:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. január 7. 10:53

CES: elmaradt a nagy durranás a Microsofttól

Elmaradt a nagy durranás Steve Ballmer CES-megnyitó beszédén. A Microsoft vezetője ugyan bemutatta a pletykákban szereplő HP tablet PC-t, azonban a készülékről semmilyen részletet nem árult el.

Sikeres a Windows 7

A Las Vegasban ma kezdődő Consumer Electronics Show előestéjén Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója tartotta a nyitóelőadást, amely mentes volt a meglepetésektől és nagy bejelentésektől. Ballmer a Windows 7 és a Bing sikeréről beszélt elsősorban, elmondta hogy az új asztali operációs rendszer minden idők legjobban startoló Windowsa lett, az első napokban több mint kétszer annyi fogyott belőle mint annak idején a Vistából. A szoftver megjelenését követő héten kétszeresére nőttek a PC-eladások az amerikai boltokban - ismertette az NPD piackutató adatait  Ballmer.

Nehéz pontosan összehasonlítani a Windows 7 és a Windows Vista rajtját. A Windows 7 ősszel, az ünnepi szezon előtt került piacra, a karácsony közeledtével az emberek szívesebben vásárolnak számítógépeket mint január végén vagy február elején, amikor a Vista rajtolt. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Vista megjelenése idején a PC-piac erős növekedésben volt, a Windows 7 premierje pedig a gazdasági bizonytalanság kellős közepére esett. Az mindenesetre biztos, hogy a Windows 7 megítéslése minden szempontból jobb a Vistánál, már az első tesztváltozatok is egy kiforrott termék benyomását keltették..

\"\"

Ballmer röviden beszélt a tavaly tavasszal megújított Microsoft-kereső, a Bing sikeréről is. Elmondása szerint Bingnek már 11 millió rendszeres felhasználója van, ez persze még mindig csak töredéke a Google-felhasználók táborának. A Microsoft vezetője is tisztában van ezzel, szerinte a Bing csak \"egy hosszú út kezdete\", de érzése szerint a vállalat jó irányba indult el. A szoftvercég vezetője bejelentett egy együttműködési megállapodást a HP-val, amelynek értelmében a világ legnagyobb PC-gyártójának gépein a Bing lesz az alapértelmezett kereső.

Tablet PC a HP-tól, kevés részlettel

A Microsoft vezére bemutatta a HP által fejlesztett tablet PC prototípust is, azonban a készülékről lényegében semmilyen információt nem árult el, azon kívül hogy még 2010-ben megjelenik. Nem lehet tudni az eszköz hardverkonfigurációját, nevét, de még az árát sem. Maga a készülék egy slate, azaz billentyűzet nélküli tablet PC Windows 7 operációs rendszerrel és multitouch-képességekkel. A tabletet elsősorban fogyasztóknak szánja a HP, például filmzézésre, internetböngészésre, e-bookok olvasására vagy éppen játékra. A CES-en Ballmer a Kindle könyvolvasó szoftver PC-s verziójával demózta az eszköz képességeit.

A tablet PC mint kategória egyáltalán nem új, a Microsoft még a 2000-es évek elején dobta piacra a Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszert és megjelentek az első készülékek is a PC-gyártóktól. Akkoriban - a többi PC-hez hasonlóan - a tablet PC-ket is vállalatoknak szánták elsősorban, például orvosoknak vagy logisztikai szakembereknek. Az eltelt évek alatt sokat változott a világ, ma már a fogyasztók a PC-piac urai, az új tableteket nekik szánják elsősorban, filmnézésére, internetezésre vagy könyvolvasásra, vagyis olyan tevékenységekhez, amelyek viszonylag kevés adatbevitellel járnak.

Több forrás szerint az Apple is készülődik egy saját tablet PC-vel, amelyet január végén jelent be. Ha hihetünk a híreknek, akkor a cupertinói cég megint nem a hardverre helyezi a hangsúlyt, hanem az azt körülvevő integrált szolgáltatásokra, Az Apple aduásza a játékban az iTunes tartalomdisztribúciós hálózat, ahonnan a vevők zenéket, filmeket és alkalmazásokat tölthetnek le, a tablet megjelenése után alighanem elektronikus könyvekkel is bővül majd a kínálat.

Hogy sikeresek lesznek-e a tabletek a fogyasztói piacon, egyelőre nem tudni. A vállalatoknak meg kell győzniük a vásárlókat arról, hogy egy újabb készüléket vásároljanak meg a notebookjuk és telefonjuk mellé.


a címlapról