Eee PC Karim Rashid kollekció - Barbie és Ken netbookja

A netbookok kétségkívül a kedvezőnek tekinthető fogyasztói áruknak köszönhetik leginkább a sikerüket, ezért cserébe a vásárlók még bizonyos azonnal nyilvánvaló, illetve csak később, mondjuk az első 1080p felbontású film lejátszása során jelentkező - fogalmazzunk úgy - hiányosságot is hajlandóak megbocsátani. Sajnos azonban a legtöbb netbook egy kaptafára készült, teljesen jellegtelen külsejű számítógép, sőt, akad köztük kifejezetten rémisztő darab is. Van viszont egy Eee PC-család, ami annyira jól sikerült, hogy az ASUS még a logóját is rá merte tenni - igaz, csak a fedőlapjára.

Az Eee PC 1008P \"Karim Rashid kollekció\" valójában két 10,1 hüvelykes kijelzővel ellátott, különleges netbookot takar. Mindkettő tervezését egy neves, New Yorkban élő ipari formatervezőre, Karim Rashidre bízták, aki alaposan megdolgozott a feltételezhetően nem kevés pénzért, amit a tajvaniak fizettek neki a dizájnért és a kapcsolódó jogokért cserébe. Az elsősorban belsőépítészeti tervekben és bútorokban utazó dizájner odavan a rózsaszínért, nem véletlen hát, hogy a kollekció egyik tagja rózsaszínben rikít, de szerencsére kapott egy kissé konszolidáltabb, kávébarna színű testvért is.

Nincs mit szépíteni rajta, Rashid megálmodta a tökéletes netbook-dizájnt, és - természetesen a megfelelő keretek közt maradva - a prémiumkategóriás készülékek látszatát kölcsönözte a kollekciónak. Az 1008P sorozat dizájnos tagjai egyáltalán nem mondhatók unalmasnak, mondhatni messze kitűnnek a mezőny többi tagja közül, amit mi sem jelez jobban, mint hogy a HWSW szerkesztőségében régen kísérte ekkora eufória netbook érkezését.

Hullámok hátán

A gépek burkolata egy hullámos felületű, rácsozatosan tagolt felszínt kapott, mely nem csak a fedlapra, hanem az alsó oldalra is átnyúlik. A netbookok pusztán ennek az egy trükknek köszönhetően messze kiemelkednek a kategóriájukból, ráadásul az egyedi design mellett a kivitelezéssel sincs gond. Ennyi pénzből persze ne várjunk magnéziumötvözet-házat, a műanyag borítás is megteszi, feltéve, hogy jól kiszolgálja a dizájnt - márpedig ezzel nincs baj jelen esetben.

A burkolat olyannyira egységes és töretlen, hogy az akkumulátor és a csatlakozók sem rondítanak bele az összképbe: előbbi pedig oldalról csúsztatható be a gép gyomrába, utóbbiakat pedig takarólemez fedi. A fedelek alatt is rejlik egy különlegesség, a gép VGA-portja ugyanis csak egy speciális adapter segítségével köthető össze a kijelzővel vagy projektorral. Ez az adapter is a netbook hasába csúsztatható vissza ha nincs rá szükség, és nem is árt erre a műveletre odafigyelni, ha ugyanis elhagyjuk, nem lesz könnyű újat szerezni helyette.

A Karim Rashid-féle Eee PC-k kinyitva már sokkal kevésbé érdekesek mint összecsukva, bár a  minőségérzet itt is megmarad. Erről leginkább a nem túl tolakodó, krómozott tapipad-gomb és bekapcsológomb, valamint a kijelző káváját is lefedő üvegfelület gondoskodik. A káva ugyan ettől még aránytalanul nagy, mint a legtöbb 10,1 hüvelykes netbooknál, de legalább itt is az egységes felület koncepciója köszön vissza.

A dizájnos gép klaviatúrájáról semmi különöset nem lehet mondani, a billentyűzet olyan mint minden netbookon, vagyis fájdalmasan kis gombok vannak bepréselve a - legalábbis a notebookokkal összehasonlítva - fájdalmasan kis beviteli felületre. Itt nincs semmilyen optikai trükk, amivel nagyítani lehetne a teret, egy perc gépelés után nyilvánvaló, hogy jobban szerettük a gépet, amikor csak becsukott állapotban kellett nézegetni.

Ha már itt tartunk, a Rashid nevével fémjelzett Eee PC-k legnagyobb rákfenéje, hogy úgy kell őket használni, mint a legtöbb netbookot. Ha csak  berendezési tárgyak lennének, mint mondjuk egy váza vagy könyvtámasz, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, az Intel és a Microsoft viszont közös erővel a dizájnhoz méltatlanul középszerűvé és szürkévé degradálja a gépet.

A netbook-kategória korlátait mindenki ismeri, ezen Karim Rashid Eee PC-i sem léphetnek túl. Persze lehet szépíteni kicsit az összképet nagy tárkapacitással (250 gigabátjos merevlemez), sok memóriával (2 GB DDR2), vagy fejlett vezeték nélküli kommunikációval (Bluetooth 2.1 és 802.11b/g/n rádió), a harmatgyenge Atom N450 processzor ettől még úgy fojtja le a gépet, mintha kötelező lenne neki. Mellesleg kötelező is.

Az efféle dizájnos Eee PC-knek ettől függetlenül igenis van létjogosultságuk, legalább van egy gyártó, amelyik - ha már a hardvert és a szoftvert tekintve szorosan megkötik a kezét - a külső jegyeken próbált különbözni a saját maga által létrehozott piacra benyomuló vetélytársaitól. Hovatovább belátta, hogy az esztétikus, különleges külsejű netbook nem fantazmagória. Aki képes tudomásul venni, hogy a hardver- és szoftverkörítést tekintve a Karim Rashid kollekció tagjai is csupán netbookok, és ennek teljes tudatában választja valamelyik gépet, nem fog csalódni az ASUS két megoldásában. Mi a magunk részéről azonban inkább megvárnánk és megnéznénk a Karim Rashid CULV-kollekciót...

Egy nő véleménye

Ha már a nézegetésnél tartunk, ez a gép talán inkább arról szól, hogy minket nézegetnek majd meg vele. Az élénk pink szín rettenetesen megosztó, volt olyan nőtársam, aki elismerő sikkantással díjazta a látványt, lelkesen kapkodott utána, és olyan is volt, aki némi viszolygással a szemében, enyhe undorral vette kézbe. Hidegen nem hagyott senkit, az biztos. A dohánybarna verzió kifejezetten férfias, bár ezt pár ellenkező nemű szemtanú nem igazán tudta megerősíteni, szerintük inkább egy nagy tábla csokira hasonlít. Mindenesetre ilyen színválaszték mellett a szolidabb lányoknak nem marad választás az ASUS Karim Rashid portfóliójából.

A sorozat fantázianevében szerepel a Seashell, amit nem teljesen értek, hiszen a színekről és a formáról is elég nehéz a kagylókra asszociálni, marad tehát a tengert idéző hullámos felület a netbook tetején. A tervező becsületére legyen mondva, a hullámos felület és a markáns szín nem csak a fedlapon virít, hanem a teljes külső borítás ilyen. A látvány egyébként többet ígér mint a tapintás, ugyanis első érintésre kiderül, hogy egyszerű műanyag a felület. A csatlakozók elhelyezkedése is érdekes, hátra például egy sem jutott belőlük, elöl pedig annyira vékony a gép, hogy még az állapotjelző LED-ek is - teljesen érthetetlen módon - hátra kerültek. Talán ezeket is mások nézzék inkább helyettünk?

Az oldalt található csatlakozókat (2 USB, egy audio be- és kimenet, egy LAN és egy kissé furcsa, toldalékos megoldású VGA) a borítás anyagával megegyező, kipattintható fedőkkel takarták, ami védelem szempontjából előnyös, és távolról nézve az összképbe is jól beleillik. Ezen kívül még egy SD-kártyaolvasó is befért bal oldalra, mást azonban már nehéz lett volna a keskenyített szélek miatt bezsúfolni. Hordozhatóság terén nincs ok panaszra, az 1,12 kilogrammos tömeg abszolút megengedi, hogy egy nagyobbfajta női táskába rejtve a gépet, végigrohangáljuk a napot.

Csak gépelni ne kellene

Nézzük a használhatóságot! A billentyűzettel bizony akadtak problémák rendesen, egyrészt még női kéznek is picik a gombok, másrészt a magyar kiosztás sem teljes. A másik probléma, hogy a tasztatúra jobb alsó része maga a káosz, a Shift például nem a szélre került, így aztán vakon gépelve eleinte sosem találja el az ember, márpedig minden mondat elején szükség van rá, némely írásjelekről nem is beszélve.

A tervezőnek a nyilakat is össze kellett zsugorítani, hogy odaférjenek a szűkös helyre, ez például a honlapokon történő a navigálást nehezítette. Lehet helyette a multitouchot használni a touchpaden, már ha tudjuk - ebben elvben a csuklótámaszra ragasztott piktogramok segítenek: a matrica útmutatása szerint két ujjunkat húzogatva scrollozhatunk, három ujjunkat jobbra-balra mozgatva pedig a page up/page down funkciót válthatjuk ki. A próbálgatások során kiderült, hogy ez egy 6,5 centi széles touchpaden nem megy egyszerűen, ha például azt figyelembe vesszük, hogy az átlagosnak mondható női kézen három ujj együtt öt centi széles. Hogy jót is mondjak, a kétujjas zoomolás remekül működött, ez jól is jön egy netbook esetében.

Az Atheros IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi az én tesztpéldányomban rendkívül gyengén teljesített. Volt, hogy bekapcsolás után csak harmadik próbálkozásra sikerült csatlakoznia az alapértelmezett, erős és egyenletes jelet produkáló hálózatra, akkor viszont minden gond nélkül sikerült, tehát nehéz volt rendszert találni a (nem) működésben. Amikor csatlakozott a netre, akkor is rodeósat játszott néha, azaz előfordult, hogy ledobott. Igaz, ez összesen kétszer jelentkezett a szűk egy hetes tesztidőszak alatt, de akkor is bosszantó, ha az ember a netbookkal a rendeltetésének megfelelően mondjuk egy internetkávézóban ül, és ketyeg a drága ideje, miközben nem tud netezni. Ha már az időről van szó, meg kell említeni, hogy az én tesztpéldányom két és fél órát működött egy feltöltéssel, természetesen folyamatosan bekapcsolt Wi-Fi-vel. Hiába fogyaszt keveset a gép (nyugalmi állapotban 7-8 Watt körül), a 31 Wh-s akkumulátor erősen behatárolja az üzemidőt.

Szerettem volna szeretni ezt a netbookot, de nehezen hagyta magát. Írni nem volt jó rajta, az internetezéssel gondok voltak, filmnézés terén nem nyújtott extrát... Villantani a barátnőknek, arra jó volt. Ehhez viszont kicsit sok a 115 és 125 ezer forint közötti ár.