:

Szerző: Koi Tamás

2010. január 11. 08:22

BlackBerry 8520 - a nép okostelefonja

A BlackBerry okostelefonok választéka az elmúlt években ugyan bővült, a cég azonban - nagyon bölcsen - nem szegmentálja portfólióját több tucatnyi modellre. A kínálatban továbbra is a Curve-széria nyújtja a legjobb ár/érték arányt, ennek a sorozatnak a legújabb, egyben legolcsóbb tagját próbáltuk ki.

Okos kompromisszum

A BlackBerry okostelefonokat bemutató írásaink során többnyire kitérünk rá, hogy a márka bár a tengerentúlon és Nyugat-Európában igen népszerű, itthon - véleményünk szerint kissé méltatlanul - háttérbe szorulnak az elegáns, fekete készülékek. Ennek egyik nyilvánvaló oka, hogy a BlackBerryket - eddig legalábbis - főként az üzletemberek kommunikációs eszközeként emlegették, vagy képzelték el, másrészt a gyártó értékesítési modelljében kiemelt szerepet kaptak, illetve kapnak most is a szolgáltatók, akik jellemzően inkább a már korábban nagyobb népszerűséget szerzett márkák drága készülékeiből tartottak.

Ez a helyzet változhat meg, ha nem is gyökeresen az eddigi legjobb ár/érték arányú QWERTY-s BlackBerry, a 8520 (korábbi kódnevén Gemini) magyarországi bevezetésével. A meglehetősen népes, és cseppet sem új Curve családba tartozó modellel ott faragott a költségeken a Research in Motion (RIM), ahol nem szégyellt, ami nyilvánvalóan komoly kompromisszumokra készteti a vásárlót, ám ha képes ezeken felülemelkedni, végeredményben egy nagyon jól használható kommunikátort kap a kezébe, egész baráti áron.

\"\"

Az, hogy a 8520-as Curve kompromisszumos megoldás, már első ránézésre, illetve kézbevételkor látszik a telefonon: a BlackBerryk eleganciáját itt legfeljebb a fekete szín adja vissza, az anyagválasztásban nyoma sincs fémnek vagy bőrnek, és szerencsére a gyártó ezúttal nem is próbálja ezeket az anyagokat imitálni, aminél kevés olcsóbb húzás létezik. A burkolat mindenhol fényes, fekete műanyag, leszámítva az oldalsó gumírozott borítást, ami kissé a hátlapra is átnyúlik. Az összeszerelés minőségére azonban mindent összevetve nem lehet panasz, az új Curve-t jól összerakták a tiszaújvárosi gyárban.

Gyorsreagálású katona

A telefon arányait tekintve leginkább a korábban már bemutatott 8900-as típusra emlékeztet, a 2,46 hüvelykes képátlójú kijelző majdnem akkora területet foglal le az előlapon, mint a beviteli felület. A BlackBerry telefonok egyik fő jellegzetességét, a kissé bumfordi kialakítást ez a típus is megörökölte, igaz, ez tapasztalataink szerint egyáltalán nem válik a hátrányára: kényelmesen elfér a kézben, az oldalsó gumírozott borításnak köszönhetően pedig biztosan tartható.

\"\"

A 8520-as típus egyik újdonsága a több új modellnél (például a 9700-as Boldnál) is megjelenő trackpad, mely a korábbi típusokon lévő trackball helyébe lép. Szintén újdonság a telefon felső élén található médiavezérlő-gombok megjelenése, mely azt sugallja, hogy a készülék elsősorban a mobiljukat zenehallgatásra használó vásárlóknak szól, ergo a potenciális felhasználók ez esetben egyértelműen nem az üzletemberek közül kerülnek ki.

Az új kezelőszerv, a trackpad érzésre ugyanolyan jól, ha nem jobban használható, mint a trackball, funkcióját tekintve pedig épp ugyanazt nyújtja, azaz a gomb benyomásával nyugtázható a menü, vagy szövegelem kiválasztása. Ilyen megoldással egyébként más gyártó is próbálkozott már, legutóbb csúcskategóriás készülékén, az Nokia E72-n láthattunk ilyesmit, a RIM azonban sokkal jobban oldotta meg a vezérlőrendszer integrációját.

Szövegbevitelből ötös

A BlackBerry 8520 lényegében egy az egyben a 8900-es modellek klaviatúráját örökölte meg, a számgombok szitázása ugyan más színű, de ennyi az összes különbség. A határozott nyomáspontú gombok továbbra sem tartalmaznak magyar ékezetes karaktereket (a gépelésnél a trackpad használatával azért elő lehet hívni az ékezetes betűket), méretük viszont pont megfelelő, a gépelés kényelmes és rövid megszokás után elég gyorsan megy a 8520 gombsorán.

A telefonba épített kijelző képátlóját tekintve ugyan minimálisan nagyobb a 8900-esnél alkalmazott megjelenítőnél, a felbontás azonban 320x240 pixelre csökkent. Ez a mindennapi használatnál, szöveges üzenetek kezelésénél, médiafájlok kezelésénél és telefonálásnál nem jelent különösebb gondot, a weboldalak megfelelő megjelenítéséhez azonban már karcsú lehet ez a felbontás (egyébként a fentebb már említett Nokia csúcsmodell panelje is pont ugyanekkora felbontású).

\"\"

Ha már a webezésnél tartunk, érdemes mindjárt kiemelni a telefon egyik legnagyobb hiányosságát: a 8520 - akárcsak a 8900-as - nem képes 3G-s adatkapcsolat felépítésére, ezért ha mobilhálózaton keresztül szeretnénk netezni, be kell érni az EDGE technológia nyújtotta lehetőségekkel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy tartalmasabb weboldal betöltődésére nem ritkán egy percnél is hosszabb időt kell várni. A mobilinternetes kapcsolat szerencsére kiváltható WLAN-eléréssel, ha van a közelben egy hozzáférési pont, itt már azért tempósabb letöltésre számíthatunk. A böngésző amúgy a BlackBerryktől megszokott módon jól tördeli az oldalakat, a megjelenítési hibák száma minimális, a Flash tartalmak kezelése persze itt is korlátozott.

\"\"

A készülék menürendszere semmiben nem különbözik a többi BlackBerry okostelefonétól, azaz a rendszer az első rétegben egy kifejezetten szép grafikus felületből, a mélyebb rétegekben pedig fapados szöveges menükből áll - utóbbiban egy átlagfelhasználó számára (pláne ha korábban más gyártó menürendszeréhez szokott) roppant könnyű elveszni, ráadásul akárcsak a nagyok, a 8520  is felparaméterezhető vállalati használatra, ami olyan menüpontok feltűnését jelenti, melyek a BlackBerry Enterprise Servert konfiguráló rendszergazdán kívül mindenki más számára értelmezhetetlenek.

Szeder OS

A telefonra gyárilag másolt BlackBerry OS 4.6-os verzióját (később várhatóan ingyenesen frissíthető lesz a kurrensebb, 5.0-s változatra) egyébként egy 512 MHz-es processzor futtatja 256 megabájt rendszermemória társaságában (a készülék mellé egy 2 gigabájtos microSD kártya is jár), azaz ezen a téren sem történt változás a 8900-as Curve-hoz képest. Ennek a kombinációnak, illetve a jól optimalizált kezelőfelületnek köszönhetően a mobil menürendszerében gyorsan navigálhatunk, sehol nincs érezhető lassulás és akadás. A Blackberry 8520 egy viszonylag kis, 1150 mAh-s kapacitású akkumulátorral működik, ám az energiatakarékosabb komponenseknek és a 3G-s rádió hiányának köszönhetően akár négy-öt nap is eltelhet két töltés közt.

\"\"

A készülék a multimédiás képességei terén minimális a változás, a zenefájlok repertoárjából kikerült a .3gp-támogatás, a videólejátszásnál azonban továbbra is adott a DivX/XviD dekódolás lehetősége. A költségcsökkentésnek a fényképezni szeretők legnagyobb bánatára a kamera is áldozatául esett, az képérzékelő felbontása a 8250-nél csupán 2 megapixel, nincs LED-vaku sem, a képek minőségén pedig látszik, hogy csak alibiből került a kamera a telefonra.

A telefonban GPS-modul sincs, a BlackBerry Maps térképalkalmazás azonban ennek ellenére szerepel a programkínálatban. A szoftverek közt egyébként jellemzően több a játék, mint az irodai alkalmazás: utóbbiakat a szokásos dokumentumolvasó- és szerkesztő Word to Go, Slideshow to Go és a Sheet to Go képviseli, az előbbiek közt egyebek mellett Sudokut, pókerjátékot és a jó öreg faltörőt találni.

E-mail, azonnal

A BlackBerry rendszer igazi ütőkártyáját ezen a szinten is az üzenetkezelő modul jelenti, kár, hogy ennek teljes kiaknázásához plusz kiadással kell számolni, amit aligha fog vállalni egy olcsó megoldásokra vágyó vásárló. Ha azt akarjuk, hogy e-mailjeink azonnal megérkezzenek a telefonunkra, elő kell fizetnünk a BlackBerry push-email szolgáltatásra, ami operátortól és konstrukciótól függően önmagában annyiba kerül, mint egy olcsóbb mobilinternet-csomag.

Ha ezt fel tudjuk vállalni, a leveleinket (akár több postafiókot) együtt tudjuk kezelni a többi üzenettel (SMS-ek, MMS-ek), emellett ha telepítjük a BlackBerry Facebook-alkalmazását, a közösségi oldalra ismerőseink által küldött státuszüzenetek is megjelennek az üzenetkezelő rendszerben, valamint könnyűszerrel összefésülhetők a Facebook-kapcsolatok és a telefonban tárolt kapcsolatok - ezzel egyszersmind jelezve, hogy a RIM is eltökélt a közösségi tartalmak kezelése és megosztása iránt. Olyannyira, hogy a cég Facebook-kliense az egyik legjobb integrált megoldás a mezőnyben.

\"\"

A BlackBerry 8520 ezzel együtt valódi \"néptelefon\", melyből ugyan kimaradt egy-két olyan, amúgy kétségtelenül lényeges funkció, melynek hiányát a geekek aligha tudják megbocsájtani, cserébe azonban rendkívül barátságos ára lett az új Curve-nak. Jelenleg nincs még egy olyan, jó ár/érték arányt kínáló QWERTY-s kommunikátor a szolgáltatók kínálatában, mint a BlackBerry 8520. Hozzá hasonló megoldást egyet tudnánk kiemelni, ez a magyar piacra a csekély árelőny miatt végül be sem vezetett Nokia E63, a Nokia viszont ezt a vonalat szemmel láthatóan nem is erőltette - a RIM-nek azonban a tengerentúlon már bejött a taktika.

a címlapról