2010 végén jöhet a Windows 7 SP1
A Microsoft termékeinek megjelenési dátumát korábban többször is pontosan megjósoló TechARP.com weboldal szerint az idei év végén megérkezhet a Windows 7 első szervizcsomagja, az SP1.
A Windows XP esetében az első Service Packre 10 hónapot, a Vista esetében pedig 12 hónapot kellett várni, így nem tűnik rossz becslésnek a TechARP.com jóslata, amely nagyjából 1 évvel a Windows 7 piacra kerülése utánra lövi be az SP1-et. Egyelőre nem tudni, milyen javítások kapnak majd helyet a csomagban. A TechARP.com úgy tudja, eredetileg a Microsoft 22 hónappal a Windows7 érkezése után szerette volna kiadni az SP1-et, azonban azóta olyan problémák merültek fel, amelyek nyomán a szoftvercég meggondolta magát. A gondok nagy részét frissítések révén már orvosolta a Microsoft, írja a TechArp.com.
Az első szervizcsomag megjelenésének ideje az asztali Windowsok esetében különösen nagy jelentőséggel bír, lényegében ez jelzi a komoly vállalati bevezetések kezdetét. A cégek vonakodnak az új technológiáktól, de az első javítócsomaggal frissített Windowst a legtöbben már elegendően jónak és stabilnak ítélnek ahhoz, hogy átállhassanak rá.
Ez a szemlélet még a Windows XP és korábbi változatok idejéből ered. Akkoriban azonban még nem volt annyira elterjedt az internet mint ma és nem létezett patch kedd sem. A felhasználók azért vártak az SP1-re, mert egyben tudták telepíteni az operációs rendszer megjelenése után kiadott hibajavításokat. Most az automatikus frissítés és a havi rendszerességgel érkező javítások révén a felhasználók fokozatosan megkapják azokat a patcheket, amelyekért korábban meg kellett várniuk az SP1-et.
A Microsoft szoftvereinek előzeteseit sem használták annyian, a céghez kevesebb visszajelzés futott be. Mára ez megváltozott, a Windows Vista és a Windows 7 előzeteseit világszerte milliók próbálták ki A Windows 7 előzeteseit persze nem csak a fogyasztók, hanem a vállalatok is elérhették, s kezdettől fogva tesztelhették, tervezhették a migrációt, amelyhez a redmondi cég támogató eszközök garmadáját bocsátja ingyenesen a felhasználók rendelkezésére.
Persze továbbra is vannak előnyei az SP1 bevárásának. A Microsoft egy szervizcsomaggal frissített operációs rendszert 24 hónappal a következő javítócsomag megérkezését követően támogat csak. Egy SP1-gyel együtt bevezetett Windows 7-hez az SP2 érkezésétől függően nagyjából 3-3,5 évig lesz támogatás. Ha valaki SP1 nélkül vezeti be a Windows 7-et, annak egy javítócsomagnyival kevesebb ideje, nagyjából 2-2,5 éve lesz, ezt követően muszáj lesz frissítenie SP1-re.