Újabb roham indulhat a domainekért
Újabb domainháború, de legalábbis egy komolyabb csata veheti kezdetét napokon belül, amikor Kolumbia megnyitja legfelsőbb szintű domaintartományát a nyilvánosság előtt. Egy ország TLD-je általában nem érdekes globális szinten, kivéve ha az éppen egy betűvel kevesebb, mint a .com.
Kolumbia országkódja .co, azaz épp egy betűvel rövidebb mint az eredetileg az amerikai vállalati szféra számára fenntartott .com végződés. A dél-amerikai ország nemhogy nem próbál védekezni az ebből adódó csalások, trükkök ellen, hanem egyenesen azzal reklámozza magát, hogy itt az idő újra megpróbálni megszerezni a rég elfoglalt neveket. Ma már a három és négykarakteres nevek minden variációja foglalt a .com tartományban, illetve az ötkarakteres kombinációk nagy része is elkelt már, s amennyiben gazdát cserél némelyik, az súlyos dollár tízezrekbe kerül a vevőnek. Így a .com-hoz hasonlító végződés biztosan népszerű lesz, legalábbis addig, amíg nem fogynak el ott is a variációk.
Eddig Kolumbia nem engedélyezte közvetlenül a .co végződésű domainek regisztrálását, kizárólag aldomaineken keresztül lehetett hozzáférni a címhez. A Google például ott nem Google.co, hanem Google.com.co címen üzemelt eddig. Egy több mint egy éven át tartó tender eredményeképp azonban egy helyi vállalkozás megkapta a jogot a .co értékesítésére is. A cég a Neustar regisztrátorral együttműködve dolgozik majd, de az ügy komolyságát mutatja, hogy a tenderen vesztes fél a webes óriás, a Verisign volt, amely egyébként a .com és a .net tartományokért is felel.
Drága hamisítvány
Az előrendelési folyamat már most elindult néhány ismert oldalon keresztül, így kiderült az is, hogy a .co drága lesz. A .co címekért a regisztrátor évente 30 dollárt kér, ami jócskán meghaladja a .com évi 6-10 dolláros fenntartási költségét, nem beszélve a kétdolláros .info domainekről. A magas éves díj célja a kolumbiaiak szerint, hogy távol tartsák a seftelőket, hiszen egy maximum néhány címet fenntartó vállalkozást nem érinthet érzékenyen a plusz 20 dollár évente, viszont a több ezer címmel üzérkedő domainvadászoknak fájdalmas lehet a különbség. A becslések szerint 5 dolláros áron akár évi 10 millió domain is értékesíthettek volna, de erre nem igazán lennének büszkék.
Ennek ellenére nehéz tagadni, hogy a .com farvizén evező trükközők Mekkája lehet a kolumbiai tartomány, ahogyan korábban a kameruni .cm is igen népszerű volt. Ez kissé aggasztó is a lehetséges csalások, phising-támadások és egyéb trükkök miatt. A már meglévő márkák tulajdonosai számára is kellemetlen az új nyitás, ugyanis nekik egy újabb csatateret jelent az új, .com-hoz hasonló végződés. A .co végződés nem utolsósorban pedig azért lehet fontos, mert a világon sok helyen az emberek számára eddig is az üzleti célú weboldalakat jelölte ez a két betű.
Újabb csata a márkáknak
A top100 globális márkának nem kell küzdenie, ők megkaphatják automatikusan a .co címet, míg a többi Kolumbiában is bejegyzett védjegy tulajdonosának idén áprilisig kellett jelentkeznie a címért. A kevésbé ismert vagy más országbeli márkáknak viszont akár több száz dollárjába is kerülhet az elbírálás, amennyiben valaki más megpróbálja elhappolni előlük a nevet.