További teret nyertek az okostelefonok
Ahogyan az előrejelzések is szóltak, a tavalyi év az Apple-ről, a Google-ről és a RIM-ről szólt, már ami a piaci részesedések növekedését illeti - derül ki a Gartner 2009-re vonatkozó végleges mobilpiaci adataiból.
Összességében enyhén csökkent a mobilpiac 2009-ben, a Gartner becslései szerint 1,21 milliárd készülék került piacra, míg 2008-ban 1,22 milliárd, vagyis a leszállított telefonok száma 1 százalékkal csökkent, ami egyértelműen a válság hatásaival magyarázható. Az okostelefonok forgalmának növekedését azonban látszólag a válság sem tudta visszavetni, 2008-hoz képest 23 százalékkal 172,4 millióra bővültek az eladások ebben a szegmensben.
Az okostelefon-platformok közül továbbra is a Symbian a legnagyobb. Bár az utóbbi években sokat vesztett versenyképességéből, a Nokia támogatása miatt a mai napig ez a legelterjedtebb okostelefonos platform, piaci részesedése 46,9 százalék volt tavaly. A második legnépszerűbb a Research In Motion BlackBerry OS, a harmadik pedig az iPhone OS.
A leggyorsabb növekedést az Apple és a Google könyvelhette el az iPhone és az Android révén. Az Apple majdnem kétszeresére hízott a tavalyi évben, így a 2008-as 8,2 százalékos részesedését 14,4 százalékra javította. Az Android esetében pedig szinte értelmetlen a növekedés mértékéről beszélni, hiszen csak 2008 közepén startolt a platform, így tavalyelőtt mindössze fél százalékos részesedést tudott kihasítani, 2009-re viszont már 3,9 százalékot szerzett. 2010-ben ez a szám biztosan jelentősen nőni fog, jelenleg már több mint 60 ezer androidos mobil kel el naponta.
Ami a RIM-nek, az Apple-nek és a Google-nek dicsőség, a Symbiannak és a Windows Mobile-nak kudarc. A még jelenleg is vezető okostelefon platform, a Symbian részesedése hosszú idő után első alkalommal bukott 50 százalék alá, a Windows Mobile-t pedig még az iPhone is megelőzte. 2008-ban még 11,8 százalékon állt a Microsoft mobil operációs rendszere, tavaly viszont már alig 8,7 százalékot birtokolt. Ez a trend egyedül a Windows Mobile 7 sikerével változhat, de ez csak 2010 év végén jelenik meg kereskedelmi forgalomban is kapható mobilokon, így a Microsoftnak szinte a nulláról kell majd visszakapaszkodnia.
A tisztán Linux megoldások hívei is megfogyatkoztak, ami egyértelműen az Androidnak tulajdonítható, sokan inkább a Google rendszerét választják fejlesztői és felhasználói oldalról egyaránt. A korábbi 7,6 százalékos eredmény helyett 2009 végén a Linux is alig 4,7 százalékon bírt megkapaszkodni. A trend feltételezhetően folytatódni fog annak ellenére, hogy a Gartner szerint sok mobilszolgáltató nézi ferde szemmel a Google mobilpiaci terveit és egyelőre félnek teljes mellszélességgel az Android mögé állni.
A kizárólag okostelefonokkal operáló gyártók közül egyiknek sem sikerült továbbra sem bekerülni az öt legnagyobb mobilgyártó közé, igaz, a klasszikus szereplők előnye fokozatosan olvad. A Nokia, a Motorola és a Sony Ericsson egyaránt piacot vesztett 2009-ben, a nagy nyertes a két dél-koreai gyártó, a Samsung és az LG volt, a cégek 19,5, illetve 10,1 százalékos piaci részesedést szereztek, amivel biztosították a második és a harmadik helyet a teljes készülékpiacon.
A Samsung és az LG erősödése várhatóan folytatódik 2010-ben, köszönhetően a középkategóriás modellekre való fókuszálásnak, illetve a szolgáltatókkal való egyre szorosabb együttműködésnek. Ugyan nagy felfordulásra nem számítanak az elemzők, de a fent említett trendek szinte mindegyike tovább erősödik majd idén is.