:

Szerző: Bizó Dániel

2010. május 11. 16:03

Magasabb fokozatba kapcsol a Nokia

Megváltoztatja korábbi szervezeti felépítését a Nokia, hogy eredményesebben vehesse fel a küzdelmet az okostelefonok és más mobil számítógépek területén az iPhone, Blackberry és Android telefonokkal. Az átszervezés célja láthatóan a termékfejlesztések függetlenítése dedikált erőforrások biztosításával.

Júliustól új szervezeti struktúra lép életbe a Nokia mobiltelefonos részlegnél, aminek eredményeként az három egységre bomlik, a Mobile Solutions, Mobile Phones, és Markets divíziókra. A változás nem érinti az ipari telekommunikációs berendezéseket és szolgáltatásokat kínáló Nokia Siemens Networksöt, sem a navigációs térképekkel foglalkozó Navteqet. Bár az átszervezések személyi változásokkal is járnak, Olli-Pekka Kallasvuo elnök-vezérigazgató személyében nincs változás, vezénylete alatt zajlik le a folyamat, amely lényegében már tavaly ősszel elindult.

Okostelefonokra gyúrnak

Úgy tűnik, a lépést egyértelműen a Mobile Solutions létrehozása mozgatta. A részleg a Symbian és MeeGo operációs rendszerekre épülő okostelefonokra és mobil számítógépekre koncentrál majd, amelyek az elképzelések szerint szorosan integrálódnak a Nokia internetes szolgáltatásaival, az Ovi online platformmal.  A Mobile Solutions önálló, dedikált vezetést, termékportfóliót és kutatás-fejlesztési erőforrásokat kap, beleértve a szoftvereket is. A gyorsabb innováció lehetőségének megteremtése érdekében ráadásul a részlegen belül független menedzsmentet kapnak a MeeGo számítógépek és a Symbian okostelefonok, valamint a szintén ide tartozó Ovi is.

A Mobile Phone viszi tovább a Nokia forgalmának derekát hozó tömegtelefonokat, amelyek a Series 40 operációs rendszerre konszolidálódnak, valamint a jövőbeni fejlesztési irány szintén a szorosabb Ovi integráció lesz, kétségtelenül szerényebb funkcionalitással - ennél a részlegnél vezetőcsere is történt. A Markets a két részleg számára végzi az összehangolt marketingtevékenységeket és a beszállítói és logisztikai lánc optimalizációját.

Szabadság!

Ez a bejelentés arra utal, hogy a Nokia, legalábbis részben, vissza akar térni ahhoz a korábbi gyakorlathoz, hogy az egyes termékszegmenseket kiszolgáló csapatok nagyobb függetlenséget kapnak termékfejlesztéseikben, és jobban el is számoltathatóak, ami serkent a jó szereplést - ez természetesen leginkább az olyan gyorsan mozgó piacokon bír nagyobb jelentőséggel, mint amilyen jelenleg az okostelefonoké. A Nokia továbbra is vezeti az okostelefonok gyorsan bővülő piacát, a riválisok, élükön az Apple és a Research In Motion népszerű készülékeivel, rohamosan zárkóznak fel vonzóbb termékeikkel, miközben a piac figyelmét megragadta a sok gyártó által felkarolt Android platform - a Nokiát csak korábbi lendülete viszi még előre.

A Nokia 2008-tól kezdődően szüntette meg korábbi, 2004-ben bevezetett gyakorlatát, hogy a speciális igényeket támasztó célpiacokat dedikált üzleti egységgel fedte le (multimédiás és vállalati), és ezt követően egyetlen megaszervezetbe olvasztotta be az összes mobiltelefonhoz kapcsolódó tevékenységet. Ezt már tavaly ősszel megkezdte feldarabolni több belső részlegre, amelyek egyes termékcsoportokra koncentráltak volna az üzleti egységen belül A mostani bejelentés a korábbi  megközelítéshez történő visszatérést jelenti, ahol ismét szabad kezet kapnak az egyes termékkategóriákért felelős egységek.

a címlapról