Néhány Gmail funkció elvérzett, néhány a mennybe ment
A Gmail csapata több mint másfél évvel ezelőtt indította el a levelező új funkcióinak homokozóját, ahol az érdeklődő felhasználók kedvükre mazsolázhatnak azóta is a tesztelés alatt lévő új megoldásokból. Eddig általában csak bővült a lista, most viszont több eszköz is végleg elvérzett.
A Google fejlesztői közül bármelyik szabadon küldhet be ötleteket, javaslatokat, de el is készítheti a kódot és bedobhatja a Labsbe. A felhozatal így nagyon vegyes, vannak zseniális, hiánypótló megoldások, igaz előfordul, hogy valami jó ötletnek tűnik, de a több millió felhasználóból álló vizsgabizottság előtt elégtelen osztályzatot kap.
Másfél év alatt a fehasználók kedvence lett a Labs
A Labs anno 13 funkcióval indult, de az azóta eltelt hónapok alatt már 60 különböző problémára jött elő megoldás és nem meglepő módon még több van készülőben. Bizonyos kiegészítők annyira népszerűek lettek, hogy egy idő után a teszt játszótérről bekerültek az éles funkciólistába, némelyik pedig a kezdeti lelkesedést követően gyorsan elsorvadt, s mostanra alig néhány fanatikus hagyta beállítva.
Az első igazi siker a Task funkció, vagyis a teendő-lista, ami a bal felső menüben jelenik meg gombként, s az ablak alsó sarkában egy egyszerűen szerkeszthető emlékeztető listát jelenít meg. A napi munkában nagyon sokat tud segíteni azoknak, akik állandó jelleggel használják a Gmailt, hiszen ez egy olyan post-it jegyzetként működik, ami bármelyik monitoron ott terem, amivel belépünk a levelezésünkbe. Ugyanígy pár hónap után bekerült az Offline Gmail a végleges funkciók közé, de például a címkerendszer átalakításával értelmét vesztette a \"Right-side labels\" kiegészítő.
Jönnek, mennek
A szelekció folyamatos, de a mai nap egy szokatlanul sűrű változtatást hozott, mégpedig hat funkció érte el a felnőttséget, illetve öt másik örökre elbúcsúzik. A győztes oldalon áll a Search Autocomplete, a Go To Label, a Forgotten Attachment Detector, a YouTube Previews, a Custom Label Colors, illetve a Vacation Dates. Ezek némelyike a Labset használók számára úgy tűnhet, mintha mindig is a Gmail alapfunkciói közé tartoztak volna, s tényleg feldobják a webes levelezőt. Ugyan a magyar nyelvvel az elfelejtett csatolmányra emlékeztető add-on nem tud mit kezdeni, ezért nekünk nem túl hasznos, de a levél szövegébe másolt YouTube linket a levelezőben megmutató kiegészítő mindenkinek jól jön. Csakúgy, mint a színes címke funkció, amivel a levélözönben lehet könnyedén rendet rakni.
Az elhullott szereplők között a Muzzle (elrejtei a chaten látható státusz üzeneteket), a Fixed Width Font, az Email Addict (15 percre blokkolja az email inbox képernyőjét és láthatatlanná tesz chaten), a Location in Signature és a Random Signature található. A Gmail csapata szerint a döntéseket általában a használati statisztikák alapján hozták, illetve figyelembe vették a visszajelzéseket, hogy a jó megoldásokat még jobbá tegyék, a feleslegesekkel pedig ne foglalkozzanak.
A számok pedig nem hazudnak, de a Gmail blog azért megemlíti, hogy egy-egy funkció nyugdíjazása mindig egy kemény döntés. Főleg a kitalálónak, fejlesztőnek, aki energiát fektetett a funkció felépítésébe, kidolgozásába, majd bábáskodott felette, üzemeltette. Sőt, ilyenkor azt is le kell nyelni, hogy még ezeknek a funkcióknak is van egy kisebb rajongótábora, de be kell látni, hogy a Labs egy próbapálya, ahol kísérletek folynak, ami pedig elbukik a teszten, annak mennie kell. Így a következő napokban senki ne csodálkozzon, ha a levelei végén nem jelennek meg a mókás aláírások, vagy a Gmail nem csatolja a fizikai tartózkodási helyet a levél végére. A következő napokban ugyanúgy, ahogy az új funkciók szoktak begyűrűzni, úgy tűnnek majd el ezek fokozatosan.
A Gmail csapata a közel tucatnyi kiegészítő válaszút elé érkezésének apropójából a felhasználóktól azt is kéri, hogy a jövőben se tartsák magukban a véleményüket, észrevételeiket. A kommentárokat, hibajelentéseket és javaslatokat továbbra is a Gmail Labs fórumábanlehet közzétenni. Ha valaki pedig eddig nem használta volna a kísérleti funkciókat, akkor a Gmail beállításokon belül a Labs fül alatt nekiláthat átnézni a felhozatalt.