A tévészolgáltatások lettek a Magyar Telekom sikertermékei
Az első negyedévhez hasonló nehéz időszak áll a legnagyobb magyar távközlési társaság, a Magyar Telekom mögött. A vállalat második negyedéves eredményeire is rányomta a bélyegét a romló gazdasági környezet, egyedül a cég tévészolgáltatásaira volt a várakozáson felüli igény.
A cégcsoport bevétele 6,9 százalékkal mérséklődött 2009 második negyedévben 2008 azonos időszakához képest. A Magyar Telekom második negyedéves jelentése szerint a csökkenés oka elsősorban, hogy a múlt évben feloldásra került 8,5 milliárd forint vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételhez kapcsolódó könyvelt elhatárolás. Ezen összeg nélkül a bevételek 2,1 százalékkal mérséklődtek volna.
Masszívan nyereségesek
A gazdasági visszaesés és a főként a vezetékes szegmensben tapasztalható erős verseny következtében csökkentek a hangalapú és a vezetékes internet szolgáltatásokból származó bevételek, amit nem tudott ellensúlyozni a TV, mobil szélessávú, valamint a rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatások bevételeinek növekedése. A cég ettől még továbbra is masszívan nyereséges, az EBITDA-ráta, vagyis a kamat- és adófizetés, valamint az értékcsökkenés és amortizáció előtt számított jövedelem aránya a bevételhez a második félévben 40,9 százalék volt, míg az üzemi hányad elérte a 25 százalékot, a nettó profitráta pedig 13,9 százalékon állt.
A romló gazdasági környezet és az ebből adódóan egyre tudatosabbá váló előfizetői bázis hatására a legtöbb szegmensben jelentős ügyféllemorzsolódással számolhatott a vállalat. A trendeknek megfelelően tovább csökkent vezetékes vonalak száma: a második negyedévben megszüntetett mintegy 48 ezer vonalból 45 ezer a lakossági üzletághoz tartozott. Az egy vezetékes vonalra jutó átlagos havi árbevétel a lakossági üzletágnál ennek ellenére egy éve 3600 forinton stagnál, a vállalati üzletágnál pedig minimálisan csökkent csak.
Lefékeződött a DSL-értékesítés
A második negyedévben lassult a szélessávú internetszolgáltatást használó ügyfélbázis növekedése: a kiskereskedelmi DSL-előfizetők száma alig ötezerrel nőtt három hónap alatt (július 30-ig 422 ezer ügyféllel számolt a Magyar Telekom), a kábel szélessávú előfizetők száma pedig nem egészen hatezerrel bővült (elérve a 141 ezret). A vállalati szolgáltatások üzletágnál a kiskereskedelmi DSL-előfizetők száma egy év alatt is mindössze 31 ezerről 32 ezerre tudott nőni, három hónap alatt pedig kevesebb mint kétszázzal bővült, miközben a nagykereskedelmi DSL-csatlakozások száma pedig 196 ezerről 180 ezerre csökkent. A szárnyait bontogató új generációs internetszolgáltatás, az optikai hálózaton nyújtott Optinet a negyedév végére mindössze 880 ügyfelet szerzett, holott a szolgáltatás indulásakor a cég azt kommunikálta, hogy akár 50 ezer háztartásban is létesíthető optikai hálózatra épülő internet, vagyis egyelőre ezen háztartások kevesebb mint 2 százaléka élt a lehetőséggel.
A jelek szerint válságban a fogyasztók legkevésbé a tévéjükről hajlandók lemondani, erre utal legalábbis, hogy a Magyar Telekom a második negyedévben is a várakozások felett tudta növelni tévészolgáltatásokra előfizető ügyfelei számát. A cég egy év alatt több mint 110 ezerrel, egy negyedév alatt pedig 40 ezerrel tudta növelni az előfizetői bázist. Elmondható, hogy a lakosság ma már az újgenerációs szolgáltatásokat (IPTV, műholdas televízió) keresi inkább: az IPTV előfizetők száma 7 ezerrel 44 ezerre, a műholdas tévére előfizetők tábora pedig 87 ezerre nőtt, ami egy negyedév alatt legalább 40 ezer új előfizetőt jelent.
Zsugorodott a T-Mobile is
A Magyar Telekom mobil üzletágának bevétele 2,8 százalékkal, 47,5 milliárd forintra mérséklődött a második negyedévben, mivel a forgalom és a tarifaszintek egyaránt kedvezőtlen trendet mutattak, s jelentősen lelassult az ügyfélszám növekedése is éves összehasonlításban. A penetráció és a T-Mobile ügyfélszáma tovább csökkent Magyarországon a 2008 végi szinthez képest, elsősorban az inaktív ügyfelek növekvő ütemű lemorzsolódása, valamint a dupla és tripla SIM kártyák lemondása következtében. A nem hangalapú szolgáltatásokból származó bevételek folytatódó növekedésének ellenére az ARPU éves szinten 5,9 százalékkal csökkent az alacsonyabb árszintek és a szabályozói hatások következtében.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a negyedéves jelentést értékelve elmondta, hogy a vállalat a második félévre továbbra is alapvetően kedvezőtlen környezettel számol, illetve a hagyományos hangalapú bevételek további csökkenését prognosztizálta. \"Mindez pedig kedvezőtlen hatással lesz az EBITDA-ra, amit a nem hagyományos üzletágak növekedése és a költségcsökkentési intézkedések csak részben tudnak ellensúlyozni rövidtávon\" -- mondta el Mattheisen.