Nagyobb kapacitású Blu-ray diszken dolgozik a Sony

A Las Vegas-i CES alkalmával a Sony és a Panasonic bejelentette, hogy egy általuk kifejlesztett eljárás segítségével a jelenlegi rétegenkénti 25 gigabájtról 33,4 gigabájtra lehetne növelni a Blu-ray lemezek adathordozó kapacitását. Ez egyben azt jelentené, hogy a széles körben elterjedt kétrétegű lemezeken nem 50, hanem 66,8 gigabájtnyi tartalmat lehetne tárolni.

Az új eljárás egyik kézenfekvő előnye, hogy nem kell hozzá áttervezni a jelenleg használatos eszközöket, vagyis a piacon lévő 405 nanométeres ultraibolya lézerdiódákat és optikai lencséket nem kell lecserélni. A nagyobb kapacitást az teszi lehetővé, hogy a Blu-ray kifejlesztésében vezető szerepet vállaló japán cégek új analóg-digitális jelfeldolgozó algoritmus használata mellett döntöttek. Ez egy részleges válaszon alapuló maximum likelihood (Partial Response Maximum Likelihood, PRML) becslés, ami az optikai egység által érzékelt analóg jelből magas megbízhatósággal meg tudja állapítani, hogy 0 vagy 1 adatról van szó.

Lemezek a Sony egyik gyárában: nem rétegelnek a végtelenségig

A PRML típusú jelfeldolgozást régóta használnak a tárolóiparban az analóg-digitális kiolvasáskor, például szalagos egységeknél is, de már az eredeti Blu-ray szabvány is PRML becslést alkalmaz a jelfeldolgozáshoz. A 33,4 GBB-os kapacitás jelentette fizikai adatsűrűséghez azonban eddig nem volt olyan módszer, mellyel ellenőrizni lehetett volna a kiolvasási hibákat. A Sony és a Panasonic által kidolgozott i-MLSE (Maximum Likelihood Sequence Estimation) kiértékelő index azonban szoros korrelációt mutat a hibákkal, így erre lehet alapozni az adatfolyam megbízhatóságát. Az eddigi megoldások a jitter (dzsitter, a digitális jelek időzítésének bizonytalansága) jelenség figyelésére épültek, ez azonban már nem korrelál a 33,4 GB jelentette sűrűség és PRML becslés esetén a valódi hibákkal, a kapcsolat összeomlik, ezért volt szükség egy új kiértékelő modellre.

A piac prominens szereplői korábban is előálltak már a nagyobb kapacitású Blu-ray korongok ötletével, de ezek a megoldások elsősorban az adathordozó rétegek számának növelésében látták az utat az akár több száz gigabájtos lemezek irányába. A Sharp és a TDK már 2006-ban és 2007-ben előállt a 100 és 200 gigabájtos Blu-ray ötletével, de a Pioneer 2008-ban a húsz rétegből álló, fél terabájt kapacitású lemezek megjelenését sem zárta ki.

A szabványt gondozó Blu-ray Disc Szövetség (BDA) azonban már tavaly világossá tette, hogy a szervezet egyelőre nem támogatja a szabvány kiterjesztését a nagyobb kapacitású lemezekkel. A BDA akkor elsősorban a kompatibilitási problémák miatt zárta ki szinte kategorikusan a kapacitásbővítés lehetőségét, a több száz gigabájtos korongok így a mai napig megmaradtak futurisztikus koncepciónak. A Sony azonban a várakozások szerint keresztül tudja verni a nagyobb sűrűségű Blu-rayt, mégha valószínűleg sok olvasóegység számára inkompatibilitást is okoz - a cégek közlése szerint az i-MSLE viszonylag nagy hardveres teljesítményt igényel a valósidejű kiértékeléshez, eddig ezért nem alkalmazták.

A Blu-ray szabvány kapacitáshatárát elsősorban a HD-s mozifilmek tárigényéhez igazította a szabvány egyik atyjának tekinthető Sony. A rendszert eleinte stúdiók használták, PC-s adattárolóként azonban máig nem terjedt el széles körben a Blu-ray. A filmkiadók csak 2008-ban, a HD DVD bukása után kezdték el széleskörűen használni a szabványt, a lemezgyártók számára azonban komoly beruházást igényel a Blu-ray gyártósorok üzembe helyezése, ráadásul a lemezek relatíve magas selejtaránya miatt a gyártás eleve drágább.