:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. május 13. 11:16

Újra pert vesztettek a fájlcserélők

Újabb fájlcserélő tűnhet el a süllyesztőben, a bíróság ugyanis megállapította, hogy a LimeWire mögött álló cég felelőssé tehető a felhasználói által elkövetett jogsértésekért.

A Manhattani Kerületi Bíróság szerint a LimeWire fájlcserélő hálózat mögött álló vállalat, a Lime Group felelőssé tehető a felhasználók által elkövetett jogsértésekért. Az ítélet távolról sem meglepő, 2005-ben az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága a Grokster ellen indított ügy kapcsán már megállapította, hogy a fájlcserélők felelősek azért, ha a felhasználók jogvédett anyagokat töltenek le vagy osztanak meg.

A LimeWire kliensprogram segítségével a felhasználók a Gnutella hálózathoz tudnak csatlakozni és azon keresztül fájlokat cserélni. A LimeWire weboldala szerint a szolgáltatást havonta 50 millióan veszik igénybe és a kliensprogramot több százezerszer töltik le naponta. A lemezkiadók becslése alapján a LimeWire forgalmának 93 százalékát szerzői jog által védett tartalmak teszik ki.

\"\"

A több mint négy éve húzódó ügyben Kimba Wood bírónő 59 oldalas ítéletében megállapította, a LimeWire felhasználói \"jelentős mennyiségű jogsértést követtek el\" és a LimeWire semmiféle lépést nem tett ennek megakadályozására. A bíróság nem csak a vállalat, hanem a céget alapító és vezető Mike Gorton személyes felelősségét is kimondta. A fájlcserélő mögött álló cég főképp hirdetésekből élt, 2004-ben még 6 millió, 2006-ban már 20 millió dollár bevételt ért el.

A bírósági ítélet alapján a lemezkiadók és az őket tömörítő szervezetek minden bizonnyal óriási összegekre perelik majd be a Lime Groupot. A RIAA (Recording Industry Association of America) minden egyes jogsértés után 150 ezer dollárra tart igényt, de a LimeWire által okozott kárt még nem összesítették. Az ügy június 1-én folytatódik tovább.

A fájlcserélők mögött álló vállalatok az elmúlt évek során mind elvesztették a lemezkiadók által indított pereket és vagy megpróbáltak jó útra térni és legális szolgáltatássá alakulni (pl. Napster, Kazaa), vagy eltűntek a színről (pl. Grokster). A Lime Group volt az egyetlen, amely végig kitartott saját ártatlansága mellett és nyíltan szembehelyezkedett a zeneiparral. A lemezkiadók üdvözölték a bíróság döntését, de az illegális fájlcserének, sőt még a LimeWire-nak sincs vége ezzel. A kliensprogramot milliók használják világszerte, a decentralizált hálózat pedig működik és a Lime Group sorsától függetlenül működni is fog.

A fájlcserélőket figyelő BigChampagne adatai alapján havonta mintegy 1,2 milliárd zeneszám utazik a különféle hálózatokon, ugyanannyi, amennyit a legnagyobb online zeneboltból, az Apple iTunes Store-ból egy év alatt megvásárolnak.

a címlapról