Az okostelefonokra gyúr az LG
Mobilrészlegét érintő ambiciózus terveket jelentett be az LG Electronics, mely az értékesítési darabszám szerint a világ jelenlegi harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártója.
A koreai cég idei célkitűzései közt egyebek mellett jelentős gyártási volumen növelés szerepel, továbbá a vállalat hosszabb távon bevallottan a nagyobb profittal kecsegtető okostelefon-szegmensre koncentrálna. Az LG Electronics mindemellett világossá tette, hogy 2012-re világviszonylatban a két legjelentősebb mobileszköz-gyártó egyike kíván válni - alighanem a Samsung után, mivel a cég korábban már burkoltan utalt rá, hogy nem tekinti ellenfelének a jelenlegi piacelsőnek számító Nokiát.
Az LG-nél idén 140 millió mobilkészüléket kívánnak értékesíteni, ami nagyjából 20 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest. A cég tavaly több mint száz mobilszaküzletet nyitott a fejlődő országokban, emellett természetesen továbbra is elsősorban az operátorokkal együttműködve értékesíti a telefonok túlnyomó többségét. Az LG a további terjeszkedés kapcsán elsősorban a koreai és az észak-amerikai piacra fókuszál, ahol immár mint \"innovatív\" okostelefongyártó kíván megragadni a köztudatban.
A vállalat ennek megfelelően az okostelefonok piacán 2012-re kétszámjegyű részesedés elérését tűzte ki célul, ennek érdekében tavaly létrehozott egy külön okostelefon divíziót, az okostelefonok kutatásán és fejlesztésén pedig a korábbinál lényegesen több munkatárs dolgozik. A gyártó idén körülbelül 20 új okostelefon bemutatását tervezi, köztük Windows Mobile, Android és Linux operációs rendszerekre építkező típusokkal.
Az LG Electronics első embere, Nam Yong egy tavaly novemberben tartott előadáson kifejtette, cége nem tekinti elsődleges riválisának a Nokiát és a Sony Ericssont, helyette az Apple és a Blackberry okostelefonokat gyártó kanadai Research in Motion, valamint a Palm által uralt okostelefon-piacon kívánja komolyabban megvetni a lábát. A cég korábban elsősorban kommersz készülékekkel volt jelen a szegmensben, az újabb termékkínálatban azonban több érintőkijelzős, exkluzív telefon is található, mint például az egyik legsikeresebb iPhone-kihívónak tekintett Arena, vagy az új Chocolate modellek.