:

Szerző: Bizó Dániel

2010. január 21. 12:00

Megkapta a Sunt az Oracle - feltétel nélkül

Az Oracle jövő szerdán órákon át fogja részletezni, mihez is kezd majd a Sunnal. Összefoglaltuk, amit csak eddig tudni lehet.

Közel az európai igen

Az Oracle közleménye jövő szerdára, azaz január 27-ére szervez egy nem kevesebb mint ötórás eseményt, amely magyar idő szerint  este hattól éjjel tizenegyig fog tartani a tervek szerint. Az esemény természetesen Larry Ellison személyes vezénylete alatt zajlik majd, a zenekar pedig az Oracle és a Sun felsővezetőiből áll majd. A webcastre regisztrálni itt kell. A meghívó már a Sun megújított logóját használja.

Neelie Kroes kommentárja

\"Elégedettséggel nyugtázom, hogy a verseny és innováció fennmarad az összes érintett piacon. A Sun Oracle általi felvásárlásában megvan a lehetőség, hogy felpezsdítsen fontos értékeket és új, innovatív termékeket hozzon létre\".

Az Oracle bejelentését követően a Bizottság Neelie Kroes vezette versenyügyi csapata elfogadta az Oracle által adott válaszokat és összeolvadási konstrukciót, az Oracle így feltétel nélkül felvásárolhatja a Sun Microsystemst, vagyis megkapja a MySQL-t is, sem leválasztania nem kellett, sem a licencelési modellen változtatni. Ezt követően várhatóan rendkívül gyorsan lezajlik az ügylet lezárása, és villámgyorsan megindul a szervezeti integráció. A feleknek közel 9 hónapjuk volt a felkészülésre, miután összeolvadási szándékukat 2009 áprilisában jelentették be.

Minderre számítani lehetett annak a három nappal ezelőtt közzétett levélnek a kicsengése alapján, amelyet Michael Widenius és Florian Müller jegyeznek, akik az Európai Bizottságnak a két vállalat összeolvadása kapcsán folytatott vizsgálata során a MySQL függetlenségéért harcoltak. A levél szerint \"az Oracle talán nyerésre áll egy kulcsfontosságú csata során az EU-ban\", valamint \"Widenius úgy véli, hogy az Európai Bizottság bármelyik pillanatban jóváhagyhatja az akvizíciót\", miután \"az EB bátorságot ls hozzáértést mutatott a vizsgálat nagy része alatt, de nagyon gyengének tűnt a végén\".

És a MySQL?

A Bizottság vizsgálata úgy találta, hogy bár a MySQL és az Oracle az adatbázis-kezelők piacának egyes szegmenseiben versenytársak ugyan, de összességében nem versenyeznek szorosan, mint például a felső kategóriában.
Ezen túlmenően a Bizottság szerint a PostgreSQL megfelelő nyíltforrású alternatívát kínál, mint technikailag, mind piaci szerepben. A döntésben szerepet játszott az is, hogy az Oracle a nyilvánosság előtt vállalta, hogy többet költ majd a MySQL fejlesztéseire, mint amennyit a Sun, és meghagyja GPL alatt a kód elérhetőségét.
Az Oracle ezenkívül magára jogilag kötelező megállapodásokat kezdett kötni a MySQL meglévő partnereivel. Végezetül a Bizottság szerint a jövőben MySQL forkok jelenhetnek meg a piacon.

Az Oracle az amerikait követően tehát megszerezte az európai igent is, és csak az orosz és kínai jóváhagyás nem született még meg azon országok közül, amelyek hosszabb vizsgálódást kezdeményeztek - éppen ezeken a pontokon próbálja megfúrni az összeolvadást Widenius, aki nagyon nem szeretné az Oracle kezében látni a MySQL-t, motivációi ugyanakkor nem teljesen világosak. Piaci megfigyelők szerint Moszkva valószínűleg Brüsszellel egyetértésben akar döntést hozni.

Az elhúzódó bizonytalanság rendkívül megviselte a Sunt, kívülről belülről. A vállalat értékesítési képessége rohamosan romlott az elmúlt negyedévekben, különös tekintettel a hosszútávú, kiszámítható termékfejlesztési tervet igénylő stratégiai IT-rendszerek terén, a tavalyi harmadik negyedévben rendre 40 és 37 százalékkal estek vissza a SPARC Enterprise szerverek és kapcsolódó diszktömbök bevételei, miközben megindult a szolgáltatásokból származó forgalom erőteljes eróziója is. A Gartner külön figyelmeztette ügyfeleit, hogy az EU döntésig nem javasolja a nagyösszegű, hosszú távra szóló Sun-beszerzéseket. Ezt természetesen a riválisok igyekeztek minél jobban kihasználni. Eközben a szervezeti morál is súlyos károkat szenvedett.

Mit hoz a jövő: hardverek

A jövőheti eseményen valószínűleg azokat az elképzeléseket részletezik a felek, amelyekről már tavaly október végén szó esett. A legnagyobb feladat, amely Ellisonra és tisztjeire vár, hogy meggyőzzék a meglévő Sun ügyfeleket arról, hogy a SPARC/Solaris platform hosszútávú és versenyképes termékfejlesztési tervvel rendelkezik, ez a piac ugyanis rendkívül érzékeny erre a kérdésre a platformváltás jelentette üzleti kockázatok, komplexitás és a jelentős költségvonzatok miatt.

Ellison már több alkalommal, többféle közönség előtt elmondta, az Oracle épít a Sun hardverrészlegére, megtartja az összes termékvonalat, a SPARC processzoroktól kezdve a szervereken át a tárolókig és hálózati eszközökig, mivel ezek mind létfontosságú elemei egy vállalati adatközpontnak. A hivatalos verzió szerint az Oracle a Sunnal megerősödve egy IBM-mel versenyző megoldásszállítóvá válik, amely a piacon egyedüliként képes egy vállalati informatikai rendszer minden elemét biztosítani a processzortól, szerverektől, tárolóktól és hálózati eszközöktől kezdve az operációs rendszeren, köztesszoftvereken és fejlesztői eszközökön át egészen az alkalmazásokig.

Nagyban aláássa azonban Ellison szavait, hogy eredetileg az Oracle csak a Sun szoftvereit akarta megvásárolni, míg a HP vitte volna a Sun hardverrészlegét, ami természetesen a legtöbb termékvonal megszűnését, és az ügyfelek migrálását jelentette volna. Nem segít az sem, hogy néhány héttel ezelőtt még mindig keringtek belsős pletykák az iparban arról, hogy az Oracle még mindig tárgyalásokat folytat a HP-val egy esetleges tranzakcióról.

Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a zsíros nyereségű üzletekhez szokott Oracle a jelek szerint nem kíván részt venni a hagyományos értelemben vett szerverpiacon, vagyis kizárólag szoftvereket értékesíteni, ellenben a komplett megoldásokra, integrált berendezésekre koncentrál. Ezzel szemben az előbb már részletezett integrált csomagokra koncentrál, amelynek részeként egyre nagyobb teret nyerhetnek a célberendezések, vagyis az egyes alkalmazások kiszolgálásához integrált hardver-szoftver megoldások, ahol a szerver már inkább mint beágyazott eszköz van jelen  - mint amilyen az OLTP Machine is.

Szoftverek

Az Oracle égisze alatt a Solaris elméletileg még tovább fejlődik, ráadásul az Oracle igyekszik saját szoftvereit az operációs rendszerhez igazítani, hogy azok Solarison nyújtsák a legnagyobb teljesítményt. A UNIX-fejlesztések mellett a Red Hat Enterprise Linuxra épülő Oracle Enterprise Linux is megmarad.

Több olyan terület is van a szoftverpiacon, ahol az Oracle és a Sun versenytársai egymásnak, egyik ezek közül a middleware. A Sun személyazonosság-kezelési és SOA portfóliója hosszú távon beolvad az Oracle Fusion Middleware termékvonalba, azonban ez úgy fog megtörténni az ígéret szerint, hogy a meglevő felhasználók ne legyenek rákényszerítve a migrációra.A Sun nyílt forrású alkalmazásszervere, a GlassFish ugyanakkor megmarad különálló termékként, mint a Java Enteprise Edition referenciaimplementációja.

\"\"A felügyeleti szoftverek terén az Oracle és a Sun kínálata kiegészíti egymást, míg az Oracle Enterprise Manager elsősorban a vállalati szoftverstack menedzselésére használható, addig a Sun Ops Center inkább hardverközeli. A két termékvonalból egy egységes felügyeleti portfóliót kíván építeni az Oracle, amellyel az alkalmazástól egészen a hardverig menedzselhetők egy adatközpont elemei. A cég ezenkívül közölte októberben azt is, hogy meg kívánja tartani a NetBeanst és a StarOffice-t is.

 

a címlapról