:

Szerző: Bizó Dániel

2010. május 14. 14:25

Küszöbön a SUSE Linux Enterprise Server 11 első szervizcsomagja

A Novell fórumán azt jelzik, hogy heteken belül érkezhet a SUSE Linux Enterprise Server 11 operációs rendszer első szervizcsomagja. Az SP1 az aggregált javításokon túlmenően elsősorban korszerűsíti a platformot a hardverek és virtualizációs technikák fejlődésének követésével, valamint természetesen az egyes csomagokat is frissíti.

A Novell SUSE Linux Enterprise Server (SLES) közösségi fórumán felhasználók azt jelzik, hogy a Novell már patcheket is elkezdett kiadni a zárt bétában tesztelt SP1-hez, és egy magát meg nem nevező felhasználó határozott állítása szerint június első hetében nyilvánosan is hozzáférhető lesz a szervizcsomag. Hivatalosan a Novell annyit közölt a nyilvánossággal, hogy a SLES 11 SP1 az idei második negyedévben jelenik meg, és ennél többet partnerei sem árulnak el - ez ugyanakkor érthető az esetleges váratlan csúszások elfedése érdekében. A Red Hat már másfél hónapja leszállította az RHEL 5.5-öt, nagyban hasonló frissítésekkel és fejlesztésekkel, és bizonyosnak tűnik, hogy a SLES 11 SP1 heteken belül landol.

Az SP1 már a Linux kernel 2.6.32 verzióját használja, amelyet már a legújabb processzorok explicit támogatásával adtak ki. A Novell azt állítja, az SP1 az új kernel miatt szükséges lesz ahhoz, hogy a nyolcmagos Xeonokon (Nehalem-EX), Power7 és a négymagos Itanium (Tukwila)  chipeken fusson, de a frissített ütemező és szálkezelés miatt a skálázódás érdekében érdemes az új 8 és 12 magos Opteronok és hatmagos Xeon 5600 processzorok (Westmere-EP) esetén is telepíteni. Utóbbi esetében csak az SP1-gyel jutunk hozzá az olyan fejlesztésekhez, mint az AES gyorsítás vagy védett kódvégrehajtás támogatása.

A skálázódás hagyományosan kiemelt szempont a Novell számára, mivel egyik legnagyobb ügyfele, az SGI tipikusan SLES-sel demonstrálja hardverének teljesítményét. Az SGI tavaly ősszel bemutatott új generációs szuperszámítógépes architektúrája, az UltraViolet jelenleg 2048 processzormagig, és 4096 szálig skálázódik egyetlen rendszerképpel, később pedig ennek sokszorosára is képes lesz. Az SLES 11 SP1 a korábbi 512 logikai processzoros határt 4096-ra tolja ki a 64 bites x86 chipek esetében, ezzel a korábbi skálázódási csúcstartó Itanium szintjére. Ezzel párhuzamosan a támogatott memória nagysága 16 terabájt lett, szemben a korábbi 512 gigabájttal. A Novell szerint fejlesztői rengeteget dolgoznak a SLES optimalizációján, hogy nagyobb rendszereken is megfelelően viselkedjen.

Virtualizációs fejlesztések

A SLES 11 SP1 már a Xen 4.0 kiadását hozza magával, ami jobb teljesítményt és skálázódást kínál, fejlesztett PCI, USB és VGA passthrough támogatással bír, továbbá immár elviseli a processzor és memória fizikai hozzáadását vagy elvételét is, valamint hibatűrésre is képes szerverek közti folyamatos szinkronizációval. Ehhez kapcsolódóan az SP1 kísérleti módban tartalmaz képességet a fizikai memória üzem közbeni cseréjéhez, amihez viszonylag új Xeon, Itanium vagy Power szerverrel kell rendelkeznünk.  Az új Xen támogatja a memória deduplikációt windowsos vendégek számára is, vagyis nagyban azonos rendszerképek esetén sokkal hatékonyabban bánhat a memóriával, és a fizikainál sokkal több memóriát oszthat ki összesen a vendégek számára - nagyobb konszolidációs arány érhető el vele.

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, az SP1 immár teljes körűen támogatja a KVM hypervisort is, amelyet a Red Hat irányítása alatt fejlesztenek és az RHEL elsődleges virtualizációs platformjává vált. A KVM technológiai előzetesként eddig is jelen volt a SLES 11 terjesztésben, a Novell azonban most minősítette éles üzemre alkalmassá. A cég jelenleg SLES 11 SP1, SLES 10 SP3 és SLES 9 SP4 vendégek virtualizációjához kínál műszaki támogatást, RHEL és Windows VM-ek esetében a helyes működés bár a Novell szerint is elvárható, egyelőre nem garantált, és hiba esetén nincs számon kérhető segítség. A Novell továbbra is a Xent preferálja nagyvállalat alkalmazásokra, amit a felhalmozódott üzemeltetési tapasztalat magyaráz.

A KVM megjelenése magával hozza a SLES 11 platformra is az SR-IOV virtualizációs technikát, amelynek segítségével egy azt támogató fizikai PCI Express eszközt, például egy 10 gigabites Ethernet-vezérlőt közvetlenül lehet csatolni akár  több VM-hez is. Az SR-IOV lényegében ötvözi a hagyományos PCIe passthrough sebességét a korábban szoftveres úton történő megosztás hatékonyságával, ezzel pedig megnövelhető a VM-ek sűrűsége és hálózati teljesítményük. Hátránya, hogy a VM így kötődik a hardverhez, vagyis a teljesen automatizált élő migrációk egyelőre nem lehetségesek, vagy legalábbis igen komplex és körültekintő szkriptelést igényelnek. Az SR-IOV technikáról bővebben az RHEL 5.5 bejelentése kapcsán írtunk.

A SUSE Enterprise Linux 11 Service Pack 1 teljes kiadási jegyzéke a disztribúció fontosabb jellemzőiről itt olvasható.

a címlapról