Ingyenes tankönyv a TCP/IP-ről
A Microsoft weboldaláról bárki számára ingyen letölthető Petrényi József TCP/IP-ről szóló tankönyvének új kiadása, amely a hálózatkezeléssel kapcsolatos legszükségesebb tudnivalókat foglalja össze.
A PDF formátumban letölthető könyv legfontosabb erénye, hogy közérthető, olvasmányos, helyenként humoros formában, több mint 300 oldalon át tálalja az internet alapját is adó TCP/IP protokoll felépítésével és működésével kapcsolatos legfontosabb információkat. Bár a könyv a Microsoft gondozásában jelent meg, nem csak Windows-felhasználóknak és üzemeltetőknek szól. hiszen a TCP/IP nem kötődik egyik vagy másik operációs rendszerhez vagy gyártóhoz sem.
\"Egyfelől kifejezetten fontosnak tartom, hogy aki informatikával foglalkozik, tisztában legyen az alapokkal. Ne kezdjen el vakarózni, ha a Network Monitort kell használnia. Másfelől tudatában vagyok annak, hogy nálam is vannak fehér foltok. Azt is tudom, hogy tanulni úgy tudok a legjobban, ha feldolgozom az anyagot, megemésztem, majd elmagyarázom. Ez fog történni ebben a könyvben\" - olvasható az első fejezetben.
A most megjelent második, javított kiadás kisebb-nagyobb módosításokat tartalmaz a tavaly szeptemberben kiadott első verzióhoz képest, ezeket részben Microsoft-, részben UNIX/Linux-szakemberek javasolták. A szerző a HWSW-nek telefonon elmondta, mivel online kiadványról van szó, a TCP/IP-ről szóló könyv folyamatosan fejlődik, változik, ahogy érkeznek a visszajelzések, javaslatok az olvasóktól, így rövidesen megérkezhet a \"TCP/IP alapok v1.2\". Emellett további könyvek megjelenésére is lehet számítani, más, de természetesen informatikai témában.
Nem ez Petrényi József első tankönyve a Microsoftnál, nagyjából egy évvel ezelőtt készült el és jelent meg az Exchange Server 2007-et bemutató, több mint 300 oldalas írás, amelyből megismerhetők a szerver bevezetésével és üzemeltetésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, gyakran előforduló konkrét problémák és megoldási lehetőségek felvonultatásával. Az könyv részletesen tárgyalja az Exchange Server 2007 architektúráját, így az olvasó betekintést nyerhet a szoftver működésébe is.