Kezd magára találni a szerverpiac
A Gartner által nyilvánosságra hozott harmadik negyedéves adatok szerint 2008-hoz képest még mindig jelentős az eladások csökkenése, de szekvenciális összehasonlításban már egészséges erősödés tapasztalható.
A szerverpiac stabilizálódását mutatják a Gartner ma nyilvánosságra hozott adatai. Noha a leszállított gépek száma éves összevetésben 17,1 százalékkal 1,2 millióra csökkent és a gyártói bevétel 15,5 százalékkal 10,7 milliárd dollárra apadt, a második negyedévvel összevetve 13,8 százalékos, illetve 10,2 százalékos volt az erősödés darabszám és forgalom tekintetében.
A gyártók versenyében továbbra is az IBM áll az élen, részesedése a bevételből 31,7 százalék volt az idei harmadik negyedévben, ezzel a Nagy Kék némileg távolodni tudott a HP-tól, amely 30,2 százalékot kaparintott meg. Forgalom alapján a harmadik legnagyobb gyártó a Dell, a texasiak kimondottan jól szerepeltek, bevételük csak 5,1 százalékkal apadt, ami az öt vezető gyártó közül a legalacsonyabb.
A cég részesedése ezzel 13,4 százalékra nőtt. A legnagyobb vesztes nem túl nagy meglepetésre a Sun Microsystems, a vállalat szerverpiaci forgalma közel harmadával, 784 millió dollárra esett vissza, piaci részesedése pedig 7,4 százalékot tett ki mindössze. A bevétel tekintetében az ötödik legnagyobb gyártó a Fujitsu volt, 5,2 százalékos részesedéssel.
Leszállított darabszám tekintetében megőrizte elsőségét a HP, amely ProLiantjei népszerűségének köszönhetően 32,1 százalékra növelte részesedését. A második helyen a Dell állt 22,8 százalékkal, majd az IBM a bronzérmes, de részesedése mindössze 12,8 százalék. A Nagy Kék szerverszállításai több mint 20 százalékkal apadtak éves összevetésben.
A negyedik helyet a Fujitsu kaparintotta meg, a japán cég 3,5 százalékos részesedése is elég volt ahhoz, hogy felülmúlja az összeomló Sunt. Az Oracle markába kerülő vállalat szállításai 38 százalékkal csökkentek, mivel a válság, valamint a cég felvásárlását körülvevő bizonytalanság közepette rengeteg ügyfél csökkentette beszerzéseit vagy teljesen fel is hagyott a SPARC-rendszerek vásárlásaival, és ezt továbbra sem tudja ellensúlyozni a feltörekvő x86-os termékvonal.
A válság kitörésével elsőként az olcsó, x86-os szerverek forgalma zuhant meg, a hosszabb távra vásárolt, nagyobb értékű RISC/UNIX rendszerek egy ideig kitartottak. A fellendülés is ehhez hasonló képet mutat, elsőként az x86-os tömegszerverek forgalma kezdett nőni, erre utal legalábbis a darabszám és a forgalom aránya. Jövőre már a forgalom kitartó erősödésével számolhatnak a gyártók, tekintve, hogy lényegében minden szegmensben új termékek várhatóak, beleértve az Intel és az AMD teljes x86-os portfólióját, de az IBM Power és Intel Itanium is közép- és felsőkategóriás rendszerek új generációját hozza majd el 2010 első felében.