:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. június 8. 11:50

Te magad javíthatod a navigációs térkép hibát

Az Egyesült Államokban egy nő 100 ezer dollárra perelte be a Google-t mert elütötte egy autó egy zárt autópályán, ahová azért ment be, mert a Google Maps útvonaltervezője oda irányította. A legtöbb ember nem ennyire ostoba, s tudja, hogy a digitális térképek nem tökéletesek, sőt az utak folyamatos változásával elavulttá is válnak gyorsan.

Becslések szerint az úthálózat 15 százaléka változik meg minden egyes évben, ami persze nem jelenti azt, hogy ennyi út keletkezne vagy tűnne el, de a forgalmi rend változása, új sebességkorlátozás vagy egyirányúsítás, körforgalom építése mind megtörténhet, ami néha csak kellemetlenséget okoz, de előfordulhat, hogy az egész útvonalterv borul. Arról nem is beszélve, ha egy térkép eredendően rossz adatokat tartalmaz.

A helyes navigációhoz szükséges alapos digitális térkép elkészítése bonyolult folyamat. A kezdet szinte kivétel nélkül a régi, jól bevált papírtérkép, aminek digitalizált változataiból készültek az első digitális térképek, amelyeket a rendelkezésre álló földhivatali, útkezelői adatokból jöttek létre többnyire. Ezek pontossága erősen megkérdőjelezhető, s ráadásul csak a főúthálózatot fedték le kezdetben.

Az igazi pontossághoz kell a személyes jelenlét

A következő lépés a személyes terepfelmérés, illetve a pontosság fokozása több adatbázis együttes használatával. A terepszemle során a térképkészítő cégek végigjárják az útvonalhálózatot, figyelnek a környezeti változásokra, kijavítják az elavult adatbázisból fakadó hibákat, illetve a pontatlan térképészeti módszerek miatt kialakult elcsúszásokat is kiigazítják. Egy ideje már nem csak a magyar TopMap autói, de a TomTom tulajdonába került Tele Atlas felderítői is járják hazánk útjait. Korábban csak a Nav N Go iGO térképek voltak igazán jól használhatóak itthon, ma már a TomTom eszközei sem kergetnek lehetetlen helyzetekbe, illetve a Tele Atlas térképét használó Google Maps is egyre megbízhatóbb.

Az autók menet közben folyamatosan, hat irányba, nagy felbontású fotókat készítenek, a készítésük pontos helyét pedig egy ipari szabványú GPS-eszköz tárolja el. A magyarországi központban ugyan nincs kapacitás a milliónyi kép feldolgozására, viszont a lengyel, illetve indiai Tele Atlas bázisokon a munkások precízen digitalizálják a képen látható információt.

Fotókból dolgozik a több száz indiai térképész

Többek közt innen származnak a sebességkorlátozások jelzései, a kereszteződések pontos képei, a sávinformációk, illetve a különböző beállók, felhajtók pontos helyei, illetve a házszámadatok is.
Tavaly Magyarországon a Tele Atlas autói 35 ezer kilométernyi alsóbbrendű útszakaszt térképeztek fel, ennek eredményei idén év közepén már el is érhetőek lesznek a felhasználóknál, új térképek formájában. Ez viszont továbbra is egy lassú, nehezen frissíthető alap, hiszen az autók ritkán haladnak el egy pontont többször, a kamerás módszer leginkább az infrastruktúra állapotfelmérésére elégséges.

Itt jön képbe a közösség, amit a TomTom a MapShare nevű funkcióval emel be a képletbe. A  gyakran panaszkodó, eltévedő vagy éppen örömmel navigáló felhasználók mindig ott vannak az utakon, s a legtöbb változással vagy hibával azonnal szembesülnek. A TomTom eszközeiben a hibabejelentést a végletekig leegyszerűsítették. A felhasználó hétféle hiba közül választhat egy adott pont esetében, illetve további 15 speciális eseményt lehet jelezni. A leggyakoribbak az utcák egyirányúsításával, a haladási irány korlátozásával, illetve a sebességkorlátok megváltoztatásával kapcsolatos bejelentések, de sokan jelezték azt is, hogy nincs rajta a térképen a Megyeri-híd. Pedig ott van, csak frissíteni kellene.

A felhasználói visszajelzések nagyon értékesek, de a feldolgozásuk is erőforrás-igényes. Tavaly csak hazánkban 18 ezer bejelentés érkezett, s volt olyan felhasználó, aki önmaga közel 1300 térképhibát jelentett be egy évben. Ott vannak persze a komolytalankodók, akik magukat viccesnek gondolva használhatatlan információkkal bombázzák a fejlesztőket. A Tele Atlas boszorkánykonyhájában, ami egyébként asztali PC-kből, monitorokból és tablet PC-kből áll, ezeket a bejelentéseket egyenként ellenőrzik és hagyják jóvá.


Passzív - aktív

A Tele Atlas munkatársai először igyekeznek saját kútfőből ellenőrizni a bejelentés valósságát, anélkül, hogy külső terepi akcióra lenne szükség. Egy utca menetirányának megváltozására könnyen fény derülhet például a TomTom készülékekből visszaérkező "tracklog" adatbázisból. A TomTom PNA-k folyamatosan rögzítik az útvonalakat, s a számítógépre csatlakoztatáskor ezeket feltöltik egy központi szerverre. A fent említett aktív MapShare felhasználói gyűjtés mellett ez a passzív oldal, ahol a felhasználótól mindössze annyi aktivitásra van szükség, hogy néha rácsatlakoztatja eszközét egy számítógépre. A nyomvonalak regisztrálásakor az első és az utolsó 300 métert a szoftver lecsípi, így nem derül ki, hogy pontosan honnan hová tartott az illető, de egyébként is teljesen anonimizáltak az adatok.

A TeleAtlas központjában az összes tracklog összevetéséből megállapítható, hogy egy útszakaszon milyen gyorsan lehet közlekedni az adott időintervallumban. A megváltozott menetirány, egy bevezetett sebességkorlátozás vagy egy sávlezárás jól látszik a térképre vetített vonalakból. Ez a rendszer a hibajavításon túl, az IQ Routes nevű funkció alapja is, melyet korábbi tesztünkben már kipróbáltunk, s hasznosnak találtuk. A bemutatón ugyan láthattunk több példát is ilyen vizualizációra, de képernyőmentést sajnos nem kaptunk a Tele Atlastól az illusztrációhoz.

A felhasználók bevonása tehát kritikus a pontosság növelésében. Igaz, hogy jelenleg leginkább Budapest és Nyugat-Magyarország esetében látszik pezsgés a hibabejelentéseknél, ami nem jelenti, hogy az Alföld térképe makulátlan, hanem egyszerűen több eszközt értékesítettek az előbbi régiókban. Ezen felülről változtatni nem lehet, az emberek továbbra is arra közlekednek, amerre szeretnének.

Amit a TomTom megtehet, hogy ezeket a hibajelentéseket a lehető leggyorsabban visszajuttassa a felhasználók PNA-iba. Év végére elméletileg a bejelentéstől számított 48 órán belül már letölthető a korrigált térképadat, és persze  a szokásos negyedéves frissítésbe is bekerülnek az innen származó korrekciók. Ha legalább 5 különböző felhasználó jelenti be ugyanazt a hibát és az nem ütközik a meglévő térképspecifikációkba, valamint megfelel minden hitelesítési kritériumnak, akkor automatikusan bekerül a frissítésbe.

Élő útinform

Lassulást jelenthet viszont az, hogy a bejelentéshez és a frissítéshez is rá kell csatlakoztatni egy PC-re az eszközöket, az átlagfelhasználóra ugyanakkor ez nem jellemző. Emiatt előfordulhat, hogy egy-egy bejelentés egy hétig vagy hosszabb ideig pihen a PNA memóriájában mielőtt egyáltalán eljut a TomTom szerveréig. Az is előfordul, hogy a felhasználók nem friss térképadatbázissal jelentgetnek hibákat, például a hiányzó M0-ás szakaszt 2007-es térképpel. Ezt a központban már nagy rutinnal képesek szűrni.

A végső megoldást a folyamatosan online eszközök jelentik majd, amikben egy Vodafone SIM-kártya kap majd helyet. Ezekkel telefonálni, vagy webet böngészni nem lehet majd ugyan, de az élő internetkapcsolattal mindig a legfrissebb térképadatokkal utazhatunk, szabadon hozzáférhetünk a legfrissebb POI-adatbázisokhoz, illetve a hibajelentések valós időben jutnak majd el a központba.

a címlapról