:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. május 14. 11:47

Ráncfelvarráson esett át a Wikipedia

A szerkesztők közti feszültségek csökkentésére, a hitelesség növelésére több szabálymódosítást eszközölt a Wikipedia mögött álló alapítvány. Az oldal dizájna általában nem változott, de javult a navigáció, a keresés és a szerkesztés is.

A Wikipedián bevezetett változások középpontjában a felhasználói élmény javítása áll. Alapjában véve az oldal képe nem változott meg, inkább szerkezeti átalakítások történtek, az első észrevehető újdonság, hogy a keresőmező a lap bal oldalának közepéről a jobb felső sarokba került, illetve a Wikipedia is bevezette a keresési javaslatok intézményét.

Komoly bétateszt után élesedett

A \"Vector\" kódnevet viselő Wikipedia-téma alaposan elő lett készítve az éles bevetésre, hiszen a tegnapi bevezetést megelőzően 635 ezer felhasználó vett részt a bétatesztben. A fent említett változások mellett a Wikimedia Alapítvány \"Felhasználói Élmény\" csapata továbbfejlesztette az oldalak navigációs felületét is. A lap tetején található fülek jobban elkülönülnek, egyértelműbb, hogy éppen az olvasói vagy a szerkesztői részen járunk. Az összezárható-kinyitható menük átláthatóbbá teszik az oldalt, ha épp nincs szükség az extra funkciókra.

A szerkesztés is könnyebbé vált, s többek közt egy \"táblázatvarázsló\" is bekerült az eszközök közé, amivel könnyen lehet a szöveget kiegészítő adatokat elhelyezni az oldalakon. Szintén újdonság a linkvarázsló, amivel a hivatkozások elhelyezése válik gyorsabbá.

\"\"

Apró, de érdekes újdonság, hogy a főoldalon látható Wikipedia puzzle-gömb is megújult. A régi sík helyett térbelivé vált az ábra, illetve a puzzle darabokon szereplő karakterek is lecserélődtek, jelezve, hogy már nem csak a nyugati világ enciklopédiája a Wikipedia, hanem több mint 250 nyelven elérhető. A Wikipedia logóban használt betűtípust is lecserélték, egy nyílt forrású betűkészlet egyik darabjára, a Linux Libertine-re.

Naoko Komure, a Wikimedia Alapítvány \"Felhasználói Élmény\" csoportjának egy tagja arról áradozott, hogy a befejezett projekt \"emberek százmillióinak teszi könnyebbé a Wikipedia olvasását, ami pedig még fontosabb, a szerkesztését is\". Az új felület elsőként természetesen az angol változatban jelenik meg, de rövid időn belül minden nyelven befejeződik az átalakítás.

Minden dizájnváltás jó alkalom a zúgolódásra

A felhasználói visszajelzések viszont nem olyan pozitívak mint Komure nyilatkozata. Egyesek kritizálják a keresőmező áthelyezését, igaz sokan üdítőnek, frissnek érzik a változást. A múlt heti Google-átalakulás, mint minden dizájnváltás komoly ellenállást váltott ki felhasználók egy csoportjából, s követelték vissza a klasszikus kinézetet. A Google ezt természetesen nem respektálta, s nem adott lehetőséget a régi arculat meghagyására. Ezzel szemben a Wikipedia elhelyezett az új verzióban egy \"take me back\" gombot, amivel bárki egyszerűen visszatérhet a Monobook nevű eredeti kinézethez.

a címlapról