Nem tetszik az EU-nak a böngésző nélküli Windows
Az Európai Bizottság reagált a Microsoft bejelentésére, amely szerint kihagyja a Windows 7-ből az Internet Explorert. A szervezet szerint a lépés ésszerűtlen.
Az Európai Bizottság idén januárban hivatalosan is versenyjogsértő magatartással vádolta meg a Microsoftot, a vád szerint a cég tisztességtelen előnyhöz juttatta a böngészőpiacon az Internet Explorert azzal, hogy beépítette a Windowsba. A Microsoft erre válaszul a múlt héten váratlanul bejelentette, Európában böngésző nélkül fogja forgalmazni a Windows 7 operációs rendszert és a PC-gyártókra valamint a fogyasztókra bízza, melyik böngészőt telepítik fel.
\"Amennyiben a bizottság úgy találja, hogy a Microsoft törvényt sértett, azt fogja kérni, a fogyasztóknak legyen választási lehetősége, nem pedig azt, hogy a Windows böngésző nélkül kerüljön forgalomba\" -- áll az Európai Bizottság által kiadott jegyzetben. \"Mivel a vásárlók 95 százaléka előre telepített változatban jut a Windowshoz, nagyon fontos biztosítani a választás lehetőségét az értékesítési csatornákon.\"
A Microsoft az Internet Explorer 8-at egy külön telepíthető csomagban teszi majd elérhetővé a PC-gyártók számára, így azok egyszerűen feltelepíthetik a boltokba kerülő gépeikre, de más böngészővel, illetve akár több böngészővel is szállíthatják PC-iket. Az Internet Explorer azonban a dobozos Windows 7-nek sem lesz része. \"A Microsoft úgy határozott, a kiskereskedelmi vásárlóknak böngésző nélküli Windowst ad. Ezzel nem nagyobb választási szabadságot ad a vevőknek, hanem éppen ellenkezőleg, kevesebbet\" -- vélekedik az Európai Bizottság.
Egyelőre nem világos, a boltban megvásárolható, dobozos operációs rendszerre milyen módon lehet majd böngészőt telepíteni, hiszen Internet Explorer nélkül a többi böngésző weboldalának meglátogatása és letöltése is lehetetlenné válik. Egy tűzhöz közeli forrás szerint az Internet Explorert CD-n és FTP-n is elérhetővé teszi majd a Microsoft, illetve üzletekben is elérhető lesz, bár egyelőre ennek részletei nem tisztázottak.
Jon von Tetzchner, a Microsoftot az Internet Explorer beépítése miatt az Európai Bizottságnál bepanaszoló Opera Software vezetője szerint sem megfelelő válasz a böngésző kihagyása. \"Ugyanazt próbálják meg megismételni amit a Media Player ügyében tettek, és amiről ma már tudjuk, nem működik\" -- mondta Tetchzner arra utalva, hogy 2004-ben az EU elítélte a Microsoftot a Media Player Windowsba építése miatt, amelyre válaszul a cég kiadta a Windows médialejátszó nélküli változatát, amelyet senki sem vett meg. \"Most, hogy a Microsoft lényegében beismerte, törvényt sértett azzal, hogy az Internet Explorert beépítette a Windowsba, az Európai Bizottságnak megfelelő gyógymódot kell találnia.\"
A Windows 7 világszerte október 22-én kerül a boltokba, Magyarországon ekkortól a magyarra lokalizált változatot is meg lehet már vásárolni.