A tévék képernyőin is ott akar lenni a Google
A számítógépek és a mobiltelefonok kijelzői után a Google a tévék képernyőit is szeretné uralma alá hajtani, ebben olyan szövetségesekre talált mint az Intel, a Sony és a Logitech.
Benne leszek a tévében!
A \"három képernyő\" meghódítása nem csak a médiavállalatoknak, tartalomszolgáltatóknak stratégiai fontosságú, hanem a keresőpiacot uraló Google számára is. Egyre inkább terjednek az olyan tévékészülékek, illetve set-top boxok, amelyekről elérhetők az internetes tartalmak. A tévéképernyőn leginkább a videók mutathatnak jól, de weboldalak vagy akár más információs szolgáltatások (pl. időjárás widget vagy hírszolgáltatás) is teret nyerhetnek ezen a felületen sok más olyan szolgáltatás mellett, amelyekre ma még talán nem is gondolunk.
Lapértesülések szerint a Google erre a területre is ki szeretné terjeszteni csápjait, a Wall Street Journal úgy tudja, a cég a Dish Networks műholdas szolgáltatóval közösen már tesztel egy új keresőt, amely tévéműsorokban és webes videókban kutakodik. A Google számára a cél egy olyan szoftverplatform létrehozása is, amely lehetővé teszi a felhasználók számára hogy különféle interaktív online szolgáltatásokhoz kapcsolódjanak, illetve új alkalmazások jelenhessenek meg a képernyőkön, írja a WSJ.
A Google számára miért is fontos ez? A vállalat hirdetési bevételekből él főleg, amelyek internetes tartalmak mellett jelennek meg. Minél többen minél többet interneteznek és használják a Google szolgáltatásait (pl. Gmail, Maps), annál több hirdetést tud megjeleníteni a Google. A cég az utóbbi időben a web mellett más platformok felé is nyitott, és többek között vásárolt hirdetési felületet a nyomtatott lapokban továbbértékesítés céljából, de a tévés hirdetések piacán is megjelent. A hirdetők a webes reklámokhoz hasonlóan az AdWords rendszeren belül tudnak reklámokat elhelyezni az általuk kiválasztott tévécsatornán és műsorsávban.
Közel 180 milliárd dolláros piaci kapitalizációjával a Google a világ jelenlegi legértékesebb médiavállalata, szinte eltörpülnek mellette az olyan nevek mint a Time Warner (22 milliárd dollár), a Viacom (18 milliárd dollár) vagy a Rupert Murdoch fémjelezte News Corporation (36 milliárd dollár). A Google tavalyi forgalma 23,6 milliárd dollár volt, amely szinte teljes egészében hirdetésekből folyt be. 2006 óta a cég két és félszeresére növelte bevételét, miközben folyamatosan masszív nyereséget termelt. 2009-ben az nettó profit meghaladta a 6,5 milliárd dollárt.
Sony, Intel, Logitech a házban
Céghez közeli források szerint a Sony az együttműködés keretében már olyan tévéket fejleszt, amelyeken Google Android szoftverplatform fut, ez gondoskodik az internetes kapcsolat kezeléséről, illetve a tartalmak eléréséről, megjelenítéséről. Az Android egyben alkalmazásplatform is, vagyis elméletben akár külső fejlesztők számára is nyitva áll majd a lehetőség, hogy szoftvereket fejlesszenek tévékre. A jövőben a mobilos alkalmazás-piacterek mellett megjelenhetnek a tévés változatok, ahonnan különféle szoftvereket lehet majd letölteni az arra alkalmas berendezésekre. Ezek között bizonyára megtalálhatók lesznek interaktív tartalmat továbbító programok, játékok, és minden bizonnyal olyan alkalmazások, amelyekről ma még nem is tudunk.
A tévépiacon a dél-koreai riválisok mögött leszakadó Sony számára jó kitörési pont lehet egy fejlett online szolgáltatásokat kínáló készülék, amelyet prémium kategóriába lehet árazni, legalábbis kezdetben. Persze távolról sem biztos, hogy a japán elektronikai óriás lesz az egyetlen, amely ilyeneket kínál majd, a piacon már most is kaphatók internetre kapcsolható tévék, amelyekről elérhetők a népszerű fotó- és videomegosztók (YouTube, Flickr, Picasa) vagy éppen online videotékák (Netflix). Az Egyesült Államokban az eladott tévék negyede már rendelkezik internetkapcsolattal.
Az Intel számára egy ilyen együttműködés meghozhatja az áttörést a szórakoztatóelektronikai piac felé. A vállalat chipjei jelenleg kimondottan számítástechnikai termékekben terjedtek el, a cég célja, hogy alacsony fogyasztású x86 lapkái, például az Atom, bekerülhessenek intelligens otthoni eszközökbe mint amilyen egy internetre kapcsolható, programok futtatására alkalmas tévé. Az ok érthető, a DisplaySearch adatai szerint 2009-ben világszerte 211 millió tévékészülék fogyott, a PC-k és szerverek terén vezető Intel számára komoly növekedési potenciállal bír ez a piac.
A Logitech egy ideje már rendelkezik olyan intelligens távirányítókkal, amelyek több berendezést is képesek irányítani. A vállalat alighanem olyan eszközökön dolgozik a Google-együttműködés kapcsán, amelyek megkönnyítik egy interaktív tévé irányítását a fotelből.