:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. június 21. 12:59

Folytatódik a razzia: költöznek a torrentszerverek

A múlt hét szerdán lezajlott akció nem volt minden előzmény nélküli, hiszen a ProART korábban fenyegető hangvételű levelekben figyelmeztette a szolgáltatókat. Ami ennél is rosszabb hír a torrentezőknek, hogy a razzia egy második körrel folytatódott, ahol az információk szerint az nCore maradék szervereit is lefoglalták.

Az ASVA.info már egy külön táblázatban kezeli a beérkezett híreket a razzia által érintett torrentoldalakról. A szerdai hatósági rajtaütés során a legnagyobb hazai torrentoldalnak, az nCore-nak mindössze a proxy szerverét foglalták le, ami épp arra volt hivatott, hogy a valódi gépek pontos helyét, címét elrejtse. A pénteki második fordulóban azonban a tracker úgynevezett frontend és az adatbázis szervere is a hatóságok kezére került. Az adminisztrátorok egyelőre nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, nem mertek jóslatokba bocsátkozni a jövővel kapcsolatban, illetve nem is szerettek volna a helyzetükön tovább rontó nyilatkozatokat tenni. Az újraindulás reménye így erősen halványodik.

Fejetlenség

A többi tracker esetében változó a helyzet. Többen újraindulást ígérnek, de konkrétumok nincsenek. Időközben kiderült, hogy több szerver nem a lefoglalás miatt állt le, hanem egyszerűen azért mert meghajoltak az ProArt által küldöttlevél előtt, s még időben beszüntették a működést. Több oldal viszont csak elterelésnek szánta az ideiglenes leállást, s néhány nappal az akció után más országokban hosztolt szerverről térhet vissza. Némelyik szolgáltatás Ukrajnába, némelyik Németországba költözött, de van olyan tracker is, aminek az üzemeltetői tényleg visszavonulnak, s a felhasználóikat átadják egy másik oldalnak. Ilyen például az Insane, ami végleg bezárta kapuit. Az oldal ugyan működik, de a tracker maga nem, azaz belépni lehet, de fájlt cserélni nem. Amint a felhasználók átirányítása megtörténik, feltételezhetően az oldal is bezár.


A talpon maradt oldalakon nőtt a forgalom

Akik csendben vannak, azok általában a szerverek külföldre mentésén munkálkodnak, bár a kisebb, amatőr csapatok által irányított oldalak esetében inkább arra van esély, hogy eltűnnek örökre. Eközben sok ügyeskedő próbálkozik csalással, sorra tűnnek fel az ismertebb oldalakra hivatkozó  e-mailek és webcímek, amelyek adományozásra biztatnak a szerverek újraindításához. Terjednek a felhasználói adatokra hajtó phishing oldalak is, amelyek a torrentoldalak megszokott felületéhez megtévesztésig hasonlító beléptető oldalon próbálnak azonosítókat és jelszavakat megszerezni. Természetesen mindkettő átverés, ha valaki biztos akar lenni bármilyen beléptető oldal hitelességében, akkor az ASVA.info oldalon ellenőrizheti az oldalak hitelességét.

Minden megy tovább

A 2010-es razziát megúszó oldalak viszont zavartalanul működnek tovább, és a rajtaütés napján hirtelen megzuhant magyar adatforgalom is kezd visszatérni a szokásos szintre. Az egyik nagy magyar torrenttracker esetében, amit nem érintett a razzia, jelentős forgalomnövekedést volt megfigyelhető, a razziát megelőző napon az oldalon a csúcsforgalom 0,7 GByte/s volt, ez vasárnapra a kétszeresére emelkedett. Ugyanígy megélénkült az igény a zárt oldalakon a meghívók iránt, illetve sokan eleve külföldi torrentoldalak felé kezdtek el kacsintgatni. Közben a teljes magyar adatforgalom arányait jelző BIX-statisztikában is kezd elmúlni a múlt heti razzia nyoma. A lefoglalásokat követően hirtelen 15-20 Gbps-t (másodpercenként kb. 2,5 GByte) esett a kicserélő központon átmenő adatok mennyisége, de tegnap délután már csak alig 10 Gbps-szel maradt el az index a múlt hét keddi értéktől.

A korábbi hírek alapján úgy tűnt, hogy az összehangolt akció első számú célpontjai a seed-szerverek voltak (amikre előfizetve az otthoni, lassabb internettel rendelkező felhasználók is villámgyors sebességgel tölthetnek vissza egy távoli szerverről, egy webes kliensen keresztül). A számok tükrében ez igaznak is tűnhet, hiszen az 50 lefoglalt szerverből kevesebb mint 10 tartozott torrentoldalhoz, a többi óriási tárkapacitással operáló seed-szerver volt.

A ProArt által minden oldalnak elküldött hivatalos levél alapján viszont már úgy tűnik, hogy a jogvédők által kezdeményezett, a rendőrség által kivitelezett hadjárat elsődlegesen a nagy forgalmú torrentoldalak ellen irányult. A felszólításban az oldalak szolgáltatóit értesítették arról, hogy az adott címeken több ezer jogvédett tartalom található, s az értesítéssel együtt kihúzták az internetszolgáltató lába alól az utolsó mentséget, miszerint ők nem tudtak a jogsértő tartalmak ottlétéről. Ezután minden internetszolgáltató vagy értesítette érintett ügyfeleit, vagy együttműködött a később már nem jogvédői akcióként, hanem hatósági eljárásként folytatódó ügyben.

Nem ijedtek meg

Ennek tudatában érdekes kérdés, hogy a legnagyobb forgalmú, több mint 100 ezer felhasználóval rendelkező nCore, vagy az 50-65 ezres tábort számláló Majomparádé, 1st, illetve Bithorlo miért nem tett semmit a lefoglalás elkerülésére. Valószínűleg többen nem vették komolyan a ProART levelezését, illetve előfordulhat, hogy néhány esetben a hosztingszolgáltató nem kommunikált saját ügyfelével.

A hazai torrentoldalak üzemeltetői látszólag még mindig nem gondolják, hogy a jogvédők fenyegetései komoly veszélyt jelentenének rájuk. Az ASVA.info felmérése szerint a 36 jegyzett magyar torrent tracker közül 29 még mindig magyarországi szervereken fut, pedig a mostani razzia után nyilvánosságra került “Házkutatási parancs” dokumentum alapján tisztán látszik, hogy ma már könnyedén adnak ki végzést bármelyik szerverhotel ellen, s a mostani akcióban az eljáró hatóság már nem vitt el “vétlen” gépeket, mint a legutóbbi razzia során. A macska-egér játék mindkét résztvevője fejlődik, viszont a jogvédő szervezetek ismét megcáfolták korábbi állításukat, miszerint csak az üzletszerű warezt üldözik, illetve azt, hogy erőforrásaikat nagyrészt oktatásra, tájékoztatásra szánják, s törekszenek arra, hogy a hazai, versenyképes kínálati piac is közelebb kerüljön az igényekhez.

Habár sokat fejlődött a helyzet az utóbbi években, de továbbra is igaz az, hogy hazánkban alig van elérhető digitális online tartalom. A legismertebb külföldi zenei és filmes szolgáltatások közül elvétve találunk olyat, aminek magyarországi felhasználó is tagja lehet, s a UPC, a T-Home, illetve az Invitel digitális hálózatában elérhető Video-on-Demand szolgáltatásokat, a YouTube-ot és az IndaVideót leszámítva nem áll rendelkezésre mozgóképes szolgáltatás hazánkban. A tévécsatornák továbbra sem teszik elérhetővé az eredeti hangsávokat és feliratokat, pedig a digitális technológia lehetővé tenné, a zenei digitális kópiák, illetve CD-k pedig többszörösébe kerülnek Magyarországon mint  az Egyesült Királyságban.

Milliós warez-rajongótábor

A fenti okok mellett természetesen sokan “lopnak” kényelmi okokból, vagy egyszerűen azért mert valóban nem ismerik el a szellemi termékek értékét, ezen igények és attitűdök viszont biztosan konzerválni fogják a magyar warez helyzetet, jöjjön bármennyi razzia. Habár a geek körökben már “nem menő” a warezolás, de a több százezer olyan háztartásban, ahová csak az elmúlt években jutott el az internet, még bőven van tartalék, nem véletlen, hogy csak a legnagyobb 35 hazai torrentoldal több mint 1,3 millió felhasználót számlál, ami még akkor is megdöbbentő adat, ha kalkulálunk a többszörös regisztrációkkal.

A torrent razziával kapcsolatos további fejleményekről friss információkat a HWSW hivatalos Twitter csatornáján közlünk majd. Kövess minket te is: @hwsw_

a címlapról