Kilátástalan az SCO Linux-ellenes jogi hadjárata
A utah-i bíróság a Novellnek ítélte a UNIX System V szellemi tulajdonával kapcsolatos jogokat, lényegében megsemmisítve az SCO minden alapját arra, hogy folytassa jogi hadjáratát a Linux és annak felhasználói ellen. A vállalat azonban nem adja fel.
A bíróság a Novellnek adott igazat az SCO által indított perben, amely a UNIX System V operációs rendszerrel kapcsolatos szellemi jogok birtoklásáért folyt. A döntés lényegében a Linuxszal kapcsolatos jogi vita és valószínűleg egyben az SCO végét is jelenti, bár a cég továbbra is fogadkozik.
Totális vereség
Mint az ismert, az SCO Group 2003 tavasza óta hadakozik a Linux ellen, azzal vádolva számos vállalatot, köztük a Linux nagy felhasználóit is, hogy megsértik a UNIX-szal kapcsolatos szellemi tulajdonát. A cég magyarázata szerint ez úgy lehetséges, hogy az IBM engedte, hogy a UNIX System V kódbázisára alapozó AIX fejlesztői a Linux kernelen is dolgozzanak. Emiatt a Kék Óriástól 5 milliárd dollár kártérítés megfizetését követelte, emellett több olyan vállalatot is perbe fogott, amelyek Linuxot használnak, például a DaimlerChryslert, de eredménytelenül.
A cég kezdetben azt állította, a Linuxban több millió sornyi kód található a UNIX-ból, azonban egy 2007 márciusi tárgyalás során az IBM bebizonyította, mindössze alig 300 sorról van szó, amelyek ráadásul többnyire kommentek, leírások, vagyis a kód nem végrehajtható részei. A Nagy Kék jogásza ugyanakkor közölte, mintegy 700 ezer kódsorral kapcsolatos szerzői jogot sértett meg azáltal, hogy a GPL alá eső kód megismerését és továbbterjesztését korlátozta jogosulatlanul - nyíltan megsértve a GPL alapelveit és célját.
A vállalat a számtalan tárgyaláson sem tudott a bíróság előtt konkrét bizonyítékot mutatni arra, hogy az IBM pontosan hol és mit \"lopott\" a UNIX-ból és a szellemi tulajdona hol is van a Linuxban, így vádjai sorról sorra megdőltek. Az SCO pénzügyi tartalékait felőrlő jogi csetepatéba 2004-ben beszállt a Novell is, azt állítva, hogy az SCO-nak eleve semmiféle tulajdonjoga nem fűződhet a UNIX-hoz, mivel a két cég közötti megállapodás értelmében csak a licencek értékesítését kezelheti, szellemi tulajdon az ő kezében van.
Az SCO ennek ellenkezőjét állította és 251 millió dolláros licencdíj mellett kártérítést követelt a Novelltől, a bíróság azonban tegnapi ítéletében ezt elutasította. A tárgyalás során a Novell vezetői azt vallották, 1996-ban valóban szóba került a UNIX-szal kapcsolatos szellemi tulajdonjog eladása, azonban az erről szóló szerződést végül nem kötötték meg. A Novell az ügy kapcsán kiadott közleményben úgy fogalmazott, a vállalat elégedett a döntéssel, amely megerősíti a Novell UNIX-hoz fűződő jogait. \"Elégedettek vagyunk\" - mondta Michael Jacobs, a Novell jogásta. \"Nem végeztünk még teljesen, de már majdnem.\"
Az SCO nem adja fel, de minek?
Az SCO azonban láthatóan folytatja a kilátástalannak tűnő küzdelmet, annak ellenére hogy a vállalat lényegében évek óta tetszhalott, 2007 óta csődvédelem alatt áll és a perek minden pénzét felemésztették. \"Az SCO folytatja a pert az IBM ellen, amely lehetővé tette, hogy a Linux a UNIX kódját felhasználva versenyezzen ellene, ezzel az SCO bevételeinek csökkenését okozva\" - mondta Edward Cahn, az SCO csődbiztosa. \"A szerzői jogi érvelés megbukott de a szerződések alapján vannak más vádjaink.\"
A Linux-ellenes jogi hadjárat az SCO élére 2002-ben kinevezett Darl McBride fejéből pattant ki, ő azonban már nincs a vállalatnál, mint ahogy a korábbi menedzsment tagjai sem. Ma már lényegében mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az SCO-nak semmi esélye megfordítani a szerencséjét, a Linux ellen indított pereket sorra elvesztő cég komikus szereplőjévé vált az informatikai iparnak.