Kipróbáltuk az első, itthon kapható 3D tévét

Az idei év legnagyobb slágere a lakossági elektronikai piacon biztosan a 3D tévé, egyelőre viszont csak cirkuszi mutatványként tekinthetünk rá. Egyrészt a legtöbb fogyasztó biztosan nem fogja a 46 hüvelykes 3DTV-t 600 ezer, majd a 3D-t is támogató Blu-Ray lejátszót további 100 ezer forintért megvenni. Másrészt ha valaki mégis megtenné, arra kell rájönnie, hogy a drágán megvett készülékével nem tud mit kezdeni. Az előrejelzések szerint idén alig tucatnyi 3D-s film jelenik majd meg, s igaz, hogy a Hello HD már üzemeltet egy térhatású tesztcsatornát, illetve a UPC is ezen a héten jelenti be első 3D-s csatornáját, mégis azt lehet mondani, hogy kellő mennyiségben nem áll rendelkezésre tartalom.

A technológia pedig ígéretes, hiszen a HD után a térhatás az a következő lépés, ami innovációt vihet erre a piacra. Addig viszont be kell érni a kevéssel, illetve azzal, amit a 3D mellett ezek az új generációs készülékek egyébként kínálnak. Pár év alatt a sokáig csak megjelenítőként kezelt tévé eljutott arra a pontra, hogy egy valódi terminál, amin keresztül online tartalmakat és szolgáltatásokat érünk el, egy interfész, amin keresztül kommunikálunk, illetve egy olyan konzol, amihez a lakásban lévő hálózati és audiovizuális eszközök szinte mindegyike csatlakoztatható.

A legfontosabb újdonság persze továbbra is a 3D. A technológia alapja a 200 Hz-es képfrissítést lehetővé tevő kijelző, ami kiegészül egy szinkronjeladóval, ez továbbítja a helyes ritmust diktáló jeleket az aktív záras szemüvegnek, ami másodpercenként 100 alkalommal nyitja és zárja az egyes szemek előtt a lencsét. A legtöbb ember számára elképesztőnek tűnő technológiai megoldás a felhasználótól mindössze annyi beavatkozást kér, hogy a 3D adás kezdetekor fel kell vennie a szemüveget, a tévé felé fordulva el kell csípni a szinkronjelet, majd élvezni az adást. A gyors nyitás- zárás a 3DTV-t vagy környezetét nézve nem okoz vibráló hatást, mindössze valamivel sötétebbnek látunk mindent. Értelemszerűen azért, mert az idő felében enged át mindkét lencse fényt. A 3D-s készülék mellett lévő monitor, notebook vagy egyéb kijelző képét viszont villogva látjuk majd, ami bántja is a szemet.

Nem IMAX, de elég jó

A térérzet különböző filmeknél, dedikált és konvertált 3D tartalmaknál, illetve akár jelenetenként is jelentősen eltérhet. A korábbi bemutatókon látott verziókhoz képest a tesztre kapott Samsung tévén a 3D hatás nem volt olyan erős, bár ez múlhatott a beállításokon, illetve az alapanyagon is. A felhasználónak lehetősége van a mélységet egy 10-es skálán állítania, de IMAX-élményre azért nem kell számítani. Így viszont hosszabb ideig, rosszullét nélkül lehet bámulni a térhatású képet. A jelenleg egyetlen elérhető igazi 3D-s film a Szörnyek az Űrlények ellen című animáció, ami nagyon jól bemutatja a technológiában rejlő lehetőségeket, de a gyengeségeket is. A legtöbb esetben a térérzet a kijelző síkján belül keletkezik, azaz befelé, \"akvárium\" formában bővül ki a kép, de némely  jeleneteknél (rakéta száll felénk, fegyvert szegez a kamerába az egyik szereplő) létrejöhet az az élmény, hogy a kép \"kilép a szobába\". Az összhatás mindenképp kellemes.

Az animációs filmben viszont a crosstalk (áthallás) hatás is jól észlelhető volt. A vékony kontrasztos vonalaknál (villanyoszlop, távoli fák) odafigyelve kivehető egy halvány szellemkép, aminek oka, hogy az egyik szem számára vetített képhez felvillanó képpontok még nem halványulnak el, amikor már a másik szemnek szóló kép következik. Több órás 3D filmnézés után viszont az a tapasztalat, hogy ez inkább az ínyencek problémája, ugyanis nagyon ritka, amikor a crosstalk hatás feltűnik anélkül, hogy szándékosan keresnénk.

Eljött az ideje a régi kedvencek újranézésének

Ahogy fentebb említettük, a premier technológia egyelőre híján van tartalmaknak, így dedikált tartalmak közül még a tesztkészülékhez is csak egyetlen film járt, viszont a közeljövőben kereskedelmi forgalomba kerülő 3D-s készülékek közül a Toshiba kétmillió forintos Cell TV-jét leszámítva, a Samsung 3D-s készüléke az egyetlen, ami gyógyírt kínál erre a problémára. A tévébe épített 2D-to-3D technológia bármilyen videojelből megpróbál térhatású képet produkálni, ráadásul a legtöbb esetben nem is rossz eredménnyel.

Az elektronika a képen lévő objektumok elmozdulásából, a kontrasztokból, elmozdulásból megpróbálja kiszámítani a térbeli elhelyezkedést és mélységet. Ennek sikere értelemszerűen attól függ, hogy mennyire jó minőségű, részletgazdag a kép, illetve attól, hogy az adott jelenetben mennyire dinamikus a mozgás. Egy South Park epizód vagy egy Híradó műsorvezető totáljából értelemszerűen nem lesz csoda, viszont egy mozgalmas akciófilm vagy egy természetfilm meglepő végeredményt ad.

A konvertálás sikere annál biztosabb, minél nagyobb felbontású az adott tartalom, így egy gyenge minőségű DivX-film vagy egy analóg tévéadás esetében alig észlelhető a hozzáadott érték, egy Full HD felbontású Avatar, vagy a Mátrix-trilógia DVD változata a teszt alatt nagyon jól szerepelt. Az Avatar hozta a 3D-s mozis élményt, a Mátrix pedig egészen új interpretációt kapott. Azt vártam a teszt során, hogy a klasszikus lassított lövedékes jelenetek produkálják majd a leglátványosabb hatást, de ezzel szemben inkább a kameraforgatásos szituációk, a verekedések, autós üldözés, illetve a gépek és emberek csatája bővül ki az új dimenzióval.

Gyakran felmerül a szemüveget igénylő 3D technológiával kapcsolatban a szem fáradásának, rosszullétnek a kérdése, emellett az emberek állítólag 10 százaléka különböző okok miatt nehezen vagy egyáltalán nem érzékeli a térhatást. A teszt során vegyesek voltak a tapasztalatok. A rossz minőségű konvertált video például sokkal jobban fárasztotta a szemet, míg a HD felbontású természetfilm és Mátrix több órán át sem okozott problémát. A natív 3D tartalom szinte teljesen természetesnek hatott.

Nem probléma a szemüveg

A szemüveg viselése sem zavaró, akár egy egész estét is végig lehetne vele üldögélni, a kialakítása pedig olyan, hogy szemüvegesek is könnyen viselhetik. A működése is egyszerű, kevés műszaki érzékkel megáldott  embereknek sem kell attól félnie, hogy gondot okoz a használat. Az egyetlen gomb rajta a bekapcsolásért felel, kikapcsolni pedig nem kell, hiszen amint elveszik a szinkronjel, a szemüveg kikapcsol. A tesztre kapott tévéhez tartozó szemüveg egy korai modell, ami még gombelemmel működik, viszont tudomásunk szerint a boltokba már egy másik típus kerül, ami egy mini akkumulátorral rendelkezik és USB-ről tölthető.

Valószínűleg a bolti verzióval már az a probléma sem fordul elő, mint a teszt alatt, amikor is  a szemüveg néha kikapcsolt (elvesztette a szinkronjelet), esetenként nem kapcsolt be, csak többszöri próbálkozás után, s előfordult, hogy rosszul adta a szinkront, aminek hatására a úgy ugrált a kép mintha erősen ráztam volna a fejemet jobbra-balra.

Nagyon akarni kell

Lévén egy televízióról van szó, fontos szempont az egyszerű kezelés, illetve az átlátható, praktikus menü. Ebben egyelőre van hova fejlődni, hiszen annak ellenére, hogy a készülék kezelőfelülete jól strukturált, könnyen értelmezhető, éppen a feljebb éltetett 2D-to-3D funkció előhívása sikerült kicsit bonyolultra. Ahelyett, hogy lenne a távirányítón egy dedikált gomb, vagy a \"Tools\" menüpontból közvetlenül elérhető lenne, a \"Picture settings\" menü utolsó előtti helyére került a funkció. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal 11 gombnyomás szükséges a 3D bekapcsolásához. Ráadásul amint a nézett médiafájl a végére ért, a kép visszaáll az eredeti 2D-s nézetbe. Azaz a 11 lépéses procedúrát egy sitcom sorozat epizódjainak nézésekor 22 percenként kénytelenek vagyunk újraélni, a szemüveg szinkronjel keresésének rituáléjával együtt. Ez persze egyszerű szoftverkérdés, így előfordulhat, hogy a bolti verzióban ezen már túllépet a gyártó, vagy egy esetleges jövőbeni firmware-frissítés során orvosolják a problémát.

A beállítások kezelése egyébként a legtöbb esetben automatikus. A felhasználónak így nem kell tudnia a képarányokat, felbontásokat, nem kell ismernie a képjavító mechanizmusokat, sem azt, hogy melyik értéket mikor hová érdemes állítani. A high-end iránt vonzódók számára viszont több tucat lehetőség áll rendelkezésre, kezdve a 3D mélységétől, a MotionPlus képjavító viselkedéséig, amivel finomhangolni lehet a képet.

Nem csak a 3D miatt menő ez a tévé

A képernyő (nem csak a 3D-s, hanem minden hasonló specifikációjú modellnél) immár nem egyszerűen a tévézés és filmnézés platformja, hanem a számítógép és az internet tényleg beköltözött a nappaliba. A 46 hüvelykes LED TV hátsó paneljén tucatnyi csatlakozó árulkodik arról, hogy nem létezik kompromisszum, ráköthetünk bármit. A 4 HDMI, a komponens és a DVI mellett 2 USB (HDD, Wi-Fi, pendrive, webkamera) és egy Ethernet-csatlakozó is található a hátlap jobb oldalán, továbbá antenna, RGB, AV, bemenetek és digitális, illetve analóg hangkimenetek is.

A legtöbb csatlakozó eredeti formában kap helyet, de a vastagabbakat csak adapterrel lehet bekötni, ugyanis a tévé még vékonyabb lett mint elődjei. A tavalyi modellek is már csupán 3 centiméter vastagságúak voltak, ez viszont legvastagabb pontján is csak 26,5 mm, s több helyen még ennél is kevesebb helyet vesz el. A teljes káva egyébként 109x65 centiméter, de falra szerelve nem kell foglalkozni állvánnyal, helycsinálással sem.

Megint egy új korszak hajnala

A néhány napos tesztelés után nehéz messzemenő következtetéseket levonni, ám az biztos, hogy a 3D egy jó hívószó, ami miatt az emberek megnézik és kipróbálják a XXI. századi értelemben vett televíziót. Az otthoni térhatású mozizás még messze nem adja azt a hangulatot, amit egy óriás vásznú IMAX-mozi, főleg azért, mert még egy 46 hüvelykes kijelző sem tölti be a látóterünket 2-3 méterről, ráadásul egyelőre tartalom sincs hozzá. A térhatású mozizás menő, jó érzés, sokkal nagyobb lépés vizuális szempontból, mint a DVD és a HD közti lépcső, ezért nem érdemes leírni a témát.

A Samsung új tévéjében (illetve Blu-Ray lejátszójában) viszont sokkal érdekesebb a webes és hálózati képességek fejlődése, a lejátszható formátumok széles repertoárja, illetve az extra alkalmazások megjelenése is. A teszt során a 7-es sorozatú Samsung tévét nem lehetett megizzasztani egyetlen formátummal sem. A közvetlenül a készülék USB-csatlakozójára kötött merevlemezről (vagy akár pendrive-ról) gond nélkül játszott le a tévé bármilyen elterjedt video és audioformátumot. Nem volt probléma a nyers DVD fájlok lejátszása (.ts), sem a DivX vagy az Xvid, megbirkózott az .mkv konténerbe csomagolt különböző 720p és 1080p videókkal, illetve a szokásos feliratformátumokkal is. A csatlakoztatott USB-s merevlemezt másodperceken belül felismerte, a fájlkezelőből kiválasztva pedig szinte azonnal indult a lejátszás is. Bármilyen videoanyagot időarányosan fejezetekre oszt a tévé szoftvere, így egyszerűen lehet ugrálni a filmeken belül, de a klasszikus \"tekerés\" rendszere is megmarad.

Összességében a 46 hüvelykes, 3D-s C7000 jól vizsgázott, valószínűleg kevés ember van, aki ne látná szívesen nappalija falán rögzítve. Habár a 600 ezer forintos ár riasztó lehet, de az elődmodellek árképzését figyelemmel kísérve vélhetően egy éven belül a kiskereskedelmi ár legalább a harmadával csökken, majd a szokásos módon csúszik lefelé. Aki úgy érzi, hogy már 2010-ben sem tud élni 3DTV nélkül, annak pedig kifejezetten jó választás a Samsung készüléke a 2D-to-3D konverter miatt, így a térélmény nem kell, hogy a demófilmek újranézésére korlátozódjon.

A Samsung UE46C7000 3DTV-t és a BC-6900 Blu-Ray lejátszót a Samsung Magyarországtól kaptuk kölcsön.