:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. március 2. 16:11

Az Apple-t erősíti a Mozilla egykori biztonsági főnöke

Az Apple-nél kezdett dolgozni Window Snyder, a Mozilla korábbi biztonsági főnöke. Az amerikai apától és kenyai anyától származó Snydernek az Apple a harmadik olyan munkaadója, amely böngészőt fejleszt.

Snyder egy évekkel ezelőtti interjúban elmondta, 5 éves korában ismerkedett meg a számítógéppel, az otthonukban található Texas Instruments gépet ekkor már Basic nyelven kezdte programozni. Az informatika iránti érdeklődése később sem lankadt, az ezredforduló után az @stake nevű biztonsági tanácsadócégnél kezdett dolgozni, amelyet 2004-ben a Symantec vásárolt fel.

Mielőtt a hölgy a Mozilla biztonsági főnöke lett volna, évekig a Microsoft alkalmazottja volt, ahol a Blue Hat programon dolgozott, amelynek célja a Microsoft fejlesztői és a külső biztonsági szakértők közötti kommunikáció elősegítése volt. Emellett Snyder volt a Windows XP SP2 biztonságért felelős vezetője is: amint az ismeretes, ebben a javítócsomagban számos biztonsági fejlesztés kapott helyet, többek között a tűzfal, amely a mai napig minden Windows része.

\"\"

Snyder 2005-ben hagyta el a Microsoftot és 2006-ban csatlakozott a Mozilla Foundationhöz, ahol a Firefox böngésző minél biztonságosabbá tétele volt az első számú feladata. A Firefox ekkoriban kezdett el széles körben terjedni, amivel párhuzamosan a bűnözők figyelmét is egyre inkább magára vonta. Snyder irányította a Mozilla azon erőfeszítéseit, hogy a nyílt forrású böngésző megfeleljen a biztonsági kihívásoknak.

A Mozillától 2008 végén állt tovább és az elmúlt időben tanácsadóként dolgozott. Március 1-én, azaz tegnap volt az első napja az Apple dolgozójaként, azonban hogy itt pontosan mivel foglalkozik, azt sűrű homály fedi. Az Apple-re mindenesetre ráfér Window Snyder szakértelme a biztonság területén. Bár a vállalat gépeit és rendszereit sokáig törhetetlennek hitték, valójában emögött a próbálkozások hiánya állt. A cég rendszeresen ad ki biztonsági javításokat, a Mac OS X-hez érkező csomagokban nem ritkán 50-60 különféle sebezhetőséget javítanak, annyit mint a Windows különféle változataiban egy év alatt.

a címlapról