Új ügyvezető irányítja a UPC Magyarországot
A márciusban kirobbant botrány után ismét állandó ügyvezető került a UPC Magyarország élére. Betzael Keningsztein Izraelben tanult, és korábban többek közt a UPC holland képviseleténél dolgozott, mint műszaki igazgató.
Betzael 2004-től töltött be igazgatói posztot a UPC hollandiai leányánál, előtte felsővezetőként dolgozott a Tevelnél, illetve a Tevel Telecomnál, Izrael vezető kábeltelevíziós szolgáltatójánál. A szakember az izraeli Bar Ilan Egyetemen szerzett MBA diplomát marketing szakirányon, továbbá kitüntetéssel végzett villamosmérnökként a Technionon műszaki egyetemen.
Gene Musselman, a UPC Magyarországot március óta ideiglenesen irányító kinevezett ügyvezető méltatta Betzael képességeit: mint mondta, a szakember kulcsszerepet töltött be a hollandiai hálózat megújításában, valamint részben az ő nevéhez köthető a 120 megabit/másodperces letöltési sávszélességet nyújtó Fiber Power technológia bevezetése is.
\"Már nagyon várom, hogy a UPC Magyarország csapatával dolgozzak. Ez egy erős vállalat, amely minden szükséges eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy az egyre kiélezettebb piaci versenyben kiemelkedő teljesítményt nyújtson. Egy sor érdekes, új termékkel és szolgáltatással jelenünk meg a magyar piacon: elektronikus videótárat (Video on Demand), interaktív szolgáltatásokat és még sosem tapasztalt nagy sebességű internetet fogunk bevezetni\" -- nyilatkozta kinevezése kapcsán Betzael.
A szakember csaknem három hónappal azután került a UPC Magyarországhoz, hogy elődje, Joe Zuravle felmondott, illetve Kovács Nimród, a UPC közép-európai regionális elnöke nyugdíjba vonult. Egyes vélekedések szerint mindkét cégvezető érintett volt abban a belső vizsgálatban, melyet az amerikai tulajdonos indított múlt télen. A vizsgálat névtelen források szerint hűtlen kezelés gyanúja miatt indulhatott, ezt azonban nem erősítették meg a szolgáltatónál.