:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. május 14. 12:25

Az iWiW-nél is veszélyesebb a Facebook

Az elmúlt hét a Facebook számára idegesen telhetett, a közvélemény és a média rendkívül negatívan reagált a közösségi szolgáltató privát szférát csonkító intézkedéseire. Az anno az adatokat tiszteletben tartó Facebook ma az egész világ számára kiszolgáltatottá teszi felhasználóit.

2004-ben a felhasználók a Facebookon még szinte teljes kontrollt gyakorolhattak az adataik felett, s mindössze hat év kellett ahhoz, hogy az egyetemi ismerkedős oldalból egy havi 500 millió látogatót tömörítő össznépi adatbányává fejlődjön. Ahogyan a szolgáltatás bővült, népszerűbbé vált, fejlődött, úgy változott Mark Zuckerberg alapító véleménye is arról, hogyan kezelendőek a felhasználók adatai. Ahogyan a magyar iWiW története során is eljött anno a pillanat, amikor az információkat üzleti célokra is kezdték használni, úgy a Facebook esetében sem meglepő, hogy az adatkezelési gyakorlat egyre inkább megváltozik.

Nemrég a HWSW is közölt egy összeállítást arról, hogyan változott hat év alatt a Facebook adatkezelési módszertana, de a világon mindenhol vezető téma volt ez a szaksajtóban. A New York Times-tól az apró blogokig mindenhol foglalkoztak ezzel, mondhatni a sajtó rátámadott a Facebookra és ízekre szedte. A felhasználók egy része is zúgolódott, lázadozni kezdett a változások miatt. A \"Like\" gomb bevezetése, a személyes adatok és kapcsolatok továbbosztása külső partnereknek, illetve a teljes internetes közösségnek érthető módon sokaknál kiverte a biztosítékot.

Az igazság persze az, hogy amint elül a felhajtás, mindenki gyorsan elfelejti az egészet, s az 500 millió emberből pár százezer lánglelkű törli is magát, a statisztikákban ez szinte észrevétlen veszteség lesz. Még akkor is, ha híres emberek nyilvánosan jelentik be, hogy törlik magukat, vagy éppen akkor, ha neves szervezetek a Mexikói Öböl olajfoltjához hasonlítják a Facebook károkozását.

Fiatalság, bolondság

Zuckerberget sokan támadják a pálfordulása miatt, hiszen 4-6 évvel ezelőtt egészen másképp állt a szolgáltatáshoz, más preferenciák tűntek ki nyilatkozataiból és döntéseiből. A Facebook alapító-vezetője azonban még csak most tölti be 26. életévét, tehát amikor elindította a Facebookot, alig múlt 19. Ilyen fiatalon pedig mindenki mond meggondolatlan dolgokat - lehetne védekezni ezzel. A valóság viszont inkább az, hogy 6 évvel ezelőtt még a legstratégiaibb gondolkodású veteránok sem tudták volna megmondani, hogy mivé fejlődik a Facebook. Ez a szolgáltatás jelenleg egyike a legtöbb embert elérő vállalkozásoknak a Földön, a fejlődése pedig élesben történik, a szolgáltatás folyamatosan változik, s nem feltétlenül lehet megjósolni, hogy egy adott funkció vagy szabályozás hova fejlődik.

A játékok például nagyon is jó ötletnek tűntek, s a Zynga bombasikert aratott a Mafia War-szal és a Farmville-lel. Sok felhasználót viszont zavarni kezdtek a tolakodó üzenetek, arról nem is beszélve, hogy a Zynga mostanság azon töri a fejét, hogy kilép a Facebook szoknyája alól, mert sajnálja odaadni bevételeinek 30 százalékát. A Like gomb bevezetése kapáslövésnek számít, szinte senki nem tudta megjósolni, hogy mi lesz a sorsa a külső hálózat beszövésére tett kísérletnek. A főoldali szerkezet többszöri, gyakran ellentétes irányú változtatása is arra utal, hogy a haladás iránya nem jósolható. Nincs az a piackutatás, amivel fel lehetne mérni, hogy egy online eszköz sikeres lesz-e vagy sem.

Már beleférnek a hibák is

A felszívott tömegek láttán szinte biztos volt, hogy maga a hálózat egyre védettebb lesz, egyre kevésbé okoz benne károkat egy hibás döntés, s egyre merészebb próbálkozások állnak majd meg rizikó nélkül. Abban nem is lehetett senki biztos, hogy milyen funkciókra teszi rá a kezét a Facebook, de azt meggyőződéssel lehetett volna állítani, hogy a kontrollált, elzárt privát felhasználói adatok állapota nem tartható. A Facebook viszont nem feltétlenül gonosz, egyszerűen csak megpróbálja újrarendezni az internetet. A változások folyamatosak lesznek, menet közben történnek majd a csiszolások, bár várhatóan egyre inkább konszolidálódik a rendszer és a fejlődés lassul.

Ennek ellenére mindig lesznek sértett felhasználók, lázadók és olyanok, akik farkast kiáltanak. Anno, amikor az egyetemi hallgatók után engedélyezték középiskolai diákoknak is a belépést, a mostanihoz hasonló volt a felháborodás, csak akkor még pár tízezer felhasználóval rendelkezett a Facebook, nem 500 millióval. A média és a hangulatkeltő blogok pedig értelemszerűen mindig szítani fogják a tüzet, hisz az jót tesz az olvasottságnak. Ha épp nem a felhasználási feltételekkel lesz probléma, akkor biztos lesz egy csoport, aki a Dawn-kóros gyerekek ellen uszít, vagy kiderül, hogy fizetős lesz a Facebook.

Öngondoskodás

Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a Facebook immár nem áll ki amellett az elv mellett, hogy a feltöltött személyes adatok alapbeállításként privát besorolásúak, a kényes, érzékeny információk védelméről magának a felhasználónak kell gondoskodnia. Mindenkinek saját felelőssége, hogy beállításait a saját igényeinek megfelelően kezelje, s a nem publikus adatait otthon a fiókban, s ne a Facebook-profiljában tartsa.

a címlapról