:

Szerző: Koi Tamás

2010. január 29. 14:20

Csak szidhat de nem büntethet az EU új hírközlési szabályozó testülete

Tegnap megtartotta alakuló ülését az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozó Hatóságok Testülete, vagy ahogy a szervezet angol rövidítése alapján ismertté vált: BEREC (Body of European Regulators for Electronic Communications).

A tavaly decemberben elfogadott távközlési reformmal létrehozott BEREC tagjai között a nemzeti szakhatóságok, valamint az őket kiszolgáló apparátus található. Az európai szakpolitika reményei szerint a szervezet  kulcsfontosságú szerepet fog játszani az egységes távközlési piac és az Európa-szerte egységes szabályozás megerősítésében, jóllehet a BEREC az eredetileg tervezett jogkörökhöz képest jelentősen felpuhított változatban jött létre.

Így például az eredeti tervek szerint az uniós hatóságnak többek között jogában állt volna a megítélése szerint túlzott túlsúlyban lévő nemzeti ex-monopóliumokat arra kötelezni, hogy válasszák le magukról az infrastruktúra üzemeltetését annak érdekében, hogy a versenytársak egyenlő hozzáféréshez jussanak. Ez praktikusan azt jelentette volna, hogy a vezetékes telefonelőfizetést nyújtó vállalat és a fizikai infrastruktúrát megvalósító cég különbözött volna - hasonlóan az ADSL internethez. Nem meglepő ezek alapján, hogy a telekommunikációs lobbi több nagy uniós tagállamot is a tervezet ellen fordított, így 2007. novemberében a szuperhatóság ötletét elvetették Brüsszelben

A szuperhatóság helyett most létrejött új európai hírközlési testület így az erőskezű határozatok helyett elsősorban szakvéleményeket fog kiadni az EU távközlési piacának működéséről. A BEREC a nemzeti hírközlési szabályozók függetlenül végzett tevékenységét is tanácsadással támogatja és egészíti ki, különösen a határokon átnyúló hatásokkal járó szabályozási döntésekben. A testületet a 27 nemzeti távközlési szabályozó vezetője alkotja, munkáját pedig egy szakmai és adminisztratív szempontból támogató iroda segíti.

A legtöbb határozathoz kétharmados többség szükséges, kivéve a nemzeti szabályozók által az Európai Bizottság számára bejelentett intézkedéseknek a Bizottság általi elemzéséhez a BEREC által adott véleményt, amelyet egyszerű többséggel fogadnak el. A BEREC az \"európai szabályozók csoportja\" elnevezésű korábbi testület helyébe lép, amely kizárólag konszenzus alapján működött, és nem képezte az EU szabályozási folyamatának szerves részét.

Az új szervezet létrehozását mind a leköszönő, mind a februártól kinevezett új távközlési biztos is méltatta: \"Az EU távközlési szabályozó testületének létrehozása fontos mérföldkő Európa távközlési piacán\" – mondta Vivane Reding, az EU távközlésért felelős biztosa, aki a testület létrehozását még 2007-ben javasolta. \"Az új testület támogatni fogja a nemzeti hírközlési szabályozókat és az Európai Bizottságot abban, hogy következetes szabályokat és versenyképes feltételeket alakítsanak ki Európa-szerte. Ez serkenteni fogja az európai távközlési szolgáltatásokat az olyan gyorsan fejlődő területeken, mint például a mobil internet, és jelentősen hozzájárul majd az európai gazdasági fellendüléshez” - tette hozzá Reding.

\"A BEREC első ülése a versenyképesebb európai távközlési piac kialakításának irányába tett lépés. Várakozással tekintek az egységes európai távközlési piac további fejlődése elé, különös tekintettel az 500 millió európai polgár számára gyakorolt pozitív hatásra\" – nyilatkozta Neelie Kroes, az EU versenypolitikáért felelős biztosa. Kroes februártól a telekommunikációs portfóliót viszi az újonnan megalakuló, második Barroso-bizottságban.

a címlapról