:

Szerző: Vörös Péter

2000. augusztus 16. 11:52

Lemond a Corel elnök-vezérigazgatója, Michael Cowpland

Cowpland 1985-ben alapította a kanadai Corel-t, most pedig bejelentette, hogy lemond elnök-vezérigazgatói posztjáról, bár a továbbiakban is a cégnél marad technológiai tanácsadóként és az igazgatótanács tagja marad igazgatóként. Az átmeneti elnök-vezérigazgató Derek Burney, a cég eddigi műszaki vezérigazgatója lesz.

A cég eredetileg grafikus szoftvereket készített (ld. CorelDRAW), majd a Novell-től megvették a WordPerfect Office-t; ezután Internet eszközökkel és hálózati számítógépekkel (network computers - NC) is próbálkoztak, ennek részeként Java-alapú irodai alkalmazáscsomagot is piacra dobtak; legutóbb pedig a Linux mozgalomhoz csatlakozott a cég, az eredmények azonban itt sem voltak túl jók: bár az elemzők és a programozók szerint a Corel Linux jól sikerült, de a pénzügyi siker elmaradt.

Egyes elemzők szerint Cowpland legnagyobb hibája az volt, hogy a cég összes erőfeszítését a feljövőben lévő desktop Linux piacra összpontosították - bár az eheti LinuxWorld Conference and Expo-n olyan cégektől nyert megerősítést e terület, mint az IBM, a Dell és a Hewlett-Packard.

A lemondásról szóló bejelentést a tőzsdei zárás után tette meg Cowpland.
a címlapról