A Silverlight menti meg a Symbiant a feledés homályától
A Symbian mostanában nem büszkélkedhet sok mindennel, az iOS, Android és a Blackberry is nagy tempóban húz el mellette. A Microsoft viszont most emlékezteti a világot arra, hogy jelenleg még mindig symbianos okostelefonból van a legtöbb a világon.
A Microsoft hivatalosan bejelentette, hogy a Silverlight technológia mostantól elérhetővé válik Symbian platformon is, igaz csak a Nokia 5. generációs mobiljain. A július 6-i hivatalos blogbejegyzésben a Silverlight team tette közzé a hírt, hogy a redmondi cég böngésző- és platform független .NET keretrendszerére épülő multimédia eszköze az asztali számítógépek után okostelefonokon is elérhetővé válik. A bejelentés nem számít meglepetésnek, hiszen a Microsoft már 2008-ban ígért egy Silverlight implementációt Symbianra, de a béta változat csak idén márciusban jelent meg. A két éves csúszás alatt a Silverlight is óriásit fejlődött, így ma már teljes értékű alkalmazások készülhetnek mobilokra is ennek segítségével, igaz közben az okostelefonos hangsúlyok áttevődtek a Symbianról a modernebb platformokra.
Csak az új készülékekre
A Silverlight Symbian változatát minden olyan Nokia tulajdonos élvezheti, akinek a készüléke a legutóbbi generációból származó S60-as eszköz, így például a Nokia 5800 XpressMusic, a Nokia N97 vagy az N97 Mini is a támogatott modellek között van. A Symbian fejlesztőknek pedig természetesen elérhetőek a Silverlight eszközök, amiket a Nokia Ovi Store-ból szerezhetnek be.
A mobilos Silverlight legnagyobb kihívása az volt, hogy az alkalmazás úgy készüljön el, hogy a kevés memóriával rendelkező eszközökön is optimálisan legyen képes működni, tartalmakat megjeleníteni. A célkitűzést ugyan sokára, de sikerült elérni, így a Symbian S60-as mobilokon a jövőben böngészőben futó Silverlight objektumok is feltűnhetnek, illetve lehetőség van különálló alkalmazásokat is e köré építeni.
A Microsoft beszámolója szerint a fejlesztők kezében ott lesz a lehetőség, hogy az Expression Blend 2, Visual Web Developer 2008 Express with SP1 vagy a Visual Studio 2008 SP1 fejlesztőeszközökkel saját alkalmazásokat készítsenek a mostanság elhanyagolt platformra. Továbbá megoldható, hogy webes alkalmazásokat telepítsenek IIS környezetbe, s a munka oroszlánrészét átvegyék a mobiloktól. A Silverlight használatához mindössze egy telepítésre van szükség, s ez után ugyanúgy működnek majd a weben beágyazott SL objektumok, ahogy a dedikált alkalmazások is.
Multimédia és web
A fejlesztők és a felhasználók számára is korrekt előrelépés a technológia integrálása, hiszen ezzel lehetségessé válik Nokia telefonokon a hardveresen gyorsított H.264 tartalom lejátszás, működik az IIS Smooth Streaming, amivel a videós tartalmak optimalizált formában jutnak el a készülékre figyelembe véve a mobilhálózat sávszélességének és a készülék felbontásának paramétereit is. Emellett a Symbian elavult felületei helyett az alkalmazások sokkal szebb, gazdagabb megjelenítést használhatnak a Silverlight V2 révén, s a teljesen offline alkalmazások helyét átvehetik az interaktív webes programok. Emellett a Silverlight kapcsán mindig fontos megemlíteni, hogy a .NET kompatibilitás és az egységes platform óriási előny lehet, hiszen a világon nagyon sokan értik ezt a nyelvet, így a fejlesztői tömeg alapvetően elegendő a széles program kínálat kialakulásához.
Unikum
A bejelentés egyébként amiatt is különleges, hogy ez az első alkalom, hogy a Silverlight mobilon egy nem Microsoft platformon debütál. Ugyan a jelenleg elérhető okostelefon platformok közül egyiken sem érhető el, de a Windows Phone 7 bemutatójából kiderült, hogy az ősszel érkező új Microsoft mobil operációs rendszer nagyrészt erre épül. Apple iPhone-ra Silverlight szinte biztosan nem lesz, hiszen nehezen képzelhető el, hogy az Adobe Flash elutasítása után egy másik, az Apple kontrollján kívülre eső , tartalomdisztribúcióra alkalmas multimédia platform zöld lámpát kapna. Androidra szintén nehéz elképzelni, hogy rövid időn belül megjelenne egy hivatalos változat, így egyelőre a Symbian okostelefonok privilégiuma lehet a mobil Silverlight.