:

Szerző: Koi Tamás

2012. május 30. 12:33

Örvényben úszik a BlackBerryk gyártója

Egyértelmű, hogy a BlackBerryket gyártó Research in Motion fennállásának legnehezebb időszakát éli át, a helyzet ráadásul rövidtávon valószínűleg csak romlani fog, legalábbis ez olvasható ki a cég elnök-vezérigazgatójának tegnapi üzenetéből.

Nem tud rövid távon mit kezdeni a cégre ható kedvezőtlen piaci folyamatokkal a Research in Motion (RIM), mely BlackBerry készülékeivel egykoron magabiztosan uralta az amerikai okostelefon-piacot. A vállalat az elmúlt másfél-két évben több hibás stratégiai döntést is hozott, melynek köszönhetően meghatározó szerepe már az üzleti szegmensben sem egyértelmű, eladásai drámai mértékben estek, legutóbbi üzleti negyedévét pedig 2004 óta először veszteséggel zárta.

Vér, veríték, könnyek

Thorsten Heins, a cég elnök-vezérigazgatója tegnapi, rendkívüli üzleti előrejelzésében a következő pár negyedévre lényegében vért és verítéket ígért. Heins a profitfigyelmeztetésnek is felfogható üzenetében előrevetítette, hogy a vállalat a június 2-án záródó első üzleti negyedévében szintén veszteséggel zárja majd működését, és év végéig nem is lehet számítani jelentős javulásra. A RIM emellett a 2013-as üzleti évben folytatja CORE elnevezésű költségcsökkentési programját, amitől nagyságrendileg egymilliárd dollárnyi, működési költségeken realizálható megtakarítást vár.

A társaság költségoptimalizálási programjának része többek közt a belső szervezeti és működési struktúra átalakítása, illetve a gyártás átszervezése is. Előbbi jelentős létszámleépítésekkel jár majd, és bár ennek részleteiről eddig nem nyilatkozott a cég, szakértők úgy vélik, hogy a RIM jelenlegi nagyjából 16,5 ezres humánerőforrás-állománya az üzleti év végére akár tízezerre is csökkenhet. A gyártási tevékenység átcsoportosítása emellett több ezer, a szerződéses bérgyártóknál dolgozó alkalmazott állását érintheti.


Thorsten Heins

A RIM a költségoptimalizálás mellett újabb stratégiai irányok számba vételével is igyekszik javítani szorult helyzetén: a vállalat most először ismerte el hivatalosan, hogy nemrég két meghatározó tanácsadó céget (JP Morgan Securities LLC és RBC Capital Markets) is megbízott azzal, hogy az üzletmenetének és piaci lehetőségeinek értékelése után nyújtson be a működési eredmény javítására vonatkozó javaslatokat az igazgatótanácsnak. A kanadai gyártóra váró stratégiai változások szükségességét Heins januári kinevezése után elsőként hangsúlyozta, konkrétumokat azonban azóta sem hozott nyilvánosságra a gyártó.

Kiszivárgott információk szerint lehetséges stratégiai irányváltásként a cégnél már a korábbi vezetők, a RIM-et alapító páros, Mike Lazaridis és Jim Balsillie idején felmerült annak a lehetősége, hogy a BlackBerryk számára dedikáltan létrehozott, zárt infrastruktúrát, illetve ezzel együtt bizonyos, kizárólag a RIM készülékei számára elérhető szolgáltatásokat más gyártók számára is hozzáférhetővé tegyenek. A pletykák szerint többek közt ennek a tervnek a bukása vezetett Jim Balsillie márciusi, végleges távozásához.

BlackBerry 10, hardverrel vagy anélkül

A RIM-nél mindeközben több mint egy éve folyik a teljesen új alapokra helyezett operációs rendszer, a BlackBerry 10 fejlesztése. A RIM a QNX operációs rendszer 2010-es felvásárlásával indította el azt a radikális platformváltási folyamatot, mely várhatóan az év második felében, valamikor az ősz során érhet révbe. Ekkor várható az első olyan BlackBerry okostelefon megjelenése, mely már az új operációs rendszert futtatja, az új hardverről, illetve hardverekről azonban egyelőre semmit nem tudni - a RIM a május eleji BlackBerry Worldön csupán egy fejlesztői prototípust mutatott be.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Elemzők szerint ez a menetrend már önmagában egy új stratégiai irányt sejtet, aminek részeként a RIM lassan visszavonulhat a költséges hardvergyártástól és elképzelhető, hogy a későbbiekben a robusztus, elsősorban üzleti és M2M célokra fejlesztett platform licenceléséből kíván megélni. Bár korábban több pletyka is napvilágra került a RIM potenciális felvásárlásával kapcsolatban, a licencelési modell bevezetése és a gyártás leépítése sokkal életszerűbb megoldásnak tűnik a kanadai vállalat vezetése számára, mely a belsős információk szerint ma már nem gondolkodik komolyan a komplett cég értékesítésében.

A RIM utolsó négy évének pénzügyi teljesítménye (millió USD)

Bár Thorsten Heins a közel másfél éve tartó nehéz időszak még hosszú hónapokig tartó elhúzódását vetítette előre, a RIM számára távolról sincs veszve minden. A cég továbbra is jelentős, 2,1 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkezik, a fejlesztői közösséget - beleértve a kis fejlesztői stúdiókat és a nagyobb szoftvercégeket - pedig a nehézségek ellenére élénken foglalkoztatja a BlackBerry 10 OS, mint alternatív platform.

Már nem csak a gyártáshoz vagyunk jók

A RIM emellett az utóbbi hónapokban kis mértékben a felhasználói bázisát is tudta növelni (77-ről 78 millióra), igaz, szinte kizárólag a fejlődő országok (India, Indonézia) piacainak köszönhetően. A gyártó ma már a mobilszolgáltatókhoz is máshogy közelít mint évekkel korábban, a marketingtámogatás és a logisztikai változások révén több operátor is együttműködő partnerként tekint a RIM-re. A változások a magyar piacon is tapasztalhatók, a Vodafone jelentős kampány kíséretében nemrég alakította át BlackBerry szolgáltatáskínálatát és úgy tudjuk, hogy a két versenytárs mobilszolgáltatónál is rövidesen változások várhatók a szolgáltatások árában és összetételében.

A társaság egyébként éppen hazánkban állítja elő az európai piacra szánt BlackBerryk jelentős részét, a gyártás és összeszerelés több üzemben is zajlik (Zalaegerszeg, Tiszaújváros, Budapest) - arról egyelőre nincs hivatalos információi, hogy ezeket az üzemeket a gyártás átszervezése hogyan fogja érinteni.

a címlapról