Az IBM versenytársa lehet a Sunnal megerősödő Oracle
Az Oracle a Wall Street Journal címlapján elhelyezett hirdetésében igyekszik megnyugtatni a Sun ügyfeleit arról, hogy az összeolvadás után a hardverfejlesztések nem állnak le, hanem éppen ellenkezőleg, felgyorsulnak.
A bizonytalanság a Sun legnagyobb ellenfele
Az Oracle és a Sun még áprilisban jelentették be összeolvadásukat, az ügyletre azonban azóta sem kerülhetett pont, mivel az amerikai hatóságok kiterjedt vizsgálatot indítottak, majd szeptember elején az Európai Bizottság is közölte, hogy versenyjogi aggályai miatt górcső alá veszi a tranzakciót. Az időhúzás egyre nagyobb bizonytalanságot keltett a Sun körül, amely jól tetten érhető a cég legutóbbi negyedéves eredményeiben és szervereladásaiban is.
A cég a júniusban véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a harmadikhoz képest 23 százalékkal növelte az eladott x86-os szerverei számát, a CMT kiszolgálók forgalma pedig 15 százalékkal bővült, eközben a SPARC Enterprise kiszolgálóké 13,7 százalékkal csökkent. Ez alighanem annak tudható be, hogy a Sun körül kialakult bizonytalan helyzet elriasztotta a vevőket.
A stratégiai fontosságú RISC/UNIX-rendszerek forgalmának alighanem az sem segített, hogy időközben kiderült, az Oracle eredetileg csak a Sun szoftverrészlegét szerette volna felvásárolni. Az összeolvadás bejelentésekor Larry Ellison úgy nyilatkozott, a Sun akvizíciójával az Oracle lesz az informatikai ipar egyetlen komplett megoldásszállítója, amely processzoroktól, szerverektől és tárolóktól kezdve az operációs rendszeren, köztesszoftvereken, fejlesztői eszközökön és alkalmazásokon át minden igényt le tud fedni, ennek hitelességét alighanem gyengítette, hogy az Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelethez eljuttatott dokumentumokból kiderült, az Oracle eredetileg csak a Sun szoftverrészlegét szerette volna megszerezni, és csak kényszerűségből vásárolta meg az egész vállalatot, hardverfejleszésekkel együtt.
A Rock kódnevű processzor törlése is olyan esemény volt, amely eltbizonytalaníthatta a Sun vevőit. Az évek óta fejlesztett, forradalminak ígérkező nagyteljesíyményű szerverchip a szimulátorokon elvégzett teszteken még ígéretesen teljesített, azonban a legyártott mintadarabokon futtatott valódi kódok alatt a mikroarchitektúra vélt erősségei már nem jelentkeztek. Így a Rockot és a ráépülő szervereket az ígért megjelenés előtt néhány hónappal a Sun egyszerűen levette a terméktervéről.
Ellison: az IBM-mel fogunk versenyezni
A Wall Street Journal címlapján megjelent hirdetésben most Ellison arra hívja fel a Sun-ügyfelek figyelmét, hogy az Oracle szándékai szerint a felvásárlás után a hardverfejlesztésekre még több erőforrás jut majd mint eddig. Ellison azt ígéri, több pénz jut majd SPARC processzorok és a Solaris fejlesztésére, kétszeresére növeli a SPARC/Solaris rendszerekhez értő hardverspecialisták számát, illetve a hardverek és szoftverek szoros integrációjával növeli a komplett megoldások teljesítményét.
Az Oracle vezére azt ígéri, a Sunnal megerősödött Oracle az IBM-nel fog versenyezni a hardverpiacon. \"Azért jöttünk, hogy nyerjünk. IBM, alig várjuk hogy versenyezhessünk a hardverüzletben\" - idézi a hirdetés Larry Ellisont. A tranzakció azonban még nem zárult le, az Európai Bizottságnak 2010. január 19-ig kell meghoznia döntését, hogy jóváhagyja az egyesülést vagy feltételeket szab, az elhúzódó bizonytalanságot pedig alighanem ki fogja használni a HP és az IBM is, hogy a Sun ügyfeleit megpróbálja elcsábítani. Az Oracle eközben alighanem minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb le tudja zárni az ügyletet.