:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. január 28. 15:13

Itt az első asztali Facebook-kliens Silverlighttal

A Microsoft a tavaly novemberben bemutatott Silverlight 4 fejlesztői változatára alapozva bemutatta saját PC-s Facebook-kliensét. A szoftver nem is emlékeztet a weboldal megjelenésére, egészen más megközelítésben tálalja a közösségi oldal tartalmait. Első ránézésre is érződik, hogy ez a felület tévéképernyőre termett.

A Microsoft tegnap bemutatta saját Silverlight-alapú Facebook-kliensét, ami elérhető Windows és Mac OS X platformra egyaránt. Az először tavaly áprilisban említett projekt sokáig váratott magára, de a Silverlight fejlődésével lehetővé vált kiszakítani a böngészőből a Facebook-ot, s a tartalmakat egy teljesen különálló felületen megjeleníteni a közösségi szolgáltatás Open Stream API-jával.

Ez még csak a fejlesztői kezdet

Habár a Silverlight 4 egyelőre fejlesztői változatban áll csak rendelkezésre, a Facebook program működőképes, igaz a felhasználói élmény még nincs a csúcsán a teljesítménygondok miatt. A megoldás leginkább egy technológiai demónak tűnik, hisz az asztali Facebook számos új Silverlight-képességet vonultat fel. A funkcionalitásban nincs hiány, hisz egyszerűen áttekinthetőek a News Feed elemei, a fotóalbumok, az ismerősök, adatlapok, linkek és a státusüzenetek is.

\"\"

A Silverlight oldaláról viszont számos meglepetést tartogat a program. A legfontosabb az elszakadás a böngészőtől, a kliens egy önálló programként fut, emellett interaktív HTML-tartalom hosting támogatást is kapott, hozzáfér a helyi géphez csatlakoztatott eszközökhöz is, mint például a webkamera. A program képes kezelni a Rich-Text tartalmakat, meg tud jeleníteni beágyazott alternatív média tartalmakat is, mint például a YouTube-videok, az operációs rendszerrel együttműködve tud üzeneteket küldeni az értesítési felületre, s a Windows platformon még az Outlookkal is integrálható. A böngészőkben még mindig kényes kérdésnek számító jobb-klikk kezelés is felbukkan, működik a szoftveren belül a drag-n-drop és természetesen a programot tartalmazó ablak pontosan ugyanúgy működik, mint bármely egyéb szoftveré.

\"\"

Szép, csak még lassú

A kliens megkapó látványvilágú, könnyen kezelhető, könnyen értelmezhető. Az egyetlen probléma, hogy egy átlagosnál erősebb PC-n is akadozik egyelőre, de ez az optimalizálás során bizonyára javulni fog. A tavaly ősz végén megjelent Silverlight 4 Beta, a Visual Studio 2010 Beta, illetve a .NET Framework 4.0 hármasának eredménye kecsegtető a jövőt nézve. Akár PC-s felületről, akár televíziós környezetről beszélünk, biztos, hogy sikeres alkalmazások készülhetnek ugyanerre a kaptafára. A Silverlight-ot használó eddig megjelent alkalmazások közös vonása a szép és látványos megjelenés, illetve a könnyű használhatóság.

A Silverlight 4 többek közt olyan újításokat hozott magával, mint a Google Chrome támogatása, a webkamera, mikrofon és nyomtató támogatása, a billentyűzet elérése akár teljes képernyős módban is, a helyi dokumentum alkönyvtárak elérhetősége a programok számára, a jobb egérgomb és a görgő támogatása, a multi-touch és a deep zoom kezelése és sok egyéb más hasznos funkció.

\"\"

Semmi boszorkányság

A Silverlight Facebook kliens használatához elsőként installálni kell a Silverlight 4 bétaváltozatát, majd ezt követően indulhat a böngészőből a program telepítése. Ez után nincs más hátra, mint megadni a felhasználói azonosítókat, illetve engedélyezni a programnak, hogy a Facebook profilunkból adatokat nyerjen ki az asztali használathoz. A Silverlight további implementációra példákat a platform weboldalán lehet gyűjteni.

a címlapról