Másfélmilliárd dollárt ér a Pinterest
Százmillió dollár friss tőkét von be a Pinterest, az értékelése ezzel 1,5 milliárd dollár, írja bennfentes forrásaira hivatkozva a Wall Street Journal. A képes linkmegosztó szolgáltatás ezzel olyan elitklubba csatlakozik, amelynek tagjai az 1 milliárd dollár feletti értékű webes startupok, köztül az Evernote, a Dropbox és néhány más cég.
A Pinterestbe ebben a körben a japán Rakuten e-kereskedelmi szolgáltató fektette be a legtöbb pénzt, de a korábban tőkeinjekciót adó Andreessen Horowitz, FirstMark Capital és Bessemer Venture Partners is beszálltak. A WSJ úgy tudja, a Pinterest választása azért esett a Rakutenre, mert ezzel a nemzetközi jelenlétét is növelni tudja, és a Távol-Keletről is szerezhet további felhasználókat. "A célunk, hogy segítsünk az embereknek megtalálni, amit szeretnek azáltal, hogy azonos érdeklődésű emberekkel kerülnek kapcsolatba" - mondta Ben Silberman, a Pinterest alapítója. "A Rakuten csatlakozása közelebb visz minket ehhez a célhoz."
A Pinterest egy közösségi fotómegosztó oldal, ami lehetőséget ad a felhasználóknak arra, hogy saját maguk által felállított rendszer szerint a weben fellelt vagy épp a saját fotókat gyűjteményekbe rendezzék. A név a rajzszög és az érdeklődés szavak kombinálásából ered, ami tökéletesen leírja, hogy a készítők mire szánták a szolgáltatást. A webes felületen egyszerűen kategorizálható (pl. ruhák, autók, helyek, kütyük, épületek, ételek, állatok, stb.) és megosztható bármilyen kép, amit érdekesnek találunk. A megosztások a Facebookra és Twiterre is kikerülhetnek.
A szolgáltatás ugyan már 2009 óta létezik, igazán átütő sikert azonban csak a közelmúltban ért el. a comScore mérései szerint tavaly nyáron még csak 1 millió körül járt a Pinterest-felhasználók száma, ez mára 20 millióra emelkedett és folyamatosan duzzad. A Pinterest kezdetben zárt volt, meghívásos rendszerben lehetett csatlakozni, ma azonban már mindenkit beengednek. A sokmillió felhasználó mellé azonban még nem sikerült üzleti modellt és komoly bevételt tennie az alig három tucat főt foglalkoztató Pinterestnek - az egyik lehetséges irányt a reklámok jelentik, máris számos különféle marketingkampánynak ad otthont az oldalt.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig
Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A felénk kevéssé ismert Rakuten a világ 10 legnagyobb online vállalkozásainak egyike, a 120 milliós Japán vezető e-kereskedelmi szolgáltatója, amelynek további 17 országban vannak érdekeltségei, köztük az Egyesült Államokban (Buy.com), Franciaországban (Priceminister), Németországban (Tradoria), valamint Nagy-Britanniában (Play.com). A majdnem 6 ezer főt foglalkoztató vállalat tavalyi forgalma 4,7 milliárd dollárt tett ki, ami 868 milliós üzemi profitra, de csak 23,8 milliós nettó veszteségre volt elég.