Állami és uniós pénzekre fókuszál a Synergon
A jövőben öt kiválasztott szektorra fókuszál a Synergon, és igyekszik egyedi, magas hozzáadott értéket képviselő IT-megoldásokat kialakítani. A stratégiaváltás közben az árbevétel szinten tartása mellett a nyereségesség fokozása a cél.
Az elmúlt években a magyar piacon tapasztalható tendenciák azt mutatták, hogy fokozódik az árverseny, a válság minderre ráerősített, rengeteg beruházást töröltek, elhalasztottak vagy szétporlasztottak a megrendelők, miközben nem lett kevesebb szereplő a piacon - jellemezte a körülményeket Lazarovits Márk, a Synergon vezérigazgatója. Ez oda vezetett, hogy többen is piacfoglaló lépésekbe fogtak, hogy forgalmukat tartani tudják, miközben a nyereségesség védelmében csökkenteni kellett a költségeket.
A vállalat úgy értékelte, hogy tevékenysége nem elég fókuszált, valamint a nehéz piaci körülmények és az eredményesség javítása érdekében tett erőfeszítések miatt újítási képessége is megcsorbult. Vida Szabolcs, a Synergon műszaki igazgatója szó szerint úgy fogalmazott, hogy \"nagyon keveset fordítottunk innovációra\". Közvetlen piaci ellenfelének a T-Systemset tartja a cég, de kétségtelen, hogy a nagy IT-beszállítók is egyre inkább a terület felé mozognak, ahogyan a \"dobozos\" eladásokkal szemben egyre inkább komplett megoldásokat igyekeznek kidolgozni saját partnereikkel.
Öt prioritás
Annak érdekében, hogy ki tudjon szakadni ebből a költség- és árvezérelt pályából, a Synergon vezetősége úgy döntött, újrafókuszálja magát piaci szempontból, és kiválasztja azokat a priorizált területeket, amelyeket a jövőben magas hozzáadott értékkel akar kiszolgálni. A HWSW kérdésére Lazarovits elmondta, hogy a meghatározó szempontokat a meglévő ügyfélbázis, a belső kompetenciák, az Európai Unió által adott fejlesztési támogatások mozgása és az adott területen tapasztalható versenyhelyzet képezték. \"Az ezek metszetében lévő iparágakat vettük fel a fókuszterületek közé\" - fogalmazott a vezető.
Ezek a szektorok a közlekedés, az energetika, a környezetvédelem, az igazságszolgáltatás és a katonai védelem, vagyis a Synergon főképp állami vagy állami politika által érintett területek informatikai igényeit igyekszik a jövőben kielégíteni. Ezek mellett 2010-ben a vállalat tovább kívánja növelni a támogatási szerződések által generált bevételeket, csoportszinten pedig a cél az, hogy szinten tartsa az árbevételt.
A mintegy 180 főt foglalkoztató hazai rendszerintegrátor, amely a csoport forgalmának 90 százalékát adja, Vida elmondása szerint elmélyült tapasztalatokkal és tudással rendelkezik a telekommunikációs és hálózati megoldások, az azonosságkezelés és dokumentummenedzsment területein, és az elmúlt évek során kidolgozott egy belső fejlesztési módszertant, amellyel tartani tudja a határidőket. A stratégia része, hogy a Synergon igyekszik a komplex vertikális megoldásokat a lehető legnagyobb arányban házon belülről kiszolgálni, vagyis az ehhez szükséges szakértelem és erőforrások többségére szert tenni.
A Synergon Csoport tavaly stagnáló, 17,7 milliárdos árbevételt realizált, amelyből 948 milliós üzemi szintű, és 256 millió adózott nyereséget mutatott fel, amely mutatók messze meghaladják az egy évvel korábbit. A cég tavaly 872 milliónyi készpénzt is termelt működésével, ami fedezte ugyan a megnövekedett tőkeberuházásokat, a részvény-visszavásárlási program és egyéb műveletek hatására 287 millióval 400 millióra apadt a cég likvid készpénzállománya, ami nagyjából egyhavi működési költségének felel meg mindössze.