:

Szerző: Bizó Dániel

2010. január 7. 16:13

A DirectX 11 elérte a laptopokat is

Teljes DirectX 11-es mobil grafikus palettát jelentett be az AMD a CES alkalmával. A vállalat alsó-, közép- és felsőkategóriás diszkrét Radeonokat is bejelentett notebookok számára, az első ilyen gépek azonban csak hónapok múlva érik el a boltokat.

Az AMD ma bejelentette az ATI Mobility Radeonok következő generációjának teljes palettáját. A gyakorlatnak megfelelően a modellszámozások lényegében megegyeznek az asztali változatokéval, vagyis a csúcsot az 5800-as sorozat, azon belül is az 5870 képviseli, a középkategóriát az 5600/5700, míg a belépőszintet az 5400-asok adják. Az elődökhöz képest az AMD az energiahatékonyságra fogyasztás drasztikus leszorítására koncentrált.

A HWSW úgy tudja, hogy az első DX11-es mobil Radeonokkal szerelt notebookok még az első negyedévben piacra kerülhetnek, elsőként Intel-alapú, majd később AMD-s konfigurációkban, először az 5800-as sorozat érkezik, a többi változat ezt követi még az első félév során, ahogyan az AMD felfuttatja szállításait a PC-gyártók felé.

Az új mobil Radeonok természetesen a tavaly szeptemberben megjelent R800 mikroarchitektúrát implementálják, méghozzá mindjárt háromféle szilíciumon, a gyártási költségek optimalizálása és az árak szükség szerinti lenyomása végett - a chipeket a TSMC állítja elő 40 nanométeres eljárásán. A legnagyobb mobil 5800-as sorozat, avagy a Broadway lényegében az asztali 5870 számítási erőforrásainak felével rendelkezik, a középkategóriás 5600/5700 (Madison) egy újabb felezést jelent, míg az alsókategóriás 5400 (Park) ötödannyi feldolgozóegységgel bír.

\"\"

A laptopokba kerülő Broadway így az asztali ATI Radeon 5770 teljesítményénél valamivel, játékok alatt nagyjából 10-20 százalékkal gyengébben produkálhat, cserébe viszont fele annyit, mindössze legfeljebb 50 wattot fogyaszt - így kerülhet bele laptopokba. Ez azt jelenti, hogy alkalmas a mai és a közeljövő grafikailag intenzív 3D-s játékainak futtatásához, amire a DX11 API támogatás garancia.

Az 1 milliárd tranzisztort integráló Broadway 800 feldolgozóegységgel (stream processor), 40 textúrázóval és 16 színraszterizálóval bír, órajele 700 megahertz, GDDR5 memróriarendszere pedig 64 GB/s nyers sávszélességgel rendelkezik. A Broadway Mobility Radeon HD 5870, 5850 és 5830 modellekként kerül piacra, ahol a számozással csökken a chip órajele, a memóriasávszélesség, és a fogyasztás is.

Az energiahatékonyság a lényeg

Az AMD a Broadway és társai kapcsán azonban nem a teljesítményt hangsúlyozza, amely elődjéhez, a 4870-hez képest csak moderáltan emelkedik a mikroarchitekturális optimalizációk és nagyobb sávszélességnek köszönhetően, hanem a gyakorlatban mutatott jóval magasabb energiahatékonyságot, amit nagyban a a hardveres Vari-Bright technikának is köszönhető, amely dinamikusan állítja a panel fényerejét a megjelenített képtől függően.

Hasonló módon szegmentálta az 5600/5700-as sorozatot is az AMD a középkategória számára. Mivel a Madison még kisebb, valószínűleg 100 négyzetmilliméter körüli, ezért kedvező ára, fogyasztása és teljesítménye révén a vevők kedvencévé válhat. A 400 stream processor mellé ugyanis a Madison esetében akár 51,2 GB/s sávszélesség társul, ami csak 20 százalékkal alacsonyabb a Broadwayénél, így teljesítménye vélhetően elérheti annak 60-70 százalékát is.

A fogyasztás eközben sokkal alacsonyabb, az új mobil Radeonok közül az ideális példánynak az 5750 tűnik, mivel a teljesítmény és fogyasztás megfelelő kombinációját ígéri: 550 megahertzes órajel, 25 wattos TDP. Az 5770 modell 650 megahertzéhez már 30 wattos TDP társul, míg az 5730 és 5650 25,6 GB/s sávszélessége már krónikusan alacsonynak tűnik.

Az abszolút belépőkategóriát az 5400 sorozat, avagy Park képviseli a maga 292 millió tranzisztorával és 50 négyzetmilliméter körüli méretével, aminek köszönhetően rendkívül olcsón állítható elő tömegesen. A Park teljesítménye leginkább a chipsetbe integrált megoldásokéhoz áll közel, viszont várhatóan alacsony árának és fogyasztásának köszönhetően olcsó gépekben lelhet otthonra.

a címlapról