A processzorokat is forradalmasíthatja a memrisztor
A HP Labs kutatói néhány éve működő memrisztort építettek, amelytől a memóriachipek forradalmasítását várták. Most kiderült, akár processzorok építésére is használhatók.
A HP Labs kutatóinak a Nature magazinban megjelent tudományos cikke szerint a memrisztorok sokkal több területen vethetők be mint amire korábban gondolni lehetett. A memrisztor nem csak memóriaként vethető be, adatok tárolására, hanem logikai áramkörök is építhetők belőle, vagyis az adatok fel is dolgozhatók a segítségével.
A memrisztor (memória rezisztor) létezését még 1971-ben jósolta meg Leon Chua, a kaliforniai Berkeley egyetem professzora. Chua úgy vélte, a kondenzátor, az ellenállás és az induktor (tekercs) mellett létezik egy negyedik áramköri alapelem, a memrisztor (memória rezisztor), amely a rajta átfolyó áram erősségétől és irányától függően változtatja az ellenállását, és ezt azután is megőrzi, hogy az áramot kikapcsolták. A memrisztor sokáig csak elméletben létezett, a gyakorlatban sosem sikerült megvalósítani, egészen 2008-ig, amikor a HP Labs kutatói elkészítették az első működő példányt.
A memrisztor abban különbözik jelentősen a többi áramköri elemtől, hogy memóriája van - ha lekapcsoljuk az áramot, a memrisztor "emlékezik" arra, hogy milyen erős volt a rajta átfolyó áram és továbbra is megtartja az ellenállását. Ezt a képességet a többi áramköri alapelem semmiféle kombinációjával nem lehet reprodukálni, ezért lesz a memrisztor a kondenzátorhoz, ellenálláshoz és induktorhoz hasonlóan áramköri alapelem.
Az áttörés középtávon a jelenleginél sokkal gyorsabb és olcsóbb nem-felejtő memóriák gyártását teszi lehetővé, mivel a memrisztorokból álló memóriachipek a HP kutatói szerint kevesebb energiát igényelnek és gyorsabbak is például a flash chipeknél, ráadásul egységnyi területen kétszer nagyobb tárkapacitást nyújtanak. Eddig leginkább adattárolóként tekintettek a memrisztorra, azon egyedülálló "emlékező" tulajdonsága miatt. A HP már épített is memrisztorokból álló memóriachipet, amely elméletben alkalmas a tömeggyártásra.
A HP Labs kutató azonban most rájöttek, hogy lehet a memrisztort logikai áramkörök építésére használni. "A memrisztorok megváltoztathatják a mai számítástechnika alapvető paradigmáját azáltal, hogy központi feldolgozóegység használata helyett lehetővé teszik a számítási feladatok elvégzését közvetlenül azokban a chipekben amelyek az adatokat tárolják" - mondta a bejelentés kapcsán Stanley Williams, a HP Labs kvantumrendszerekért felelős vezetője.