértesülések szerint az amerikai multi gyakorlatilag az utolsó pillanatban, pár nappal a június 30-i határidőt megelőzően adta be kérelmét az engedély meghosszabbítására. Peking végül 2012-ig terjesztette ki a működési engedélyt, évenkénti felülbírálati joggal.

A kínai kormányzat döntését üdvözölte, és kedvezőnek ítélte David Drummond, a Google vezető jogásza, alighanem ezzel is megerősítve, hogy a cégnek jelentős érvágás lett volna, ha fel kell hagynia tevékenységével a világ legnépesebb országában. A kínai internet és piac ráadásul a Google nélkül is töretlenül fejlődhetne és növekedhetne, mivel számos erőteljes online szereplő van jelen. A helyi keresőpiacot nem a Google, hanem a Baidu vezeti, fölényesen, részesedése statisztikától függően 60 és 80 százalék közt szór. A Baidu könnyedén lecsaphat a partnerekre, hirdető ügyfelekre, és felhasználókra egyaránt.

A licenc meghosszabbítása ezzel együtt nem csak a webes keresők piacára lehet hatással: a Google ezzel lényegében új lehetőséget kapott arra, hogy egyéb termékeivel, így például a Chrome webböngészővel, vagy a okostelefonokra fejlesztett operációs rendszerrel, az Androiddal is betörjön a kínai piacra.

a címlapról