Teljes szinkronban a Google Chrome
A Google végre bejelentette a Chrome 5-ös verziójának stabil változatát, ráadásul egy időben Windowsra, Linux-ra és Mac OS X-re is. Egy hónappal ezelőtt a béta csatornán keresztül már elérhető volt az új főváltozat, amiről már akkor is azt állította a cég, hogy az eddigi leggyorsabb böngésző.
A Google Chrome 5 kezelőfelületben, menükben és beállítási lehetőségekben nem hoz túl sok újdonságot, a felhasználók többsége valószínűleg észre sem veszi a különbséget, sőt az automata frissítés miatt még azt sem, hogy áttért 4-esről 5-ös verzióra. Ennek ellenére az ugrás jelentős, főként teljesítményben és a HTML5 támogatásban történt előrelépés.
Az új böngészőben jelentősen nőtt a JavaScript-futtatási teljesítmény, lehetőséget adva a fejlesztőknek, hogy még látványosabb, még gazdagabb tartalmakkal és alkalmazásokkal nyűgözzék le az internetezőket. A HTML5-funkciók közül két fontos újdonságot érdemes megemlíteni, mégpedig a drag-and-drop funkciót, amit többek között a Gmail fájlcsatolásnál lehet kipróbálni (Total Commanderből nem, de Windows Explorerből működik). Használhatóvá vált ezen felül a geolocation API is, amivel például a Google Maps-en indíthatóak helyfüggő keresések.
Teljes szinkron
A több számítógépet használóknak fontos lehet, hogy az eddig is működő könyvjelző-szinkronizáció után mostantól már a beállításokat, kezdőlapot, sőt még a témákat is szinronban lehet tartani a hálózaton keresztül. Lassan beérik a Chrome Flash-integrációja is, igaz meglepetésre a béta után, a stabil változatba nem lett még beépítve az Adobe Flash plug-in. A fejlesztők azt ígérik, hogy a Flash 10.1 végleges változata után változik a helyzet, addig a stabil Chrome-ot telepítők továbbra is kettővel több kattintással juthatnak hozzá a kiegészítőhöz.
A legnagyobb előrelépés, hogy a Mac- és a Linux-változatok végre utolérték a Windows verziót. A fejlesztők állításuk szerint december óta keményen dolgoznak azon, hogy a hibákat kiszedjék, a Windows-változatban megtalálható funkciókat pedig beletegyék a böngészőbe, s mostanra sikerült felvenni a ritmust a Microsoft operációs rendszerére készülő változattal. 2008-ban, az első publikussá vált Chrome még kizárólag Windows alatt futott, de mostantól kezdve a fejlesztés teljesen párhuzamosan halad majd a három platformon.
A frissítés a Chrome-felhasználóknak automatikusan is feltelepül idővel, aki viszont nem tudja kivárni, az a névjegy menüben kézzel is elvégezheti a telepítést. Jelen állás szerint ezután az 5.0.375.55 verziószámra áll majd át a böngésző. Az új felhasználók pedig a google.com/chrome weboldalon találják meg a telepítőt.