:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 28. 12:19

Mégis jöhet a pornódomain

Évek óta tartó huzavona után az internet legfelsőbb szintű tartományait felügyelő Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) feltételesen jóváhagyta az xxx legfelsőbb szintű névtér létrehozását, amelyet kimondottan az erotikus weboldalaknak tartanak fent.

A sokak által csak "pornódomain" néven emlegedett legfelsőbb szintű tartomány létrehozását 2000-ben vetették fel először az ICANN előtt, azonban a szervezet mindannyiszor elutasította azt, amelyben vélhetően az is szerepet játszott, hogy az ICANN az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának felügyelete alatt kapta meg a nemzetközi legfelsőbb szintű domainek (TLD) kezelési jogát, így sokáig lényegében amerikai fennhatóság alatt állt. Konzervatív érdekcsoportok az amerikai kormányzatnál mindannyizor kijárták az xxx legfelsőbb szintű tartomány megvétózását, az ICANN pedig kénytelen volt engedelmeskedni.

Az új működési struktúrájában az Egyesült Államoktól már jobbára független szervezet brüsszeli konferenciáján azonban most jóváhagyta az xxx legfelső szintű domainek regisztrálhatóságát, a végleges döntésre azonban csak októberben kerül majd sor. Az első xxx végződésű webcímek várhatóan 2011 elején bukkannak majd fel a neten. Az xxx domain használata természetesen nem kötelező az erotikus oldalak számára, hanem teljesen önkéntes.

Az xxx legfelsőbb szintű domainek bevezetését leginkább az ICM Registry nevű regisztrátor szorgalmazza, egy évtizede. A vállalat szerint a pornódomain megjelenésével könnyebben kiszűrhetők lennének a felnőtt tartalmak, így alapvetően egyszerűbb lenne az internetező gyermekek védelme. A vállalat már több mint 110 ezer előzetes regisztrációs kérelmet rögzített és évente mintegy 30 milliós bevételt vár az xxx domainek eladásából, amelyek bejegyzése 60 dollárba kerül, de ebből 10 dollárt az ICM gyerekvédelmi alapítványoknak utalna át.

Az interneten az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb üzlet a szex. Egy becslés szerint 370 milliónál is több erotikus weboldal érhető el jelenleg a világhálón, a "sex" folyamatosan a keresők legnépszerűbb kulcsszava. Az online pornóból befolyó bevételek évente közel százmilliárd dollárt tesznek ki.

a címlapról