:

Szerző: Koi Tamás

2010. március 16. 14:41

Nem minden nokiásnak jár az ingyenes navigáció

Hiába várnak a régebbi Nokia okostelefonok tulajdonosai a mobiljukkal kompatibilis, ingyenes Ovi Maps (Térképek) megjelenésére, a Nokia csak az újabb telefonokra készíti el a licencdíj nélkül használható változatot.

A finn mobilgyártó január végén jelentette be, hogy egyes kurrens okostelefonjaira, valamint a jövőben megjelenő újdonságokra ingyenesen elérhetővé teszi az Ovi Térképek nevű térképalkalmazás legújabb változatát. Akkor még nem volt teljesen egyértelmű, mi lesz az olyan, nagy sikerű korábbi csúcsmodellek támogatásával, mint például az E71 vagy az E66, mostanra azonban kiderült: ezekre a készülékekre továbbra is fizetős a térképalkalmazás navigációs funkciója, igaz, a korábbinál jóval kevesebbe kerül az éves használati díj.

A Navteq technológiáját használó Ovi Térképek ingyenessé tétele a várakozások szerint részese lehet annak a folyamatnak, mely gyökeresen átalakítja a navigációs eszközök piacát. Az akció levét leginkább a PNA-gyártók ihatják meg, akik az egyre fejlettebbé váló, és egyre több platformon megjelenő, kedvező árú, vagy éppen ingyenesen kínált mobilos térképalkalmazásoknak köszönhetően csökkenő eladásokkal kell számoljanak.

\"\"

A Nokia korábbi közleménye szerint az ingyenes navigáció hatalmas sikernek bizonyult, ezt jól mutatja, hogy az Ovi Térképek 3.03-as verzióját egy héttel az ingyenes változat bejelentése után több mint egymillióan töltötték le. A program kezdetben 11 mobilkészülékkel volt kompatibilis, a lista azonban most sem áll többől 12 típusnál, ráadásul a régebbi modellek - hiába található bennük GPS-modul - egészen biztosan kimaradnak a támogatott megoldások listájából.

Öröm az ürömben, hogy az olyan, nagy sikerű okostelefonok tulajdonosai, mint az E71, vagy az E66, ha nem is ingyenesen, de a korábbinál jóval olcsóbban vásárolhatnak egyéves navigációs licencet. A korábbi árképzés szerint a navigációs licenc ára régiótól és időtartamtól függően 1,6 és 60 euró közt mozoghatott, mostanra azonban az éves regionális navigációs licenc árát 10 euróra csökkentette a Nokia.

a címlapról