Pannon: ha jövőre is itt tartunk, lesz egy kis gond
Komoly változás előtt áll a mobilkommunikációs iparág, a Pannon pedig igyekszik megfelelni minden kihívásnak és versenyben maradni két riválisával - derült ki a cég mai törökbálinti sajtótájékoztatóján.
A tájékoztatót eredetileg a Pannon múlt héten bejelentett pénzügyi eredményeivel kapcsolatban tartották, a kötetlen beszélgetésen azonban végül előtérbe került az európai és a hazai piac szabályozási kérdése, valamint a Telenor magyarországi tulajdonának piaci helyzete. A céget Anders Jensen vezérigazgató, Fridtjof Rusten pénzügyi vezérigazgató-helyettes, valamint Laczkó Tóth Gergely megbízott kereskedelmi vezérigazgató-helyettes képviselte.
A vezérigazgató hangsúlyozta, cégénél is - akárcsak a konkurenciánál - elsősorban a dinamikusan növekvő mobil szélessávú piacban látják a fejlődési lehetőségeket, a telített hangpiac mellett a mobilinternet-penetráció terén ugyanis van még tere a fejlődésnek. Jensen kifejtette, cége az elmúlt három hónapban folyamatosan növelte piaci részesedését a mobil szélessávú internetkapcsolatok terén, kérdésünkre válaszolva hozzátette ugyanakkor, a Pannonnál nem boldogok, amiért tavasszal a szolgáltató a harmadik helyre szorult vissza a három hazai versenyző közül.
A nagy adatforgalom önmagában nem számít
A Pannon első embere a sajtótájékoztatóján elmondta, a vállalat több egyedülálló akcióval igyekszik magához csábítani új előfizetőket, felvetésünkre - miszerint a hatósági adatok szerint a Telenor tulajdonában álló szolgáltató ügyfelei forgalmazzák a legkisebb adatmennyiséget átlagosan - pedig hozzátette, az adatforgalmi ráta nem egyértelmű fokmérője annak, hogy a Pannon mennyire jól kezeli az ügyfélbázisát (az egy főre jutó átlagos adatforgalom a három hazai szolgáltató közül rendre a Pannonnál a legkisebb).
Laczkó Tóth Gergely kereskedelmi vezérigazgató-helyettes szerint a Pannon előfizetőinek körében az úgynevezett small-screen felhasználás kifejezetten népszerű, köszönhetően a néhány száz megabájt adatforgalmat tartalmazó, elérhető árú konstrukcióknak, melyek leginkább a mobillinternet telefonos felhasználásának kedveznek. A vezérigazgató-helyettes hozzátette, a Pannon a modemes konstrukciók versenyképessé tételére is odafigyel, ennek egyik nyilvánvaló jele a hazai piacon egyedülállónak számító, október eleje óta elérhető árgarancia-szolgáltatás.
Ha jövőre is itt tartunk, baj lesz
A GSM-keretirányelv elfogadása után a következő fél év várhatóan kulcsfontosságú időszak lesz majd az európai - így a magyarországi - mobilfrekvencia-szabályozás történetében, Jensen ezzel kapcsolatban elmondta, a Pannonnál világos és jól áttekinthető frekvenciaszabályozást szeretnének. A vezérigazgató hozzátette, a várható 900 MHz-es frekvenciatender sikeres lebonyolításához hosszútávú szemléletre és politikai konszenzusra is szükség lesz.
A Pannon ezért az iparág többi szereplőjével karöltve igyekszik a politikai döntéshozatal figyelmét ráirányítani a frekvenciaszabályozási kérdésre, egyben a cégvezető burkoltan üzent is a választási csatára készülő politikusoknak: \"Furcsa lenne, ha a választások előtt született döntést a választások után megváltoztatnák. Ha egy év múlva úgy ülünk itt, hogy gyakorlatilag nem változott semmi, komoly problémánk lesz\" - vetítette előre a vállalat első embere.
A tét nagy, az új szabályozás összességében ugyanis komoly versenyelőnyhöz juttathatja az operátorokat a vezetékes szolgáltatókkal folytatott versenyben, egyben az európai gazdaságpolitika számára is komoly előnyökkel jár a bevezetése. Az új GSM-irányelv az európai törvényhozás reményei szerint jelentősen élénkítheti majd a versenyt a kontinens távközlési piacán, elősegíti a mobil szélessávú szolgáltatások gyorsabb térnyerését, valamint akár 1,6 milliárd eurós megtakarítást is hozhat az ágazat számára, mivel az alacsonyabb frekvenciasávok használata következtében csökkennek a hálózatok kiépítésének és üzemeltetésének költségei.