:

Szerző: Szabó-Kállay Anna

2010. március 12. 12:28

Az iWiW kéjbarlang, a Facebook termelőszövetkezet

A Facebook jellemző játéka a Farmville, az iWiW-en pedig a póker és társkereső hódít. A játékok és alkalmazások lassan de biztosan a közösségi oldalak legnépszerűbb időtöltésévé válnak, hisz ha már vannak ismerőseink, nem keresünk újakat, inkább megetetjük szívességből a disznóikat és kitakarítjuk az akváriumot.

Aki regisztrált egy közösségi oldalon, óhatatlanul is találkozik a játékokkal és alkalmazásokkal, még akkor is, ha ő maga nem akar beléjük merülni. Kapjuk az értesítést arról, hogy valaki véleményt nyilvánított rólunk az Egymás szemében alkalmazáson keresztül, esetleg meghívott a farmszomszédságába vagy a maffiájába - az értesítések tartalma barátaink vérmérsékletétől és ízlésétől függően változhat. A kívülállók, elutasítók értetlenül szemlélik, hogyan képes valaki húsz percen keresztül \"csak még egy percet\" játszani, vagy néhány óránként bejelentkezni \"aratni\", \"job-ozni\". Akit pedig beszippantott a gépezet, maga sem tudja megmagyarázni, miért keresi fel a kedvenc alkalmazását napjában többször is, az a lényeg, hogy élvezi.

Sztárok a farmra

Tavaly decemberben még attól esett le mindenkinek az álla, hogy 69 millióan játszanak a Farmville-lel, ami több, mint aTwitter felhasználói létszáma. Ma már az AppData adatai szerint több mint 83 millió felhasználója van a Farmville-nek, a második legnépszerűbb alkalmazás a Facebookon a Birthday Cards, a harmadik pedig a Static FBML. Menő lett farmozni, komoly üzletemberek vitatják meg a tárgyalások elején a kötelező udvarias körök alatt a virtuális gazdaságuk állását, egyesek pedig tudni vélik, hogy olyan sztárok mint Avril Lavigne és Lady Gaga is rákaptak az aratásra.

\"\"

Beszippant

A Psychology of Video Games szakértője szerint a kölcsönösség elve miatt száll be egyre több ember: ha valakitől kapunk valamit, úgy érezzük, viszonoznunk kell, még akkor is, ha az egy virtuális és ingyenes jószág. Ezért aztán csatlakoznak, ajándékoznak, és ha már ott vannak,, szét is néznek, majd ott ragadnak. A függők sokszor személyesen is megpróbálják rábeszélni a barátaikat a csatlakozásra, hiszen ettől is függ az ő előrehaladásuk. Mivel a fejlesztéseket pénzzel is meg lehet vásárolni, nem csak időt rabolnak ezek az alkalmazások. Ahogyan arra a Guardian írója is felhívta a figyelmet, a gyerekeket vagy más, könnyen befolyásolható személyeket is behálóznak a játékok, akik végül elszórják a pénzüket a farmjuk csinosítására, tehát fizikailag a semmiért fizetnek.

Itthon a a póker a menő

Az iWiW-en a legnépszerűbb alkalmazás az Egymás szemében, több mint másfél millió felhasználóval, ezt követi a Csajok és pasik félmilliónál több résztvevővel, a harmadik pedig a Küldj egy piát, 467 ezer játékossal. Utóbbi készítője, a Mito/Soop jegyzi a Machopokert is, ami jelenleg az ötödik helyen áll a listán, a játékok között pedig első, majdnem 210 ezer felhasználóval. Szorosan mögötte a Kvízpart következik.

A HWSW megkeresésére Kovács Balázs, a Mito közösségi média marketingért felelős kreatív igazgatója elmondta, az online multiplayer játékokban már sikerrel alkalmazott mechanizmusok szükségesek ahhoz, hogy egy közösségi alkalmazás megfogja a felhasználókat. Fontos elem a toplista és az azonnali visszajelzés: ha valaki jó eredményt ér el, a lista élére kerül, és ezt az alkalmazás nyomban meg is osztja az ismerősökkel. A barátok, virtuális pénz vagy tárgyak, kollekciók gyűjtögetése, azaz a gyarapodás élménye is sokat nyom a latban. Ahhoz, hogy növekedni tudjon a felhasználók tábora, Kovács Balázs szerint az öngerjesztő vírusmarketinget kell megfelelően kialakítani: látszódnia kell az alkalmazás üzeneteinek a hírfolyamban és az emberek profilján, de az értesítésekkel és meghívókkal is rengeteg új tagot lehet toborozni.

A fenti elemekből építette be a lehető legtöbbet a Mito/Soop az alkalmazásaiba. A Küldj egy piát programot a fentiek mellett azért szeretik az emberek, mert minimális energiabefektetéssel, egy-két kattintással örömet szerezhetnek az ismerőseiknek. A MachoPoker kapcsán mosolyogva említette Kovács Balázs, hogy a póker önmagában is egy függőséget okozó játék. A korábban említettek mellett szerepet játszik a kártyás alkalmazás sikerében a chat opciónak köszönhető közösségi élmény, a többjátékos lehetőség, illetve az, hogy a sikeres játékosokat kiemelik, így ők nagy ismertséget szerezhetnek maguknak a közösségen belül.

Véleményezünk, csajozunk, pasizunk

A legnépszerűbb alkalmazás, az Egymás szemében nem is igazi játék. A program sikere az egyszerűségében rejlik a \"Pengő Dzsó\" álnevű fejlesztő szerint, aki a kukori.ca nevében válaszolt a kérdéseinkre. \"Az emberek kíváncsiak arra, hogy mit gondolnak róluk az ismerőseik igazából\" - magyarázta. \"Érdekel minket, hogy milyenek vagyunk a szemükben, és nem csak az, hogy mit mondanak nekünk személyesen. A mi alkalmazásunk ezt a kérdést pár kattintásnyi közelségbe hozza.\" A fejlesztő szerint az alkalmazás az emberek kíváncsisága miatt a legnépszerűbb az iWiW-en. \"Nagyon kevés olyan ember van, akinek nem kelti fel az érdeklődését, ha kap egy értesítést, hogy véleményt mondtak róla. Igaz, hogy külön-külön nem tudhatjuk az értékeléseket, de ismerőseink átlagos értékelése is nagyon fontos információ.\"

A Csajok és Pasik sikerét a fejlesztő The Cook Kft ügyvezetője, László Gergő részben abban látja, hogy nagy az emberekben az igény az ismerkedésre, és ehhez az alkalmazásuk egy igen egyszerű és kézreálló eszköz. \"Köszönhetően a környezet (iWiW) ismertségének, otthonosságának, illetve az itthon újszerű tálalásnak (Igen-Nem játék, a \"pókolás\", tehát megbökés lehetősége), és általában a közvetlen hangvételének, sokak számára kiderült, hogy online ismerkedni, vagy legalábbis elkezdeni ismerkedni nem is elképzelhetetlen dolog.\" - mondta  a HWSW-nek.

Nem a felhasználókból élnek

Az általunk megkeresett alkalmazások fejlesztői egyelőre főként a hirdetésekből szerzik a bevételt. Közös lehetősége minden iWiW-es szolgáltatásfejlesztőnek, hogy a szolgáltatásban elhelyezett hirdetések bevételein osztozzon az iWiW üzemeltetőjével. Ez a modell már működik, ám László Gergő elmondása szerint jelenleg csupán mérsékelt eredményt hoz. Folyamatosan egyeztetnek a többi szolgáltatásgazdával és az iWiW-üzemeltető Origo képviselőivel egy tökéletesebb, hatékony hirdetésszervezési és megosztási rendszer kialakításáról. Vannak is komoly remények, bíznak benne, hogy mihamarabb eredményekre is jutnak.

\"A szolgáltatásban elhelyezett hirdetések különösen hatékonyak, hiszen a szolgáltatásgazda tudja a legjobban, hogy mit szeretnek, és mit nem a felhasználói\" - indokolta a The Cook Kft ügyvezetője. \"Mi tudunk a leginkább javaslatot tenni a hirdetőnek arra is, hogy melyik az a kreatív megjelenési mód, ami a felhasználókat sem zavarja, és a hirdető üzenetét is eljuttatja hozzájuk.\"

További lehetőség, ha egy közösségi oldalon elérhető szolgáltatáshoz önálló üzleti modellel rendelkező külső szolgáltatás kapcsolódik. Ezzel a lehetőséggel a The Cook Kft is élni fog: a napokban indul a Csajok és Pasik társkereső oldal, amely az iWiW-alkalmazás legjobb tulajdonságait ötvözi majd egy önálló, szabadon használható felület előnyeivel, a prémium tagoknak minimális havidíjért. \"Itt olyan többletszolgáltatásokat tudunk majd kínálni, amiket az alkalmazásban egyáltalán nem, vagy csak különösen bonyolultan lehet megoldani, például részletes listás keresést, online chatet, és megteremtjük az iWiW-alkalmazás és a külső felületek lehető legnagyobb összhangját\" -magyarázta László Gergő.

A Mito/Soop alkalmazásaiban jelenleg a hirdetésből és szponzorációból van valamennyi bevétel, ami szép lassan, de stabilan erősödik, ám számokról nem beszélt Kovács Balázs, ahogyan a többi fejlesztő képviselője sem említett adatokat. Mindenesetre a Mito/Soop a következő negyedévben új bevételi formákat is beépít az alkalmazásaiba.

Ki korán kel, felhasználót lel

A MachoPoker és a Küldj egy piát sikere kapcsán Kovács Balázs kiemelte, hogy ezek a programok azért is lettek népszerűek mert az elsők között léptek be a területre, amikor még újdonságnak számítottak az alkalmazások az iWiW-en, és nagy volt az érdeklődés, ezt használták ki. Ugyanerre a mintára érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar közösségi oldalon még nem jelent meg olyan, nagy tömegeket megmozgató, addiktív játék, mint amilyen a Farmville a Facebookon. Míg Magyarország a közösségi web \"Barátok köztjére\" vár, a fejlettebb Facebook átjött az iWiW kertjébe, s jól learatta a magyarokat.

a címlapról