Komolyan gondolja a mobilpiaci terjeszkedést a Lenovo
Komolyan gondolja a mobilgyártóvá válást a Lenovo: a világ második legnagyobb PC-gyártója mintegy 5 milliárd jüant, azaz közel 800 millió dollárt fektet egy új központ felépítésébe, ahol mobil eszközök fejlesztése és gyártása zajlik majd.
Otthon már megy
A mobil eszközök, okostelefonok és tabletek piaca továbbra is hatalmas növekedést élvez, az első negyedévben az okostelefon-eladások több mint 40 százalékkal nőttek, a tabletek forgalma pedig megduplázódott - eközben a PC-eladások csupán 2 százalékkal nőttek és idén legfeljebb 10 százalék körül emelkedek majd elemzői becslések szerint. A második legnagyobb PC-gyártóként jegyzett Lenovo több mint egy éve külön üzletágat hozott létre, hogy erősítse mobilos jelenlétét. A Mobile Internet and Digital Home üzletág a mobilinternet és digitális otthon piacokért, valamint a kapcsolódó területekért felelős, ez a részleg dolgozik a Lenovo okostelefonjain, tabletjein, okostévéin és más szórakoztatóelekronikai berendezéseit.
A cégnek már van androidos okostelefonja és tabletje is, előbbieket egyelőre csak Kínában értékesíti, utóbbiak azonban a világpiacon is hozzáférhetők. A Lenovo tabletek - a többi androidos készülékhez hasonlóan - egyelőre nem arattak zajos sikert a nemzetközi piacon, ahol az iPad részesedése megközelíti a 70 százalékot. Az IDC szerint az első negyedévben a kínai vállalat az ötödik volt a tabletpiacon, részesedése azonban nem érte el a 2 százalékot sem, ugyanakkor Kínában a második a rangsorban az Apple mögött.
800 milliós központ
A Lenovo vezetése sokkal erőteljesebb fókuszt kíván helyezni a mobil eszközök szegmensére, ezért a kínai Wuhanban 800 millió dolláros befektetéssel új kutatás-fejlesztési és gyártóközpontot hoz létre. A 2013 októberében csatasorba álló létesítmény több ezer dolgozót foglalkoztat majd, akiknek a feladata okostelefonok, tabletek és más mobil eszközök fejlesztése és gyártása lesz. A vállalat reményei szerint 2014-ben már 1,6 milliárd dolláros bevétele származik a mobil eszközök piacáról, 5 évvel később pedig már ötször ennyi, vagyis 8 milliárd dollár. Összehasonlításképp, a Lenovo utolsó lezárt pénzügyi évében 21,6 milliárd dollár bevételt ért el, amiből 273 millió dollár nettó profitot tudott kigazdálkodni.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A vállalat a tavasszal kötött megállapodást az Intellel, amelynek értelében elsők között fogja forgalmazni annak Atom-alapú referenciamobilját. Ezt a készüléket több cég is felveszi a kínálatába, Indiában a helyi Lava már árulja, Európában pedig az Orange mobilszolgáltató fogja saját neve alatt forgalmazni, elsőként Nagy-Britanniában és Franciaországban.
Eddig semmi
A nagy PC-gyártók eddig képtelenek voltak értelmezhető jelenlétet kialakítani a mobil eszközök szegmensében, próbálkozásaik rendre csúfos kudarcot vallottak. A HP - amely egy időben iPaq modelljei révén meghatározó szereplő volt a PDA-piacon - a Palm felvásárlásától várta a megváltást, azonban a Pre okostelefonok és a TouchPad tabletek értékesítését néhány hét után felfüggesztette az érdeklődés hiánya miatt, és a részleget gyakorlatilag megszüntette. A Dellnek is voltak próbálkozásai az okostelefon-piacon, azonban sem a Windows Phone-t, sem az Androidot futtató modelljei nem voltak kelendőek, mint ahogy az Acer vagy a Toshiba okostelefonjai és tabletjei iránt sem jelentkezett komoly igény.