:

Szerző: Bodnár Ádám

2009. június 22. 09:14

A Nokia Siemens Networks veszi meg a Nortel mobilhálózati részlegét

A Nokia Siemens Networks vásárolta fel a csődbe jutott Nortel mobiltelefonos hálózati berendezéseivel foglalkozó üzletágát, illetve kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységét. A finn-német vegyesvállalat ezzel jelentős lépést tehet az amerikai piac fél.

A Nortel mindössze 650 millió dollárért adta el mobilhálózati berendezésekkel foglalkozó részlegét, amely tavaly mintegy 700 milliós üzemi eredményt ért el, így a Nokia Siemens számára adott a lehetőség, hogy a kifizetett vételárat akár egy éven belül kitermelje, illetve hogy behatoljon az amerikai piacra: az amerikai mobilszolgáltatók felé: az összes jelentős amerikai mobilszolgáltató (Sprint Nextel, Verizon, T-Mobile) a Nortel ügyfele.

A kanadai vállalat idén januárban jelentett csődöt, miután az eltelt 3 évben több mint 7 milliárd dollár veszteséget halmozott fel és képtelen volt kifizetni tartozásait. Az ezredforduló idején a Nortel a technológiai szektor egyik üstököse volt: a vállalat piaci értéke a harmada volt a torontói tőzsdén jegyzett összes többi cég összértékének. A lufi kipukkadásának a Nortel volt az egyik leglátványosabb áldozata is egyben: a cég kapitalizációja két év alatt századrészére zsugorodott, a részvényárfolyam zuhanása magával rántott több kanadai befektetőt és nyugdíjalapot, az ezt követő átszervezés pedig 60 ezer dolgozó állásába került.

2003-ban vizsgálatok feltárták, hogy a megelőző évek során a Nortel többször meghamisította a könyvelést, a gyanús pénzmozgások több milliárd dollárt tettek ki. 1998 és 2000 között 3 milliárd dollárt könyvelt el szabálytalanul a Nortel. 2004-ben ezért távozott a cégtől Frank Dunn elnök-vezérigazgató, aki a kérdéses években a Nortel pénzügyi vezetőjeként dolgozott és akinek tavaly a bíróság büntetőjogi felelősségét is megállapította. 2005-ben a motorolás veterán Mike Zafirovski vette át a Nortel irányítását, azonban nem tudta megfordítani a vállalat sorsát. Zafirovski alatt a cég több mint 7 milliárd dollár veszteséget szenvedett el.

A vállalatnak a 2008-as válság tette be végleg a kaput:a Nortel ügyfelei rendre elhalasztották a meglevő hálózatuk bővítését vagy újak telepítését, a cég pedig nem tudott újabb hitelforrásokat találni, amelyekből fedezhette volna működését. Mike Zafirovski, a vállalat elnök-vezérigazgatója szerint a kanadai kormánynak egy tőkeinjekcióval lehetősége lett volna megmenteni a Nortelt a pusztulástól, azonban nem tette.Tony Clement, Kanada ipari minisztere szerint az ok egyszerű: a Nortel üzleti terve nem tűnt életképesnek. Kanada, valamint Ontario állam az elmúlt hónapokban több mint 10 milliárd dollárt fektetett ugyanakkor két nagy amerikai autógyártóba, a General Motorsba és a Chryslerbe.

Piaci szakértők szerint az egykor 250 milliárd dollár piaci értékű Nortel darabjait összesen mintegy 2 milliárd dolláért lehet érékesíteni. Zafirovski szerint a vállalati kommunikációs berendezéseket gyártó üzletág iránt az Avaya és a Siemens Enterprise Communications is élénken érdeklődik, ez lehet a következő része a Nortelnek, amelyet értékesíteni tud.

a címlapról