Internetmegvonás a brit warezolóknak is?
Egy új törvénytervezet szerint a szigetországban is internetmegvonással büntetnék azokat a fájlcserélőket, akik többszöri felszólítás ellenére sem hagynak fel a jogvédett anyagok letöltésével.
Meg lehetne szüntetni azoknak az internetkapcsolatát, akiket sorozatosan szerzői jog által védett filmek és zenék letöltésén kapnak - áll a héten a brit kormány elé terjesztett törvénytervezetben. A brit civil szervezetek és az internetszolgáltatók már most erősen tiltakoznak.
Egy korábbi felvetés szerint elegendő lett volna korlátozni a sávszélességet, de Stephen Timms, brit pénzügyminiszter ezt kevésnek találta, szerinte messzebbre kell menni. Az új tervezet által felvetett potenciális büntetési eszközök közt megmaradt a sávszélesség-korlátozás lehetősége is, de kiegészül azzal a két lehetőséggel, hogy az adott felhasználónak korlátozhatják a hozzáférését a letöltőoldalakhoz, illetve akár \"ki is rúghatják az internetről\". Amennyiben a törvény életbe lép, akkor az első eltiltások 2011-től várhatóak.
Franciaországban már idén májusban elfogadták azt a törvényt, ami lehetőséget ad az illegálisan letöltők nettelenítésére, s mostanra már ki is dolgozták, hogy melyik kormányzati intézmény követi nyomon és bünteti meg a kalózokat. A francia példával szemben a britek inkább a szolgáltatóra terhelnék a felelősséget, illetve nekik kellene fülön csípnie a rosszalkodókat is. A zeneipart is sokáig kritizálták amiatt, hogy az egyéni felhasználókat támadja, ahelyett, hogy a szolgáltatóknál szerezne érvényt akaratának, de mostanra a kiadók szövetsége is áthelyezte a hangsúlyokat. Az ISP-k esetében viszont a mostaninál sokkal erősebb nyomást kell gyakorolni a jog által, mert többnyire azzal védekeznek, hogy nekik nincs tudomásuk arról, hogy kalózkodás folyna az ő hálózatukon.
A brit tervezet ezt a helyzetet változtatná meg azzal, hogy arra kötelezné az internetszolgáltatókat, hogy írásban figyelmeztessék azon előfizetőiket, akiknek az IP-címe feltűnik az illegálisnak tartott letöltőoldalakon. Ezután a szerzői jogok tulajdonosai a bíróság segítségével hozzáférhetnének a többször is figyelmeztetett felhasználók adataihoz, s polgári perekben támadhatnák őket. Az ötlet ugyanakkor nem tér ki arra, hogy az előfizető egyenlő-e a felhasználóval, felelőssé tehető-e bárki, akinek a hálózatát hozzátartozói, szomszédai vagy éppen egy Wi-Fi hálózat révén bárki használhatja.
Az Open Rights Group azonnal felszólalt a tervezet ellen: a civil jogokat a digitális világban védő szervezet szerint minden esetben, amikor felfüggesztik valakinek az előfizetését, azzal korlátozzák az adott ember alkotmányos jogait az önkifejezésre. A brit zenei jogvédő szervezetek viszont másképp látják, s az elrettentő büntetéseket úgy értékelik, mint egy lépést, ami segíthet növelni a legális digitális piacot.