Új információk a Windows 7 és Server 2008 R2 SP1-ről
Hivatalosan is bejelentette a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 első szervizcsomagját a Microsoft, de hogy mikor jelennek meg, egyelőre nem árulta el.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a Windows 7 Service Pack 1 csupán az operációs rendszerhez a megjelenés óta kiadott kisebb javításokat tartalmazza, amelyeket a felhasználók automatikus frissítések révén eddig is megkaphattak. Emellett csak a RemoteFX távol asztal protokoll támogatása jelenti az újdonságot, utóbbi a Windows Server 2008 R2-be is bekerül.
VDI teljes grafikával
A Calista Technologies felvásárlásával a Microsoft birtokába került technológia lehetővé teszi, hogy a virtualizált desktop vagy távoli asztal előtt ülő felhasználók ugyanúgy tudják használni az operációs rendszer grafikus képességeit mintha az a saját gépükön futna. A VDI környezetek egyik legnagyobb hátránya, hogy egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan alkalmasak multimédiás felhasználásra, például videolejátszásra vagy 3D alkalmazások futtatására. Ezen segít a RemoteFX, amely (megfelelően gyors hálózat mellett) ugyanúgy elérhetővé teszi a 3D-gyorsítást, az Aero Glass felületet, a Flash és Silverlight tartalmakat és a teljes képernyős videókat, mintha az asztali környezet helyben futna.
A RemoteFX előtt az RDP csupán grafikus primitíveket tudott átvinni, amelyeket a kliens kirajzolt a képernyőre. A RemoteFX esetében a rajzolás még a szerveren történik és a technológia képernyőn történt változásokat közvetíti, vagyis nem primitíveket, hanem képeket visz át. A szerveroldali renderelés gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a felhasználó akkor is teljes értékű grafikus képességeket vehessen igénybe, ha a nála levő hardver (pl. vékony kliens) nem képes erre. A RemoteFX működéséhez persze nagyobb sávszélesség szükséges, de egy nagyvállalatnál kiépített, gigabites (vagy a közeljövőben ennél gyorsabb) LAN már megfelelően gyors egy ilyen környezethez, és a technológia számos tömörítési eljárást is tartalmaz a szükséges sávszélesség csökkentése érdekében.
A Calista felvásárlásával a Microsoft kezébe került vGPU technológia emellett lehetővé teszi, hogy a 3D megjelenítés a szerverbe épített grafikus gyorsító feladata legyen, a kliensek csak a megjelenítést végzik. A vGPU újdonsága, hogy egy GPU-n több virtuális gép is osztozhat, az erőforrások hatékonyabban használhatók ki. Így lényegében olyan multimédiás alkalmazások is bevonhatók egy virtualizált desktop infrastruktúrába, amelyeket korábban csak helyben lehetett futtatni. A Microsoft virtualizációval foglalkozó blogjában olvasható információk szerint még egyes OpenGL alkalmazások is támogatottak lesznek.
A Windows Server 2008 R2 SP1 újdonsága emellett a Dynamic Memory, amely a Hyper-V virtualizációs köztesréteg egyik fejlesztése és lehetővé teszi a rendszergazdák számára, hogy üzem közben, például a terhelés függvényében növeljék (vagy csökkentsék) egy a virtuális gép számára dedikált memória méretét. Ezzel az igényektől függően sűríthetők a virtuális gépek egy szerveren, jobb kihasználtságot eredményezve. A Microsoft szerint a Hyper-V felhasználói által leginkább kért funkciók közé tartozik a Dynamic Memory.
XP Mode hardveres támogatás nélkül
Virtualizáció terén még egy fontos hírrel szolgált a Microsoft. A Windows 7 alkalmazáskompatibilitási problémáinak kiküszöbölésére létrehozott XP Mode, amely lényegében egy Virtual PC-n futó Windows XP SP3, többé már nem igényel hardveres virtualizációs támogatást. A cég alighanem azt várja ettől a lépéstől, hogy a Windows 7 a régebbi PC-ken is elkezdhet terjedni, amelyekben még nincs virtualizációs képességekkel felruházott processzor. A szoftver természetesen továbbra is kihasználja az Intel VT vagy AMD-V lehetőségeit amennyiben az rendelkezésre áll.
A redmondi vállalat egyelőre nem árult el semmilyen információt arról, mikor érkezhet a Service Pack 1 a két új Windowshoz. A különféle Microsoft-termékek megjelenési idejét annak idején pontosan megjósoló TechARP.com szerint idén ősszel, október-november környékén jelenhetnek meg a szervizcsomagok. A Windows Vista SP1 érkezésének üzemezése is ezt a teóriát támasztja alá, de a Microsoft eddig hivatalosan nem kommunikált dátumot.