Kivonul a Skype a Windows Mobile platformról
Eggyel csökken azoknak az okostelefon-platformoknak a száma, amelyekre elérhető natív Skype-kliens.
A népszerű azonnali üzenetküldő- és VoIP-alkalmazást fejlesztő cég oldaláról már nem lehet letölteni a Skype Windows Mobile platformra írt változatát, a cég weboldalának támogatási szekciójában feltűnt hivatalos bejegyzés pedig meg is erősíti, hogy az alkalmazás többé nem érhető el a platformra. A fejlesztők azzal indokolták döntésüket, hogy a windowsos telefonok sokszínűsége miatt nem lehet a szoftvert az elvárásoknak megfelelően használni minden készüléken.
A Skype azonnali üzenetküldő kliens, illetve annak csökkentett funkciójú változata, a Skype Lite elsőként éppen Windows Mobile platformon jelent meg, ezt követte tavaly januárban a program androidos változata és egy multiplatformos, csak szöveges üzenetküldésre alkalmas javás kliens. A mobilos Skype akkor került igazán reflektorfénybe, amikor egy éve iPhone-ra is megjelent az alkalmazás. A Skype-ból azóta symbianes verzió is készült - jelenleg csak ez utóbbi, illetve az iPhone-os verzió érhető el a cég letöltési oldaláról.
A program készítői nem zárták ki, hogy az operátorokkal és a telefongyártókkal közösen tovább folytatódik majd a Windows Mobile-lal kompatibilis Skype kliens fejlesztése, emellett akik már letöltötték telefonjukra az alkalmazást, természetesen tovább használhatják (a Skype Lite kivételével, ezt a változatot ugyanis jövőre kizárja a rendszerből a cég).
A Skype, és a hasonló, VoIP-beszélgetés felépítését lehetővé tevő azonnali üzenetküldő alkalmazások az utóbbi időben komoly visszhangot váltottak ki azzal, hogy a felhasználóknak a mobilszolgáltatók tarifáival összehasonlítva olcsóbban kínáltak hangalapú beszélgetést. A Skype - bár ezt nyíltan egyik fél sem vállalta fel - az operátorok nyomására volt kénytelen tiltani az iPhone-okon a VoIP-funkció használatát.