:

Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 27. 11:44

Nagyon drága itthon az iPhone 3G S

Július 31-től forgalmazza Magyarországon az iPhone 3G S-t a T-Mobile, amely kezdetben csak néhány üzletben és korlátozott számban lesz elérhető. Az okostelefon jóval drágább elődjénél, a 16 gigabájtos modell listaára 220 ezer forint.

Bejelentette az Apple új okostelefonjának érkezési időpontját és árait a T-Mobile. A készülék jóval drágább a 3G-nél, még a legtöbb lebeszélhető percet, elküldhető SMS-t és bennefoglalt adatforgalmat tartalmazó, közel 18 ezer forintos havidíjú Ikon 600 díjcsomagban is 19 ezer forintba kerül a 16 gigabájtos telefon két éves hűségnyilatkozat mellett, a 32 gigabájtosért már 45 ezer forintot kell fizetni. Egy éves hűség esetén a beugró már 85 ezer forint a 16 gigabájtos iPhone 3G S esetében, a 32 gigabájtosért pedig 112 ezer forintot kell az üzletben hagyni.

Az Ikon 400 díjcsomag választása esetén 24 hónapos hűség mellett 63, illetve 90 ezer forintot kér a készülékért a T-Mobile, 12 hónapra vállalt elkötelezettség esetén ez 107, illetve 134 ezer forintra emelkedik. A havi 5 ezer forintos Ikon 200 csomag megrendelésekor a legdrágább az iPhone, a 3G S változat két éves hűség vállalása esetén 99 (16 GB), illetve 126 ezer (32 GB) forintba kerül, ha csak egy évre kötelezi el magát a szolgáltató mellett, akkor legkevesebb 125 ezer forintot kell magával vinnie az üzletbe.

\"\"

Magyarországon tehát jóval drágább az új iPhone a réginél. Az Egyesült Államokban a készülék 16 és gigabájtos változata ugyanannyiért vásárolható meg mint amennyibe korábban az iPhone 3G 8 és 16 gigabájtos változata került, majd az iPhone 3G kisebb kapacitású, tehát 8 gigabájtos változatát le is árazta az Apple. Magyarországon ehelyett jelentős áremelkedés volt, július elejétől az iPhone 3G az áfaemelésből adódó 5 százalék helyett jóval többen drágult, a 3G S pedig még ennél is sokkal többe kerül.

Az iPhone 3G S nagyobb teljesítményű processzorral és több memóriával rendelkezik mint az elődje, emellett videofelvételre is alkalmas, 3 megapixeles, autofókuszos kamerát kapott. Emellett újdonság még a hangvezérlés és a hardveres iránytű. A telefon elsőként a MOM Parkban található üzletben lesz kapható július 31-én reggel 9-től, majd később még két budapesti üzletben (Budafoki út, Arena Pláza), illetve néhány vidéki nagyvárosban (Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Veszprém, Székesfehérvár, Kaposvár).

a címlapról